Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2. hét

Hétfő:

Beszélgettem cseten és este edzésre futottam.

Kedd:

Reggel mentünk konditerembe, RE4-t kicsit tovább vittem.

Szerda:

Kiakasztottam végül PRO-n a RE4-et, összesen 125-ször halltam meg, de amikor feladtam és nem mentettem el, azt nem számolja, szóval azzal együtt 180 biztos lenne. :D

Csütörtök:

Furcsa álmaim voltak, mint pl. egy ellenőr megbüntet a buszon, mivel nem volt jegyem. Egy másik pedig az, hogy a barátaimmal elmentünk a Holt-Tiszára, csak most elötte a nyílt strandra mentünk. Bementünk a vízbe, ahol épp két lány lubickolt benne. Az egyik megszólított és elkezdtünk beszélgetni, majd szólt, hogy a barátaim már mennek, és mögém mutatott. Megköszöntem, és másztam volna ki a vízből, mire megszólított a lány, hogy mivel köszönném meg. Kicsit haboztam, de a lány mondta, hogy egy puszival. Megpusziltam, de elrontottam, ezért kértem egy másikat, de aztán kérdeztem, hogy miért ne inkább csókot adjak. A lány elmosolyodott és csókolt volna meg, mire felébredtem. A picsába... xD

Mentünk reggel a konditerembe, majd a mamánkhoz is. Busszal mentem haza, tesóm sétált. Harmadik megálló után feljött egy napszemüveges fehérpólós ember, aki a buszon felvette a piros karkötőt vagy mit. Ebből rájöttem, hogy ellenőr. Valóra vált az álmom, azon kívül, hogy nem büntetett meg, mivel volt jegyem. Haza értem és most itt vagyok.

Cseten pedig...

Rendszer: Dunedán kirúgva a csetről. (by admin Srep)
Rendszer: Dunedán kirúgva a szobából. (by admin Srep)
Rendszer: Abrosz Tisztakosz kirúgva a csetről. (by admin Srep)
Rendszer: Abrosz Tisztakosz kirúgva a szobából. (by admin Srep)
Rendszer: Tevefej kirúgva a csetről. (by admin Srep)
Rendszer: Tevefej kirúgva a szobából. (by admin Srep)
Rendszer: .Crash. kirúgva a szobából. (by admin Srep)
Rendszer: .Crash. kirúgva a szobából. (by admin Srep)
Rendszer: gabikaa. kirúgva a csetről. (by admin Srep)
Rendszer: Katus.=/=/ kirúgva a csetről. (by admin Srep)
Rendszer: zoller kirúgva a csetről. (by admin Srep)
Rendszer: zoller kirúgva a szobából. (by admin Srep)

Utolsó szavam West Point-ba: srep megjött

Mint látható, velem kezdődött a kivégzés.

Péntek:

Álmomban Vona Gábornál voltam, aki kipakolt a fagyójából és elkezdte melegíteni a lefagyasztott dolgait, köztük a hamburgereket. Mikrója tönkrement a nagy hidegtől, utána pedig mentünk az ülésre. Hihetetlen módon, volt egy cigány képviselője a Jobbiknak ott, akit letámadtak a Jobbik képviselői.
Aztán Viktorral, Gergővel, Ronnal, Nevillel és még pár emberrel elmentünk egy szigetre motorcsónakkal, harcolni. Amint oda értünk Gergő mondta, hogy unatkozik és elment. Mi pedig beugrottunk a bejáratba, ami egy lyuk volt.

Sétáltunk benne, de amint beugrott Viktor, elkezdett énekelni. Pár másodperc után mondtam neki, hogy azért támadunk mi, hogy nálunk legyen a meglepetés ereje, és végül abba hagyta. Útközben megállított minket egy öreg asszony, és ebédre invitált. Volt ott töldbab főzelék, rántott hús és polip hús. Evés közben bejött, és behozta a jós polipot (aki jósolta a VB-t). Megkérdeztük tőle, hogy miért nem adja el, erre ő azt válaszolta, hogy nem az övé, hanem valamilyen alapítványé. Ezután tovább mentünk és elértük az ellenségeinket. Mi egy garázsból néztük őket, ők pedig kerti partiztak. Kimentünk a kertbe kommandózva. Elment mellettünk páran, de nem vettek észre. Nem értettük, majd felálltam és az egyik embert leütöttem. Ekkor hirtelen minden ember rámtámadt, majd elfogtak minket. Mondták, hogy megvárták, hogy mi lépünk először. Majd magához hívta Ront és Nevilt, és elővett egy képet és rámutatt egy alakra, és kérdezte, hogy melyikük az. Nevil mondta, hogy ő, Ront ellökte a csávó, majd kihívta egy párbajra. Elővették varázspálcájukat és elkezdődött a harc. Lézerkard jött elő belőle és harcoltak. Mi csak lestünk. Görbült a lézerkard meg csavarodott. Mondtam neki, hogy majd tanítsa meg nekem ezt.

Közben meghallotam, hogy valaki mondta, hogy milyen keményen megvert. Erre oda mentem elé és kihívtam egy párbajra. Megfogtam a pólóját és egy fának löktem, de tovább tartottam. Ő erre a Berettáját a szívemhez nyomta, én pedig a magnumomat az ő nyakához. Kiütöttük egymás kezéből a fegyvert, és verekedtünk, és legyőztem. Ezután ketten rám támadtak, de megvertem őket, viszont alig maradt életem. Körbe néztem és láttam, hogy már csak hárman vagyunk a mi csapatunkból. Gondolkoztam, hogy feladom, de tovább harcoltam. Rögtön egyik főellenséget kaptam ki. Jött felém, én elővettem a magnumomat és fejbe lőttem. Leszakadt a feje és meghalt. Körbe néztem van-e valami itt, és közben a fejetlen lény szerzett valami különleges képességet (nem emlékszem már, hogy mit). Mondták nekem hogy én is vegyem fel, de mire oda értem volna megölt engem...

Na ez volt az álmom. Reggel elmentünk konditerembe, majd a kertbe levágni a füvet. Miután hazaértünk elkezdem újra kinyomni a RE4-et pro-n, az új fegyverrel. Krauzer késses harcánál vagyok.

Szombat:

Kiakasztottam másodjára RE4-et PROn és este elmentünk a városba. Hajnali 3-kor értem haza...







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat