Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
Kémia 2.5

Miután átnéztem a Kémiát, tudtam, hogy ezt nem fogom tudni megtanulni, mivel legutóbb 2es lett szünet előtt, majd pont szünet után tudnám legalább 3asra.
Hál Istennek én voltam az első a névsorban, akinek kétes volt a jegye. Javítani lehetett, de mondtam neki, hogy elég nekem a 2es, mire az egész osztály felhőkölt. Majd a tanárnő magyarázni kezdte, hogy nem érti a fajtámat, miért nem inkább lógok iskolából, mert még úgy is tudnék 2es lenni, mire én elmagyaráztam neki, hogy bármennyire is tudom a kémiát, akkor is 2 jeggyel rosszabbat kapok, mint amennyire tudnám. Talán ezért a legjobb jegyem 3as. Ezt persze rögtön magára vette, hogy ő rosszul tanít, mire Gergő mondta, hogy inkább most legyen kettes és év végén 3as, minthogy megkockáztatja a rosszabbik jegyet és év végén legyek 2es. A tanárnő itt elárulta, hogy elég furcsa elveket képviselünk a többi osztályhoz képest, majd mondta nekem, hogy hajlott a 3asra, de így nem kényszeríti rám.
Következő, aki 2.5re állt az Kis Viktória és ő se akart. Kérdezte, hogy tanult-e, mondta hogy nem. Következő aki szintén ugyanígy állt az Robi volt, akivel a szünetben beszéltem, hogy nem fogunk javítani. Mielőtt bármit is mondhatott volna a tanárnő mondta, hogy majd visszatér ő rá. Így is lett.
- Robi, Viki és Attila.- mondta a tanárnő. Itt már lélekben arra készültem, hogy felálljak a tolltartómmal és menjek előre írni. - Megadom nektek a 3ast.- folytatta. Robi az felüvöltött örömébe, Viki meg hosszasan köszönte, míg én rögtön a hátrányokra gondoltam. Mondta, hogy mivel tavaly nem ő volt a tanár és az 1.6 is megkapták a 2est, ezért nekünk is megadja, de persze mostantól figyelni fog Robira, Vikire és kiemelt kettőjük közül, hogy főleg rám.
-Jövőhéten...- mondta majd egy kis szünetet tartott.
- Meghalok.- suttogtam a padtársaimnak.
- Igen.- folytatta tovább a tanárnő, mire Bordás Máté elröhögte magát. A tanárnő rögtön felénk nézett majd Máté elmagyarázta a szituációt, mire a többiek is elröhögték magukat, majd a tanárnő mondta, hogy nem hogy örülnék a 3asnak, inkább meghalnék.

Attól tartok kémia nehezebb lesz mostantól mint volt... xd







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat