Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
15. hét

Hétfő

Kiöltöztünk, ahogy azt kell, anyám elvitt az iskolába. Ott volt János, akivel lementünk a szekrényhez levetni a kabátot. Felmentünk a teremhez, ott volt Bordás is. Kiderült, hogy kaptunk anno egy lapot, amit most hozni kellett volna, de legalább a személyit. Egyik se volt nálam, beijedtem. Felhívtam anyámékat, hogy hozzák. Lent vártam, meghozta. Kiderült egyik se kell.
Első feladatlap egész könnyű volt, habár a tükrözéssel voltak gondok, de megoldottam. Az élőfej necces volt, az tuti hiba, de összeségéből 40 pontból meg van szerintem 38.
Második feladatlap óriási csalódás volt. Webkezdő volt, ahol félóráig 3 feladaton szenvedtem, hogy megcsináljam a tetejét, végül semmit se sikerült összehozni belőle, így meg is ijedtem, hogy ennyi időt erre pazaroltam. A többi része viszont zsírozottan ment. Lementettem, de a kettőből az egyiket nem találtam, amitől egyenesen pánikba estem, de végül megtaláltam. 30 pontból szerintem 24 lesz.
Harmadik volt a legnehezebb, amire számítottam is, a táblázatkezelő. Ott a sok függvényt nem értettem, így a formázás és a diagrammból próbáltam pontokat kicsikarni. Diagramm silány lett, csak hogy legyen, azért csináltam. Pár függvényt is megpróbáltam meg képletet. Remélem 10 pontnál több lesz a 30ból.
Negyedik egy kellmes csalódás volt, habár volt amit nem értettem. Szerintem 14 pont lesz a 20ból.

Kedd

Furcsa álmom volt, kékangyalban voltam és ott volt apám, anyám, Máté egy társaságban. Jött egy cigány, aki drogot akart, de nem kapott, belém kötött így verekedtem, elütöttem őt a játékgépekhez, majd ő onnan visszaszorított az ajtóhoz, majd nyakán fogtam és úgy próbáltam megfolytani, de valahogy halhatatlan volt. Majd apám át akarta venni a harcot, de újra folytani kezdtem, majd eltünt. Ezek után benéztem a tözshelyünkre és a fekete asztalhoz is, ahol Fanni ült egyedül. Leoltotta a fejemet, hogy milyen bunkó vagyok, hogy nem találkozok vele a városba, meg nem írok rá, ő pedig mindig jön és vár. Elakart menni, de én megfogtam a kezét és nyugtatgattam, hogy most itt vagyunk beszéljünk most. Felébredtem, és az érzések előtörtek újra belőlem. Álom, én így szeretlek <3.
Elmaradt az úszás, de gyt-re nem mentem, így azt be kell pótolni. Nyelvtani szereplésem irigylésre méltó volt, na jó nem. Matekon elvéreztem, senki nem élhet öröké, de 1est nem írt be. Angolt végig beszéltük.

Szerda

Infón elkezdtük a szóbeli tételeket átnézni, németen elhúzztuk a TZ megírását holnapra és angolból írtunk, könnyű volt. Holnapra marad a német, föciből felelünk és fizikát is átkéne nézni.
Este edzésen kesztyűztünk, először Rigóval, utána Szécsivel majd Hegedűssel és a végén újra Rigóval. Nagy csata volt, egymás szemét szépen eltaláltuk, állni alig bírtunk, bele adtunk mindent. Jhonnynak, az edzőnek tetszett. xD

Csütörtök

Dupla angol, nem értek semmit amostani anyagból, túl sok. Kémiából TZ-re gyakoroltunk, fizikából a szokásos szidás és unalom. Németból írtuk a TZ-t, Ábel segítséget kért és kicseréltük a lapunkat, és az első két feladatot megcsináltam neki, a haramdikba belekezdtem, majd gyorsan vissza cseréltem. Zsófi kérdezte mi a különbség a Vor és a Seit között, amire remélem sikerült megadnom a választ neki. Föciből kihívott embereket felelni, elég nehéz volt az anyag, de végül engem nem hívott ki, de Robit és Ábelt igen.

Péntek

Pelikánhoz érve találtam Ábelre és Tomira. Majd felültünka buszra, mikor megérkezett és össze-vissza mentünk Gyomaenrőd felé. A múzeumok és a látványoságok egy gimnáziumban annyira unalmas volt, hogy az kész. A nyomdás érdekes volt, de annyira nem. A vendég könyvbe beírták, hogy sz@r ez az egész, erre én oda akartam írni, hogy Varaga Ferenc Gimnázium, de a tanárnő kivette a kezemből a tollat és leoltott, hogy ez szégyeletes, ami itt van írva, erre én mondtam, hogy épp ezért akarom másra kenni.
Ezután mentünk 10-en strandolni, úszkáltunk, majd Gergő hozott két sopronit, egyiket magának, másikat Hatinak. Zsófi, Beni, Ági, Kitti és Méri mentek kajálni, én, Gergő, Hati, Tibor és Bordás pedig ittunk egy sört. Beni felese korábban is volt hatása, de a sör megpecsételte. Bementünk a melegvízbe, ami még jobban kihozta, végül mentünk piát venni. Valami Tejes boltba kiadták és így volt vodkánk. Összekevertük narancsal, majd mentünk a faházunkba. Eredetileg én, Bordás, Gergő, Beni, Hati és Peti voltunk ott. További feles ivás után jött a vodkázás ezekkel a lányokkal, majd ők mentek diszkóba, én becsicsentve pedig mentem nyársalni Robival, Ábellel és Tomival. Csomó kaját pazaroltunk Feri jóvoltából.
Innen ered: "Ne fújogasd, ez nem a szülinapi gyertyád."
Bementem aludni 11kor, közben megjöttek a társaim.

Kimaradt: Beni ráköszönt a tanárra beszívva, aki furcsán nézett vissza rá, erre azt mondja: Csak vicceltem!

Szombat

Elaludtam, de hajnalkor felébredtem és mentem wc-ni. Mire vissza értem Ági öltözött a szobánkba. Mondta, hogy ne mondjam el az apjának, hogy mennyire részeg. Megveregettem a vállát és bementem, ő pedig ki. Feküdtem volna le, de bejöttek a csajok (Niki, Zsuzsi, Bori, Viki és Zsazsi) és a szobatársaim, majd beszélgettek és vizipipáztak. Persze, csak Tibi pipázott tőlünk, többiek nem, szóval nem értem, miért nálunk kellett. 2-ig próbáltam aludni, mindhiába. Kimentem megnézni milyen az este, pingpongoztam Berci és Tomi ellen. Majd vissza mentem és értesültem a pletykáról, miszerint Méri, Gergő és Kitti smárolt egymással. Panni az próbált behozni gyomaenrődi pasikat, de Rezák nem engedte. 4-kor feladtam az alvás lehetőségét, kimentem az ebédlőbe és ott edzeni kezdtem. Fél 5re vissza mentem, és már csak a szobatársaim voltak ott. Aludtunk, miközben horkolt Peti, aki nagyon csajozós kedvébe volt, de elutasították mindannyiszor. Gergő közben átjött hozzánk és igazolta a történteket.
Reggel 7kor keltünk, kemény 2 óra alvás után, amikoris Méri benyitott, köszönt nekünk és kiment. Ekkor fogtuk fel, hogy tiszta kosz az egész lakásunk, hála a lányoknak. Kitakarítottunk és indultunk. Négyre visszaértünk, közbe megnéztünk pár látványos szobrokat meg helyeket, Robi bókolt az idegenvezetőnknek, Ábelnek a jó fantázia nevetetett meg és Gergő pedig keménykedett egy védett madárnak egy ketrecen keresztül.
Négyre hazaértem, majd 7kor indultam városba. Venni akartam energiaitalt, de a Rákóczi zárva volt. Találkoztam Zsófival, majd Erikkel és Szabinával Máté háza táján. Kékangyalban leültek a foteles helyre és cigiztek, én a szokásos ajtó melletti fapadra és ittam Sopronit. Erik rávett, hogy menjek át, vett egy nagyfröccsöt nekem. Jöttek sokan, Gál Zoli, Gál Tomi, Führer és Zsombor. Még egy fröccsöt vettünk, majd sokat beszéltünk h*lye dolgokról, végül Mátéval ketten kinéztünk a játszótérre, levegőztünk. Vissza menet Hegedűs megjelent a Kékangyalnál a többiekkel együtt és elfele mentek. Mi vissza ültünk, majd kimentünk mi is a Kékangyal elé. Este hazamentem, felnéztem fb-re, majd lefeküdtem, 1 perc alatt elaludtam.

Vasárnap

Azt álmodtam, hogy repülős katonák vagyunk, de ilyet még álmodtam még anno. Volt a fő ember, Batman és két legjobb társa, egy kopasz és egy átlag hosszúságú hajú gyerek és hat golyófogó ember. Csomószor újra kezdődött ez a harc, elértünk a bázis közepébe, és akkor jött meg az egyik fő ellenfelünk mögűllünk és mi meg menekültünk. A batman pisztollyal adtam lendületett és mentem a teleportba. Egyszer úgy sikerült, hogy a 2. teleportot kihagytam, és a fő ellenfél is és ott harcoltam vele, végül sikerült bemennem a másik teleporton 1 élettel. Mentem tovább és a neheze jött, sok gép volt ott és lövöldöztem őket, majd egy csomó másik hátulról lövöldözött rakétával és végül az egyik eltalált. Batman ekkor szomorú lett, mivel akkor ő volt a kedvence.
Iskolai ballagáson hülyéskedtem a Belóban. Egy gyerek oda adta a válltáskát egy csajnak a lépcsőn és megköszönte. Erre oda mentem a csajhoz, hogy mit képzel magáról, neki kellett volna megköszönnie. Majd Király T. jött onnan, és valami iritálót csinált, erre megfogtam és hozzávágtam a falhoz 5-ször, majd eldobtam. Ezután elmentem hátsóhelyre, ahol Gergő várt egy mellényel, amin rakéták vannak. Én előszedtem egy gépfegyvert és egy pisztolyt, majd kimentem lövöldözni rájuk. Erre jött 5 ellenség, aki felvette velem a harcot, hátra löktek a teraszra, míg végül én szorítottam vissza őket. Fura álmom volt.
Reggel 10kor keltem, ami ritkaság nálam. Beszéltem Rigóval msnen, mondta, hogy3-szor hívott, és 3.jára felvettem. Én nem emlékeztem erre, majd kezdett kiderülni, hogy lehet, hogy apámmal beszélt.
WoW-on első ali killelésünk volt, ami jól összekovácsolta a csapatot.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat