Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
Hihetetlen

Iskolába biosz órán majdnem engem feleltettek, de csak majdnem. Az elöttem lévő Kovács Tamást hívták ki xD. Ha 1 lappal hátrább nyitott volna akkor én feleltem volna xD.
Iskolába ebédeltem és amikor végeztem venni akkartam Big Energy-t. Vettem is, meg ittam és szarul lettem tőle xD. Mentem haza felé a csepergő esőbe és a nagy sárba. Éppen az Aranyalma nevű boldhoz közelítettem, amikor egy tanuló vezető elszáguldott az úton. Nagyon gyors volt. Néztem, hogy ki lehet az, és csak a vezető volt ott aki fiú volt. Na persze, mivel a lányok nem mernek ilyen gyorsan menni, főleg hogyha még csak tanulók xD. Bementem a boltba, vettem 1 krolaszant és mentem haza. Amint felértem kifújtam az orromat, ami már nagyon fájt a sok fújástól stb. Ledobtam mindent (kivéve a ruhát xD) és anyukámhoz mentem. Anyukám mondta, hogy mennem kell külön angolra :'(. Annyira nem fer. Holnap olyan sok mindenből felelünk " 1 órát el vesz a tanulási, na meg a játék időmből. Mentem oda, csak megint elfelejtetem, hogy melyik házban lakik. 3 ház közül kellet választanom. Kicsit mászkáltam a három ház között és végül az egyikbe becsöngetem. Hála istenek pont az a ház volt az. Előző évbe egy kovács műhelyeshez csöngetem be xD. Na bementem hozzá, de neki más dolga volt ezért vissza küldöt, amit nem bántam, nem is haragudtam. Haza fele menet egy kocsi állt a pirosba, ami jelezte, hogy baja van. Semmi különös baja nem volt, csak egy nagy kerek lyuk az autó ablakán, és befelé volt betörve. Alig tudot kilátni a törés vonal miatt, de amikor zöldre váltott, szépen elindult. Nem új kocsi volt, hanem nagyon is régi. Nem lada xD Egy fokal jobb mint a lada. Aztán a gyalogos jelző lámpa zöld lett és mentem tovább.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat