Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/79622
|
2009-11-18
Történetíró:
A barátom látogatása
Volt egyszer egy tevemaci barátom Kari, aki eljött hozzám, látogatóba. Az ajtóba megöleltük egymást Kari, úgy nézet ki, mint egy kis szőrös maci, és teve feje. Egy kicsit fura emberke, de a szíve nagyon nagy. Amikor megláttam, nagyon meglepődtem, mert nem írta meg, hogy hozzánk is benézz, meglepetésnek szánta. Mi levelezünk egymással vagy másfél, ével ezelőtt kezdődött a kapcsolatunk. Nagyon hamar kialakult közöttünk egy baráti kapcsolat, mert egyforma az ízlésünk. Sok mindent leírt magáról, de személyesen csak most találkoztunk, olyan volt mintha együtt nőttünk volna fel. Amikor a szobába leültünk, s ő elé vette a fotó albumát, s elkezdet mesélni:
- A szüleimmel vagyok itt meg baba koromba, még ebben a házba élünk – mondta – Van még egy testvérem, akinek már van családja s most született két gyermeke ikrek. De sajnos nincs róluk képem, mert most születtek, de majd lesz róluk is kép, amikor haza érek. A testvérem nincs rajta, mert nagykor különbség van, közöztünk. A házunk egy tisztásos van a falu utolsó háza és a mi házunk között annyi a távolság, mint ide, az állomás. A házunk szép fehér, középen van és tele fákkal meg virágokkal. Még Apukám építette mikor megismerte Anyukámat. A kertet ők ketten készítették el. Szép helyen lakunk, neked biztosan tetszene. Az ajtóba azt kérdeted, hogy jöttem ide, hát hirtelen elhatározás volt, hogy megnézzem, hogy hol laksz meg a vidéket is, mert leveleidbe olyan szépen írtál, hogy a kíváncsiságomat ki kell elégítenem és gondoltam, hogy megleplek, ez nagyon jól sikerült. Amennyit láttam eddig nagyon szép volt.
- Sokat láthattál, - vágtam a szavába
- Igen láttam, mert az állomásról gyalog jöttem fel hozzád, bólogass csak nyugodtan nekem, tetszik itt. - mondta Kari
- Miután meg ittuk a kávét, menjünk egy kicsit sétálni, ha nem vagy nagyon fáradt. – mondtam
- Jó mehetünk, nem vagyok fáradt, egy kis kirándulástól még jobban tudok majd aludni. - mondta Kari
Szépen felöltöztünk s kimentünk az ajtón, de amikor a központba értünk akkor az emberekkel teli volt, ő kacagott, mert az ember csak bámultak senki sem volt, aki ne bámult volna minket. Engemet idegesítet az emberek viselkedése, de Kari csak nevetet rajtuk.
- Te miért, mérgelődsz ezen – kérdezte suttogva
- Hát, nem tudom, de most kinyílt a bicska a zsebembe – feleltem
- Csukd be, és nevess rajtuk, így már könnyebben viseled el őket. – mondta csendesen
- Tudom, csak most érzékenyebben érint, mint máskor. Nem miattad, hanem ilyenek mostanába. – mondtam
- Tudom, mit akarsz mondani, nevess rajtuk, csak észre veszik magukat. – mondta
- Ok, megpróbálom – feleltem bizonytalanul
Ő erre, hogy sikerüljön átesnem a dolgon, elkezdet vicceket mesélni suttogva, addig nem hagyta abba, míg el nem kezdtem kacagni. Mikor ez sikerült egymásra néztünk, s még jobban nevetünk. Arra lettünk figyelmesek, hogy az emberek már nem bámulnak minket. Mi tovább mentünk, nem törotönk senkivel sem, csak egymással.
|
