Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/25533
|
2004. október 8.
Kedves Naplóm!
Néha látom a fényt az alagút végén. Néha elhiszem, hogy lesz jó, és elhiszem, hogy menni fog minden. Néha szerelmesen andalognék kéz a kézben valakivel a városban, csodálni felülről, hallgatni a zajokat, az autót, a dudát, kicsit hagyom eltompulni a bennem zakatoló gondolatokat, néha csodálom, hogy hogy lehet ennyire szép a világ, néha annyi a boldogság, hogy nem tudok betelni vele, és szinte fáj, amikor megértem mi is az.
Néha gyűlölöm, amikor egy új nap virrad, néha sírok a tükör előtt és nézem az arcom, és a végén már csak azért sírok, mert annyira sajnálom magam. Voltam mélyen. Mélyebben, mint eddig valaha. Úgy éreztem sohasem szabadulok. Kitoltak egy szakadék szélére, löknek, taszigálnak, és elhitetik velem, hogy ezt én akartam. Ott ültem összekuporodva a saját testemben, és nem tudtam belelátni saját magamba. Akárhogy próbáltam, ott volt a fekete lepel, és eltakart mindent. Engem. Pánik félelemmel próbáltam kimászni, de nem tudtam. Ordítottam, de nem jöttek ki a hangok a torkomon. Zokogtam, és vártam, hogy egy kéz lenyúljon értem a szakadékba, és kirántson. De nem jött. Mert Te magad vagy a kéz. Ne próbáld azt várni, hogy valaki segít. Elég, ha csak kidugod a fejed a résen. Elég, ha csak a napba nézel. Elég, ha csak hallod a hangokat. Elég, ha nem sikítasz. Elég, ha csendben ülsz, és elég, ha saját magad átgondolsz mindent. Átgondolod mi lehetne, és mi van. Átgondolod milyen akarsz lenni. Szabad. Ne kelljen a rövid életem mások elvárásának megfelelően élnem! Ne kelljen felkelnem reggel, ne kelljen állandóan azt üvöltenem, hogy MINDJÁRT, ne kelljen félnem a sötétben, ne kelljen meghalnom, ha már nem megy semmi, ne kelljen egyáltalán azt gondolnom, hogy nem megy semmi! Ne kelljen gondolnom a jövőre, ne kelljen beszorítani magam egy olyan kis ketrecbe, amibe magamtól soha sem mennék bele! Ne kelljen eltűrnöm, aki bánt, ne kelljen, hogy bántsanak! Ne kelljen hajszolnom a boldogságot, és ne kelljen véres kézzel kapaszkodnom belé, mert ha eleresztem, talán többé sosem látom újra! Ne legyél egy apró fog a fogaskerékben, mert beletörsz! Válaszd ki, mit szeretnél élni. Válaszd ki, kikkel szeretnél, hol, meddig, és hogyan.
Élni akarsz? De hogyan? Mint egy utolsó senki, aki saját magát is gyűlöli, nem tudja ki és mennyit is ér valójában? Igen. A hiba benned van. Ne keresd másban! Nem fogod találni. Tudod, a segítő kéz Te magad vagy. Igenis fontos, hogy milyen vagy. Nem ismétlődsz. Legyél olyan, amilyen lenni akarsz. Akarsz sírva aludni minden este? Akarod, hogy a saját zokogásod ringasson álomba?
Vagy inkább összeszeded magad, nyelsz egy nagyot, lezárod a tetejét a sötét és hideg ládádnak és megpróbálsz mosolyogni, örülni, ha felkel a nap, és szeretni ha felkel a nap, szeretni a zajt, a csendet, a színeket, a zenét, az embereket, szeress elbűvölő lenni, szeress szép lenni! Hát persze. Amíg magad nem szereted, hogy szerethetne más? Amíg nem tudod ki vagy, hogy tudhatná ezt bárki is? Amíg nem tudod hogyan élj, más hogy adhatna tanácsot, mondd?
Figyelj magadra! Figyeld milyen szép vagy! Figyeld a mosolyod, a szemed, csodáld! Ilyen nem lesz még egy. Érted? Minden ezen múlik! Ebben ott van minden.
Ha nem érted magad, hogy várhatnád el, hogy megértsenek? Menni fog. Hidd el. A lényeg, hogy ne hagyd magad. A kívülről jövő információkat hallgasd meg, de ne az alapján legyél. Magaddal rendezd le. Csak magaddal. Mondd, hogy jó a kedved! Mondd, hogy Te vagy a legjobb! Mindenki alattad van. És Téged csodál. Ragyogj, tündökölj! Látni fogják. Mindenki látni fog majd.
Ne rántsd bele magad a mélységbe! Ne vedd magad körül olyan dolgokkal, amik lerombolnak. Legyen színes a szobád fala, ne fekete, legyen vidám a zene, ne komor, ne halálfejet rajzolj a füzeted sarkába, hanem pillangót. Gyökereidben kell megváltoznod ahhoz, hogy élni tudj. Élni. Mert élni nem az, hogy magad gyötröd és marcangolod.
Tudod mit? Kelj fel reggel, mosd meg hideg vízzel az arcod, és kezdd újra a napod. Máshogy, mint eddig.
U.I. A képet saját magam készítettem...
|
