Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/80401
|
2008-11-18
Jah, hogy ide is kéne írni? Írok mindjárt olyat, hogy egy életre elmegy a kedved a naplóm olvasgatásától....
Tudod Te, mi az a fájdalom? Mert szerintem fogalmad sincs róla. Habár azt hiszed, sőt, meg vagy róla győződve, hogy te tudod… Nos hát, elmagyaráznám, mi az, és be fogod ismerni, hogy fogalmad sincs róla.
Tompa sajgással kezdődik. Ezt talán te is érezted már. Nem különösebben zavaró, de lehangoló. Aztán elkezd erősödni, egészen addig, mígnem sírásban törsz ki. Ez elhalkul majd, de sokszor visszatér. A könnyek a bőrödre száradnak, az ízüket nem tudod kimosni a szádból. Már nem is sírsz, zokogsz: éjszakánként vonaglasz a kíntól. Elkezded késsel, pengével vagdosni magad, hogy véred látványával enyhítsd lelked szenvedését. Segítségért kuncsorogsz. Bárkivel hajlandó vagy megosztani a titkod, ha úgy hiszed, segíteni tud neked. Csakhogy, itt a probléma: nem tudnak neked segíteni. Aki a világon a legjobban szeret, az sem. Ha akar sem. Ekkor elveszted a bizalmad az emberek iránt. Így hát felveszel egy álarcot: senki ne lássa a valódi éned és egyedi érzéseidet. És már a könnyeid is eltűntek valahová… mikor szükséged lenne rájuk, akkor sincsenek sehol.
És mindeközben azt érzed, hogy valami marja a lelked, szétfeszít belülről. Érzed, hogy haldokolsz. Megpróbálsz öngyilkos lenni, de meghiúsítják a terved. Aztán még egyszer, és még egyszer, és még sokszor. Mindig ugyanaz történik.
És akkor egyfajta köd ereszkedik az elmédre. A memóriád kezd kihagyni, később már egész napokra nem emlékszel. De a többiek állítása szerint teljesen normálisan viselkedsz. Majd később rád szólnak, hogy miket műveltél a múltkor… és te is olyan helyzetekben, olyan cselekvések közben éred magad, hogy megrémülsz.
Ekkor a halálvágy eltűnik. Túl akarsz élni, de az elvadult fájdalom mellett megjelent rémület szinte lehetetlenné teszi ezt. Gyógyszereket kezdesz szedni. Mindegy milyen, csak hasson;és azt képzeled, ezektől jobb lesz. A leg lehetetlenebbül viselkedsz, mintha nem is önmagad lennél. Majd hallucinálni kezdesz…
Végül már nem tudod, mikor vagy ébren és mikor álmodsz. És az a mélyen kavargó sötétség, az az árnyékos köd ott kavarog benned, és lassan felemészt.
|
