|
Esther naplója
God Knows [8290 AL], gazdája Esther
2006-05-14
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/8290
|
2006-05-14
"-Ideje lenne végre elaludnod.- dugtam be a fejem Gabi ajtaján.
-Tudom én, de nem megy...
-Hát miért nem?- léptem közelebb hozzá.
-Gondolkozom...
-Na mondd csak el nekem, mi nem hagy téged nyugodni?- ültem le az ágya szélére.
-Hogy hogy kerültem ide...
Elkomolyodtam, s elgondolkoztam, mit mondhatnék erre? Mit kéne mondanom ennek a gyereknek? Hogy azért van itt, mert a szülei meghaltak és senkinek sem kellett? Vagy meséljek neki valamit, remélvén, hogy elhiszi? Mire lenne az jó? Arra, hogy évek múltán, mikor megtudja, mi az igazság, fájóbb legyen? Nem mondok semmit... Felemeltem fejem, s kíváncsi, szomorú kis szemeibe néztem.
-Nem kéne ezen töprengened... Legalábbis nem most. Túl fiatal vagy még nekem ilyen idősen eszembe sem jutott ez...
-De nekem igen. Mégis, hogyhogy túl fiatal vagyok? Holnap töltöm a tizenhármat!- méltatlankodott.
Még hogy tizenhárom... Ezen akaratlanul is elmosolyodtam. Mit tud még a gyerek tizenhárom éves fejjel? Magamból kiindulva mondom ezt. Hittem akkor még, szívvel és ésszel, hogy szeretnek odakint. Várnak és hazavisznek egyszer.
Eltelt három év. Itt vagyok még mindig. Most már csak szívvel hiszem ezeket a bolond álomképeket. Akaratlanul is figyelem a kaput, ki lép be rajta, hátha az én anyukám jön? Dehogy jön...
-Miért nem figyelsz rám?- ült fel méltatlankodva.
-Figyelek.- de még mindig nem néztem a szemébe. Egyszerűen nem ment.
-Miért vagyunk itt?- bökött oldalba.
-Miért?- méláztam még mindig.- Ki tudja azt, kicsi Gabi?
-Nem vagyok kicsi!
-Dehogynem...- támasztottam rá a fejem az öklömre.
-Miért szomorkodsz? – mászott ki a takaró alól.
-Nem szomorkodom. Vagyis, talán mégis.- hirtelen nem tudtam, mit érzek, nem tudtam, mi a helyes.
-Ne szomorkodj, kicsi Ritám!- simított végig kis kezével a hosszú fekete hajamon.
Kedvem lett volna nevetni az egészen, őrjöngeni, feldúlni mindent, majd halkan sírva megtérni ahhoz, ki még ezek után mellettem áll. Helyette csak magamhoz öleltem erősen, s nem eresztettem el. Elaludt az ölemben. Lefektettem, s visszamentem a saját szobámba."
(Ezek is mi vagyunk- részlet az 1. fejezetből)
|
Problémás tartalom jelzése
|
