Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
16. hét

Hétfő

Föcin elmaradt a feleltetés, matekon nem kérdezett semmit, haladtunk az anyaggal, törin nem feleltünk és németen kikaptam a TZ-t, ami meglepetésemre 2-es lett. Edzésen rúgostuk egymást, én bénán fogtam a zsákot, de végén belejöttem, Rigó terrorista volt, Hegedűs meg alig bírta már tartani, Szabi pedig lazán vette.

Kedd

5:40-kor keltem, 6:00-kor indultam iskolába, letenni a cuccomat, majd indultam a strandra. Elején nem tudtuk hol kéne bemenni, de csak megtaláltuk az új főbejáratot. Bementünk a kis vízbe, majd egy bácsi leoltotta a fejünket, hogy miért nem zuhanyoztunk. Ezek után fogócska, majd siklóverseny, amiben 2. lettem. Első lett Levi, harmadik Gergő.
Átmentünk az úszó helyre, ahol mindenhol lehettünk, kivéve az első 2 helyre, erre Levi csak beugrott a 2. pontba, az úszómester meg rögtön fütyült. Úsztunk oda-vissza Robival és Tibivel, majd átzavartak a 3. pontra, mert túl zajosok voltunk. Majd ábel is csatlakozott hozzánk, de végül ők hárman lemaradtak, én meg Janival úsztam. Közben Robiék ugrátak, és a tanár rájuk szólt.
Mentünk röpizni, csapatom Döme, Ábel, Robi és én. Ellenfél csapata Haraszti, Háfra, Beni és Feri. Nagyon élvezetes volt, sok röhögés és hülyéskedés, nem is igazán tudom leírni, de csomót vedődtem és tiszta homok lettem. A kettes tervünk az volt, hogy valahogy pontot szerezzünk.
Letusoltam és mentünk a melegvízbe, majd felöltöztünk és iskola. Ének unalmas, Rajz szintúgy, Irodalomból Haraszti felelt, Nyelvtanból mindenki írt, Matekból nem feleltünk, angol meg hosszadalmas és sok házit adott. Holnap kompetencia.

Szerda

Kompetenciamérés, sokat nem részletezhetem, első feladatlapon 1 szövegről lemaradtam, de a többit nagyából sikeresen végig csináltam. Edzésen kesztyűztünk, fárasztó volt, de megérte.

Csütörtök

Kémiából TZ volt, irodalmon Haraszti felelt. Kimentem a kertbe füvet nyírni és megnéztem FF7 Advented Childrent.

Péntek

Irdalmon elsőpados, köztük nem voltam én. Matek miatt Haraszti és Beni lógott, orvosiigazolást mentek szerezni, de nem volt semmi. Lyukas Angol óra, kint ültünk és néztük a Pálfysokat fozicás közben Ábellel. Törin Zsuzsu és Panni írt. Fő Officet lettem a guildomba wowon.
Városban összetűzésbe keveredtünk Szabinával, aki a sok hazugságával etetett, majd egyik vitánkat vele felvette. Kirohantunk utána, hogy megnézzük, majd Ádám szólt Gálnak, hogy 1000-ért törölje le. Erre beszélni kezdett Szabinával, meglepő módon nem lehettünk fül tanúja. Majd hirtelen megszerezte a telefont, Máté meg törölte és Gál követelte az 1000-est. Vicces volt, de hát hála Ádámnak náluk volt az igazság, de lekerekítettem 500-ra. Én 140-et adtam, mert annyi apróm volt, Máté 160-at és az ötletadó Ádám 200-at. Elötte még fenyegetőzött Gál a rendőrséggel, ami csak fenyegetés lett volna, másra nem jó, én meg torkon ragadtam és hátrahúztam. Majd Szabina mondta, hogy ne lepődjünk meg, hogy ha a felvételt mégis meglátjuk fb-n. Majd pár perc múlva vissza jött Szabina, hogy itt a felvétel, erre berohantam a kékangyalba és mondtam Gálnak, hogy remélem nem baszott át. Mentegetőzött, hogy ő nem. Majd vissza mentem Mátéékhoz, akik mondták, hogy Szabina letörölte végleg. Majd ültünk a buszmegállóba, Gál és barátja jött, kösöznt nekünk, én meg csak szóltam neki, hogy remélem tényleg nem b@szott át, itt felvetette azt a leehtőséget, hogy lehet lementettem máshovais a hangfelvételt, de mondtam neki, hogy az az ő hibája lesz. Ugye csak akkor volt ideje erre Szabinának, amikor Gállal beszélt.
Erkölcsileg nyert Gál mások szemében, viszont kicsit meg is ijedthetet tőlünk.

Szombat

Voltunk kertben, szőlőt kötöttem és cseresznyét szedtem, nyársaltunk, két virslit szénné égettünk.
Feljöttem 6kor msn-re, Rigónak kétségesre mondtam az időpontot, de végül 9-re beszéltem találkozót Hild térre. Elment az angyal mellett, elment elöttem Tulik Fanni, majd Timi és Fanni is, akiket először nem ismertem fel. Intettem nekik és mentem a Hild térre. Megálltam, körülnéztem és láttam, hogy már jön Rigó. Felajánlotta, hogy menjünk xy boltba pezsgőért és energia italért. Megvettük, de elötte megszopatot, hogy 20 percnyire van, de nem. Megittuk, jól éreztük magunkat. Kékangyalnál Kadosa és Gergőt leltük meg, akik mentek xy-ra. Bent Kékangyalban Máté, Szabina, Fanni és Timi volt bent. Tíz percet voltunk ott, ittunk 1 sopronit, majd újra mentünk xy-ra. Elkezdtek cikizni, hogy TPG-s vagyok, nemm Vargás, erre 180 fokos fordulatot vettem és elmentem. Utánam szaladtak, én tovább majd Hiller fele mentem, ők Gang. 4. hívásra felvettem, találkozó Hild tér. Elöbb értem oda, Ferivel találkoztam, majd elment. Megjöttek a lányok, majd Rigóék is. Itt össze vissza dőltünk Rigóval, Timi-Fanni egyaránt ránk ugrott. Újra vettünk pezsgőt energia itallal és két bort a két lány. Kinyitottuk, ittunk, hangoskodtunk, ránk is szóltak. Mentünk vissza fele, majd a nagy játszótérre mentünk, ahol a csúszón mentünk le, majd fűvel dobáltuk egymást. Megjött Szabi is közben és zenéket hallgattunk. Elmentünk a Pelikán buszmegállóba, ott Timivel beszéltem, Erik meg haza ment. A Lúdlábnál hagytuk abba, ahol is bevártak és bementünk. Ittak, majd Timi elment sértődötten, szóltam Rigónak, majd utána mentem. Elsétáltunk a gyaloghídhoz és 15 percen keresztül beszéltünk. Kétszer hívtak, Gergő és Rigó. Megjöttek és elmentünk a gáton le a stégre, ott vagy 20 fotót csináltunk, lányok feküdtek a homokban, vittük őket a végtagjuknál. Szabina ekkor már nem volt ott, és Szabi is elment. Egy lagzi volt és kiabáltak a lányok, hogy ROAD számot hallgassanak, és benyomták azt. Táncoltunk, majd benyomták a Mizu?-t és elmentünk. A falhoz metünk, ahol Rigó hányt, majd a kúthoz, onnan az egyik kajáldába mentünk. Ott Fanni eldobta a tálcát, Rigó elköszönt, így 4-en maradtunk. Bementünk a Vargába, én már fáradt voltam, de követtem őket. Üldögéltünk, beszégettünk, egymáshoz bújtunk, hogy ne fázzunk, meg fárasztó poénokat ontottak. Innen le és én elbúcsúztam. haza értem 3:10 körül. Fantasztikus este volt.

Vasárnap

Négy órát aludtam összesen. Wowból állt az egész nap.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat