Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
Csillagharcosok

-Android saga-


Csillagharcosok: Én, Máté, Gergő, Viktor, Boldi és Andris.

Mindannyian Belvárosiba jártunk iskolába, de aztán szétszéledtünkmás gimnáziumokba. Én, Gergő és Viktor TPG-be, azon belül én és Gergő egy osztályba vagyunk. Máté és Andris VKG-ba külön osztályba, Boldi pedig egy másik városba költözött és ott tanul. Nem fedtük fel kilétünket, normális emberként éltünk.

-Magyar óra-

Én és Gergő magyarórán voltunk, én néztem ki a fejemből és két kezemmel a fejemet fogtam, néha oda szóltam a padtársamnak, Tamásnak, még Gergő kint állt Zsófival és a görög istenekről szóló előadásukról beszéltek. Egyszercsak Gergő elsápadt, ahogy én is. Páran nevetni kezdtek gergő arckifejezése láttan, de pár másodperc múlva földrengés rázott meg minket, legalábbis úgy lehetett érzékelni. Tanár sorakozót kiálltott, de én meg Gergő nem vártunk és kirohantunk. Utánunk szólt a tanár, de nem érdekelt minket. Kapu elött pár menekülő diákkal találkoztunk, köztük Viktor is, aki megállt mellettünk, majd hárman együtt kiszaladtunk. Lementünk a gátra, hogy ne lássanak és szupergyors futással elindultunk a Belvárosba.

Elérkeztünk a Pelikán plázához, legalábbis a maradványaihoz. Autók felborulva, szétrobbanva hevertek mindenhol.
-Hál isten nem a másik pláza robbant fel- mondtam. De sajnos elszóltam magam, mert hirtelen mögöttünk felrobbant 100 méterre a másik pláza is. Sikolyok, kiáltások hallatszottak. Nem haboztunk, oda rohantunk és a füstölgő pláza romai fölött két alakot láttunk. C17 és C18 volt az. Leszálltak elénk lassan, mi már magunk elé tettük kezünket.
-Miért kellett ezt a plázát is felrobbantani? Ide szoktam eljárni mozizni.- mondtam mérgesen, de őket nem hatotta meg, majd végül elmosolyodott C17.
-Többé moziba se fogsz elmenni...-mondta, és előre nyújtotta jobb kezét felém, és egy sárga lézersugárt lövelt ki belőle. Felrepültem az égbe, így mellé ment a lövése, amin meglepődött, azt hitte, hogy mis is normál emberek vagyunk. Az égben jobb kezem hátulját a homlokomra tettem, bal kezemet kinyújtottam és úgy céloztam, majd MASENKO-t kiáltotta, és a jobb kezemben egy sárga lézergömb kelettkezett és azt eldobtam bal kezem mellett. C17-et telibetalálta, és nagy porfelhő kelett kezett ott. Elégedetten mosolygtam, de aztán hirtelen C17 elöttem termedt és pofán vert. Nekicsapódtam a Pelikán hotelbe, és egy hotel szobában találtam magam.

-Te szemét!!!- kiáltotta Gergő, homlokára nyomta középső és mutatóúját majd egy "Special Beam Cannon" felkiáltással rámutatott és a két újábból egy sárga lézer lövődött ki, ami egyenesen ment, és egy narancssárga, ami körülötte keringet. C17 időben észrevette, és kikerülte, majd keresztbe tette a kezét, és két nagy sugárgömböt csinált, először a balkezében lévőt lőtte rá, majd a másikat. Gergő hátra szaltózgatott, de a becsapódástól keletkezett lökéshullám az utcára repítette. Gyorsan felállt, de eltünt a szeme elől, majd hirtelen C17 bal lábát érezte a nyakán. Mögötte volt és egy köríves rúgással elrúgta 20 méterre.
Viktor indult volna segíteni neki, de hirtelen C18 elételeportálthasba térdelte, megfogta a haját és 3-szor arcon verte, majd a 4. ütéssel elcsapta a Pelán hotel bejáratához. Üvegajtón keresztül repült be és a portán áltt meg. Én ekkor repültem ki a hotelból onnan, ahonnan bejöttem és leszálltam C18 elé. Egy ideig idegesen álltam előtte, de nem akartam megütni, mivel ő egy lány. Viktor felállt és telejs sebeséggel elindult felé. Éreztem az erején, hogy ide tart, ezért felugrottam, és fejbe verte C18-at, aki indult volna felém. Hátra esett 10 métert, de máris talpon volt, ekkora már Viktor sok kis sárga lézergömböt maga elé rakott és C18 fel lökte. C18 épp tudott védekezni, de így is hátra csúszott 2 métert. Úgy láttam Viktor most képes lesz harcolni C18 ellen, ezért Gergő segítségére siettem, akit épp C17 agyonvert a földön.
Gergő már vért köhögött, de C17 mosolyogva tovább verte, de pár másodperccel késöbb oda értem és oldalról fejbe rúgtam, így a levegőbepörgött, és megállt ott. Mosolya eltünt, ideges lett, gyorsan leszállt és elindult felém. Én is nekiindultam és összecsaptunk a karunkkal, de kidderült, hogy ő sokkal erősebb mint én így hátra vágódtam Viktorékhoz. Jobb kezem sajgot, és láttam, hogy Viktor is a földön guggolt és a hasát fogta, elötte meg egyenesen áll C18. Belefeledkeztem, hogy épp én is egy harc közepén voltam, így C17 első sugarai nyíl egyenesen pofán vágtak és még 8 métert hátra csúsztam. Kiterültem, teljesen legyengültem. Ezek sokkal erősebbek mint mi...

C17 látta, hogy feladtam így be is akart végezni azonnal. Tenyerét felém mutatta, egy nagy sárga lézergömböt rám lőtt, de hirtelen Gergő elém repült, jobb kezével megfogta a gömböt, és erőlködve bár, de teljes erejével vissza dobta C17-re. Meglepedtségében nem tudott védekezni így eltalálta és hátraesett. Gergő lihegett, ruhája szakadt volt, arca véres. C17 felállt, ő ruhája is szakadt volt, de nem vérzett.
-Ti emberek nem tudjátok mikor kell feladni.- mondta és egy nagyobb lézergömböt csinált és rálőtte Gergőre. Ez sok volt neki, ő is tudta, ezért maga elé tette X alakba a kezét és így védekezett, de hirtelen eltünt onnan, és ment tovább a gömb felém, de aztán én is eltüntem. C17 nem értette mi van, de aztán meglátta Andrist és Mátét a levegőben. Andris kezében Gergő, Mátééban én meg Viktor. C17 oda nézett, ahol eddig volt Viktor és C18. C18 a földöről állt fel, fején egy láb talpa nyoma volt. Haját igazította, és mérgelődött. Mátéék letettek minket az egyik ház tetejére, majd oda álltak a robotok elé.
-Szerintem ne játszunk velük többet.- mondta C18. C17 bólintott. Mind a keten Andris elött termedtek, ő ütött feléjük, de kivédték, majd C18 köríves rúgással Andris jobb kezébe belerúgott erősen, így az eltört neki, majd hátraszalltót csinált, hogy elmenjen az útból, C17 pedig egy felütéssel felütötte a levegőbe, majd C18 felé teleportált és lerúgta a földbe. Egy kisebb kráter keletkezett, de Andrist harcképtelenné tették.
C17 egy jobb horoggal (buták kedvéért jobb kezes köríves ütéssel) ütötte volna meg, de ő leguggolt és hasba ütötte őt, kicsit megtorpant, de nem történt nagy baja ettől, viszont megfogta Máté kezét, elkezdte pörgetni majd feldobta C18-hoz, aki leakarta ütni, de Máté észrevette, így pörgés közben egy kicsi, de erős lézersugarat csinált és a pörgés lendületével nekidobta C18-nak, akinek ez a hasát érte. Hátra csúszott a levegőben kicsit, de ütötte volna Mátét tovább, de ő már feltte volt és két kézzel fejbe verte őt. Lezuhant a földre, de térdre esett. Hátra ugrott, majd C17-el együtt elkezdték sugarakkal bombázni. Eleinte próbálta kikerülni, de aztán inkább védekezett, de nem hagyták abba, így Máté egy idő után kimerült és a védekezést abba hagyta, így szét lőtték. Kicsivel késöbb abbahagyták, és végignézték, ahogy Máté véresen és kettészakadt pólóban leesik a Pelikán pláza maradványaira.
-Nem kellett volna hagyni őket elején kiélni magukat, most tiszta piszok lett a ruhám!-nyafogta C18 C17-nek.-Öljük meg őket most!.-tette hozzá.
-Nem.- felelte C17.-Ők voltak az elsők, akik egy jó csatát lejátszottak velünk. Meghagyjuk az életüket most, de ha újra találkozunk velük, nem fogjuk vissza magunkat. Remélem ti is hallottátok!-kiáltotta, majd felrepült. Pár másodperccel késöbb C18 is követte, de mielött elment volna belelőtt abba a házba, amin mi voltunk, így az össze dőlt. Ez után elmentek.
Mi félholtan fetrengtünk a törmelékeken, Andris kimászott a kráterből, próbált felállni, de útközben elájult. Én mielött elájultam volna hallottam szirénákat, aztán minden elsötétült.

-Kórházban-

Felébredtem, tele voltam kötésekkel. Szét néztem, láttam hogy egy kórházi szobában vagyok, másik 3 emberrel. Egyik Viktor volt, a másik kettő pedig más sérültek, akiket ott találtak. Viktoron is volt pár kötés. Egy hét múlva felépültünk, mivel mi csillagharcosok vagyunk, gyorsan regenerálunk. Az orvosok megis jegyezték, hogy ilyet még nem láttak.

Hétfőn Gergővel az iskolában voltunk, utolsó óra Osztályfőnöki. Bejött a tanár, elkérte az ellenöezőnket és beírt egy osztályfőnökit, mert nem úgy hagytuk el az épületet, ahogy kellett. Gergő nagyon felhúzta ezen magát, én is ideges lettem miatta, de végülis nem lőttük szét.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat