Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2012 best movies

Selejtező résztvevői:

Sherlock Holmes 2: Árnyjáték: {9}

A nagy sikerű film második része. Már az első is nagyon tetszett ez viszont még izgalmasabbá tette az egészet. Nincs olyan pillanat, hogy ne izgulna az ember a film alatt. Itt is megmutatja zseniális terveléseit, hogy előre elgondolja mit csinál, viszont itt már olyan is történik, amire nem számít, mint például miközben püföli az embert, valaki lelövi a merénylőt. Nagy adrealin bomba az egész film, és ahogy a történelmi hátteret is megalapozzák, az egyszerűen zseniális.
Watson és Holmes között meg még mindig meg van a kémia, ahogy egymást szivatják mint barátok. És ezt nagyon jól megtudták csinálni. Moriorty pedig egy kiválló főgonosz, aki ellen Sherlock Holmes nehezen tud megküzdeni vele, mivel mentálisan ugyanazon a szinten vannak.
Két dolog viszont nagyon levitte nekem a filmet a szememben. Egyik az elején, nem nagy spoiler, ha elmondom, hogy meghal Sherlock Holmes "szerelme" meghal, mivel ugye... az elején lesz. Ha ennyire meg akarták ölni azt a karaktert, még az előzőben kellett volna kinyírni, az sokkal fájdalmasabb lett volna, így viszont mintha egy senki lett volna.
A másik pedig a végén van, amit nem árulok el, majd ti is rájöttök.
Ha ez a kettő nem lett volna, én megadtam volna rá a tökéletes jelzőt, de ez a kettő bökkenő nekem lejebb vitte. Leginkább a vége. Majd mondjátok el ti is a véleményeteket.
Összeségében, tetszett az eleje Irene Adler halálának ellenére is. Cselekménye tökéletesen magával ragadó és izgalmas. A vége pedig ahogy a karakterek kifejlődtek és hőstettüknek köszönhetően ez is nagyon jó volt. Az utolsó 4 percet kivéve. De mivel az utolsó 4 perc is benne volt, ezért csak 9/10.

Underworld 4: {6}

Vérfarkasok és a vámpírok harca tovább folytatódik a románc keretein belül. Annyi biztos, hogy jobb mint a Twilight sorozat.
Az elején elmondja, hogy az emberek elkezdték vadászni a vámpírokat és a vérfarkasokat, mészárlás van és hát el akarnak menekülni. Természetesen ez nem sikerült és a film kész is van.
Maga a története nem a legjobb. Nekem sose jött be az olyan film, ahol egy kis gyereket védenek, és itt se tetszett. Igaz hogy nagyon erős, mivel vámpír-vérfarkas keverék, de így se a legjobb.
Viszont látni, hogy mire kényszerülnek a vámpírok és a vérfarkasok ebben a helyzetben nagyon durva. Mindezt hűséggel, árulással megszórva nagyon jó, és ahogy egy emos kislány vagdossa magát... felbecsülhetetlen.
Viszont a vég játék tetszett, ahogy minden fontosabb szereplő részt vesz a harcon, és hogy nem csak golyófogóként vannak ott. Ezzel túllépett az 1. és 2. rész hagyományán.
Mindezeket összevete: Eleje nem tetszett, a cselekménye elfogadható szint alatt volt egy kicsivel, de a végjáték egész jó volt, viszont a filmre nem fogsz emlékezni másnapra. Így 6/10 adok rá.

Utazás a rejtélyes szigetre: {4}

Nos ez a film... nem életed filmje lesz.
Utazás a rejtélyes szigetre... Az egész film egy kisebb családi dráma. A gyerek kamasz, a mostoha apa pedig próbál összehaverkodni vele. Ezért egy őrült ötletét, hogy: "Héé, keressük meg nagy apámat egy távoli szigeten, aminek létezése nem bizonyított!" Apa meg belemegy, hogy majd elmennek oda, meglátják hogy nincs semmi és vissza mennek. De nem így történik...
A rendezőnek volt fantáziája, jól megcsinálta az egész szigetet, óriás darázsokkal meg arany rönkökkel. És ugye a családról is, mert ugye mit meg nem tesz az apa a lányáért...
Na de az, hogy a sziget el fog süllyedni, mert hogy a mostohaapa az építész és látja a jeleket... na ott mindent rosszra fordult.
Összeségében nagyon kalandos, de nem fogsz évek múlva rá emlékezni. 10ből 4est adok neki.

Szellemlovas 2: A bosszú ereje: {3}

Szellemlovas első részének a folytatása. Lehetett számítani folytatásra, de azt hittem ennél jobb lesz!...
Szóval az eleje elég siralmas. Próbálnak valami történetet kitalállni az egész karakternek, de hát nagyon erőltett az egész és ez végig követi a film utolsó percét is. Az egész film szinte ugyan olyan mint az előző része. Megint csak van pár rossz fiú, akit majd egyesével győz le. Látványos, de sajnos elég siralmas.
Az viszont tetszett, hogy a karakterben nyomott hagyott az, hogy ő egy "Szellemlovas" és ő ettől depressziós és őrült lett. Az egyetlen karakter ami tetszett, az Moreau volt. Ő volt az aki segítette végig a filmben és jól megcsinált szerepe volt és a színésze is. Legtöbb karakternek itt van szerepe, és nem golyófogó mint általában, még ennyi kreditet tudok ennek adni.
A vége szintén siralmas és kiábrándító. Ha véletlen rossz időben pislogsz, akkor lemaradsz a nagy csatáról. Meg az ördöt most mást játszotta... nagyon kiábrándító. 10ből jó szívvel 3 pontot tudok neki adni.

John Carter: {6}


Bosszúállók: {8}

A nagy epikus Marvel sorozatoknak végre a tagjai egy csapatba szerveződnek és megalakítják: A Bosszúállókat
Elején a Földre jön Loki, aki Nick Furrytől ellopja a Tesseracot és csapatának főbb tagjait, köztük Sólyomszemet, maga mellé állítja. Aztán végül belátja, hogy ide szuperhősökre van szükség és összehívja őket.
Nem megy olyan könnyen, Vasember pl. nem is akar menni, Banner pedig el van rejtőzve. Végül első körbe Amerika Kapitányt és Bannert szerezték meg Feketeözvegy mellett.
Aztán végül Loki végül lecsap, és jön az Avengers, legalábbis Amerika Kapitány... Egy félisten ellen csak őt küldték le, mivel hogy csak ő van. De szerencséjére megjött Vasember is helyre tették Lokit.
A film nagyon jól kidolgozott, mindegyik szereplőnek meg van a szerepe, nem lett "Vasember 3" belőle, mint azt sokan félték.
És ahogy ez várható volt, a sok erős akaratú ember találkozik és nem egyezik a véleményük, így konfliktus alakul ki köztük.
Aztán végül elindul a nagy csata, a Föld megmentéséért. Ez több mint fél órányi akció. Végülis mindenki ezért jött megnézni ezt a filmet, hogy mégis hagyan fognak együtt harcolni, és hihetetlen jól megcsinálták.
Ez a film nagyjából mindent megadott, amit elvárrt az ember tőle, senki nem ment el rossz szájízzel tőle, a karakterek jellemfejlődése is megfigyelhető volt. Története nem a legjobb, de legyen ez a legrosszabb benne. Elég emlékezetes film, egy jó darabig emlékezni fogtok rá, de azért ez mégis csak tömény akció. De attól még nálam elérte a 10ből 8at. Egy lenyűgöző film volt, frappáns poénokkal.

Man in Black 3: {7}

Úgy látszik ebből is egy triológiát akartak, és azt kell hogy mondjam... jól döntöttek.
Eleje úgy kezdődik, hogy egy hírhedt űrlény megszökik a Holdon lévő börtönből. A Földön pedig meghalt Z ügynök. J meg K ügynök pedig egy kisebb akcióban vesz részt, végül eltűnik K ügynök. Másnap pedig J ügynöknek egy idegesítő társa van, ő pedig próbálja lekoptatni. Nagyon irónikus volt.
Végülis aztán rájön hogy a múltban megölték K-t, ezért vissza megy ő is a múltba, hogy megmentse őt, és az egész Földet. A fiatal K ügynök nagyon hasonlított az eredetire, még a személyisége is. Tetszett a retro díszlet és az akciók benne.
A végjáték volt a legjobb, ahogy külön-külön úton harcolnak de mégis segítenek egymásnak. Viszont ahogy azt a jövőbelátó személy is megmondta, valakinek muszáj meghalnia. Na és itt lett a történet epikus. Az utolsó 20 perc könnyfakasztó, és hihetetlen kidolgozott.
Viszont ez akkor lett volna igazán jó, ha az egész triológiát erre építették volna ki. Így viszont annyira nem lehetett befogadni teljesen, de azért mégis. A film nekem 7/10. Úgy mész ki a moziból, hogy teljesen felv agy dúlva.


Hófehér és a vadász: {2}
Prométeusz: {5}
Csodálatos Pókember: {6}
Sötét Lovag: Felemelkedés: {10}
Az emlékmás: {6}
Expendables 2: {6}
Bournce hagyaték: {5}
Kaptár 5: {4}
Ted: {5}
James Bond: Skyfall: {10}
Looper: {6}
Abraham Lincoln: A vámpírvadász: {5}
A Hobbit: Váratlan utazás: {9}
A diktátor: {3}
Jégkorszak 4: {6}
Project x: A buli elszabadul {7}
Madagaszkár 3: {7}
Az éhezők viadala: {6}
Csatahajó {6}
Amerikai pite 4: A találkozó {5}

Továbbiak:

Elrabolva 2
Felhőatlasz
Az öt legenda


TOP10:

10. Expendables 2
9. Looper
8. Csodálatos Pókember
7. Madagaszkár 3
6. Man in Black 3
5. Bosszúállók
4. Sherlock Holmes 2: Árnyjáték
3. A Hobbit: Váratlan utazás
2. James Bond: Skyfall
1. Sötét Lovag: Felemelkedés







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat