Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
30. hét

Hétfő

Zombie Source Panikoztam. Délben mentem Kondiba, majd apámmal JKD-ra. Megnőt egy kicsit a létszám, úgy 12-14re.

Kedd

Utolsó nagy kondi Rigóval, aztán már csak játszottam. Este nem bírtam elaludni, így fél 12ig ágyban zenét hallgattam.

Szerda

Apám elvitt az ünnepségre, mire rájöttem, hogy csak 8 óra van, és nem 9. Az ünnepség meg 10kor kezdődik. Első félórát a tesiöltözőbe töltöttem, ahol hallottam, hogy a takarítónő panaszkodik, hogy ő csak felmosásra készült a mai napra, erre vasalnia kellett zászlókat is. Szörnyű. Majd megjött Beni, aki elmesélte, hogy eltört az órra tegnap egy bunyóban. Kiültünk az iskola elé, láttuk Tibit és Vivit. Majd kimentünk az udvarra, ahol Robi és Feri várt minket. Szép lassan megjött mindenki, majd elekzdődött. Himnusz, majd a kisebb előadások, amik meglepő módon Istenről és Szent Patrikról szóltak. Szalay polgármester elmondta, hogy nem a pénzhiánya miatt lett katolikus, hanem azért, hogy legyen ilyen is. Közben mellettem ülő Szandinak csörögni kezdet a telefonja, 10s alatt sikerült neki letennie. Majd beszélt a püspök is, meg valami titkár. Az utóbbi valami 7-es hasonlatot hozott, amiből az első 5 a saját gyerekéről szólt, hogy mennyire félnek az iskolától, de boldogok és örülnek. Az utolsó kettőt nem értettem. Az igazgatónő is beszélt a végén, ő is Istenes dumákat mondom, ez az. Végül a Szózat és spuri haza.

Csütörtök

Meglett az órarend, ma jöttem rá, hogy milyen nehéz lesz az iskola az órarendre tekintve. Iskola után bevásároltuk a füzeteket, majd mentem maszőrhöz. Nagyon jó volt. Edzést kihagytam.

Péntek

Első nap a suliba még egész könnyű volt, csak Fizikán kezdtünk bele az ismétlésbe. Németen nyugtatott minket a tanár, hogy nem lesz nehéz. Mise elég unalmas volt, Bibliát kellett olvasnom unalmamban.

Szombat

Ahogy mentem mamámhoz, az Abanováknál volt egy kisebb rendezvény sok mézzel. Egy kisebb színpadon táncoltak páran, azt hittem Neddáék azok, de nem ők voltak. Egy ismerős arcot láttam, Ratkai Csengét ott. Meg is lepődtem, hogy ő táncol, de sejtem ő se tudja, hogy JKD-zek. Haza fele menet már nem voltak a színpadon.

Vasárnap







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat