Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/121818
|
Mai gondolataim...
Mai gondolataim: akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlél fenegyerekek.
De tényleg!
Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda,hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak,nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval,és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.
Azért az nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk,mit jelent pontosan az ásványviz. Én speciel sokáig kevertem a szódavizzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk!
Nyáron a derékig érő fűben és a közeli kis erdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük,hogy a sárkányfű egyenes ági rokona.
Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk,vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit sem pereltek be ezért. Egyszerüen mi voltunk a hibásak.
Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez igy működött,és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (-Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet,hogy téged mindenki Rambónak csúfol./-Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)
Étkezési szokásaink Schubert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy Mc Donalds-on edződött átlagos amerikai elhizott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja cimszóval. Gondoljunk a zsiros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra(ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára(ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hivták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hirből sem ismerte az édesitőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.
A WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a koloniái telepedtek meg háboritatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spektruma (az egyfajta számitógép vót), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.
Viszont voltak barátaink!! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket.
Sem a miénket,sem az övéket!
Nem vittek és nem hoztak a szülök autóval...
Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig be gyógyult.
Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy iratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld amihez értesz.
Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirugni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a pálya széléről, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat keresett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük.
Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sosem akarnánk megállni.
Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sirtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk.
Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk.
Megtanitottak úgy élni,hogy tudjuk,mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.
Ezek voltunk mi. Hősei egy letünt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
Ui.: talán mi voltunk a boldogabbak!
|
