Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
Nyár 12.

Hétfő

Reggel semmi nyoma nem lett volna, hogy utólag kíván bsz-t, szóval felhagytam vele. Kétlem, hogy aki sokat gondol rám ennyire hanyagolna úgy általában.
6:20kor indultam az állomásra, időben oda értem. Wifivel is megáldott a vonat.
2:40 perc alatt megtettem az utat Szolnokról Pestre. Már első körben majdnem elrontottam az irányt, aztán korrigáltam és eltévedtem, majd találtam egy buszmegállót, ahol ott voltak felírva a buszszámok, de kiderült, hogy a túloldalra kell menni. Ezután egy hosszabb séta után megint eltévedtem, egy kedves hölgy viszont útba igazított. Ismerős környéken jártam, egyszer voltam arra előadáson. Végül megleltem az épületet.

Domóval és Dáviddal futottam össze, akik évfolyamtársaim lettek. Magunk mellé vonzodtunk vagy 20 embert, de egy se volt rekis. Regisztráció kezdeténél ment a piálás.
Elballagtunk a vonathoz, ahol Jimbo, Fanni és Andris hasonmással ültem.
Egy 16 szobás házba mentem, mert jó ötletnek tűnt, de mégse. Dakoták csapatba voltam.
Első feladat egy dinnye megevése volt. Lefejeltem, hogy széttörjön. Ruha kötél csinálás volt a következő. Alsónadrágon kívül mindent levettem. Még a cipőfűzőmet is kiszedtem. 2x akkora volt, mint bárkijé, de nem nyertünk, fogalmam sincs miért. Nehezen, de megtaláltam minden ruhadarabomat.Vacsorán megismerkedtem Bettivel és Fannival.
Vivinek utoljára írtam egy SMS-t. Kézenállva kellett sört inni, majd megtettük a gólya esküdt.

Kedd

Lefeküdtem hajnal körül. Jó párszor felébredtem, amikor egy csaj megbámult, aztán amikor egy csaj és egy srác beszélgettek. Kérdi a csaj, hogy leszel-e a pasim, de ő elutasította. Aztán egy srác bejött lefeküdni, és panaszkodott a barátnőjére. Aztán két srác beszélgetett, hogy csajozott, miközben az egyiknek volt egy fél éves kapcsolata, de nem zavarta.
Viviről álmodtam, de meg nem tudom mondani, hogy mit.

Reggel a gólyatánc betanulása volt. Egész jól ment. Bettivel beszéltem pár szót, Domóéknál vettem be a kontaklencsémet. Kifele menet találtam meg Dávidot félpucéran. Nem tudta, hol aludt...

Sportnapon a röplabda csapatba kerültem. Első 3 mérkőzést simán nyertük, aztán megjelent Domó, kigyógyult a betegségéből. 4ik mérkőzés pont ellenük volt. Szoros eredménynél a játékvezető mondta, hogy utolsó labda (Domó csapatkapitánya volt). 11-10 erdemény volt, de végül a Macsatuk szereték a pontot, és nyertek 12-10re.
Következő mérkőzésen egy nagyképű csapat ellen voltunk, ahol 4-1re vezettek, de felhoztuk 8-4re és ezzel elpicsáztuk őket. Elsők lettünk röpiből, de 2 másik csapattal együtt. Többi versenyszámban azonban nem volt jó a csapatunk, pedig ha lézerharcra mentem volna, szerintem ott felhúztam volna a csapatot.

Ezután a DK-n mondott beszédet, ami elég viccesre sikeredet. Utána, 45 perc késéssel, elindultunk 60an a Tatai edzőtáborba. Útközben Fannival és Montival társalogtam.
Megnéztük a küzdő sport részleget, a kondit, az atlétika pályát és a tornai részt, ahol a lányok csak nekünk mutattak be gyakorlatokat. Vissza az esőben futottunk. Ott újabb beszámoló következett a koli vezetőjétől.
Ezután vacsi, ahol jobban összemelegedtem a lakótársaimmal. Majd csoport tali, ahol a fél csoport sör pongra ment, a többiek koccintósat ittak és az indulót beszéltük.
Első kettőt nyertük, aztán egy mindent vagy semmi jött. Majd megőrültünk, de szoros mérkőzés után nyertünk. Vesztes dakoták alsóneműbe kellett vetkőzniük és egy kört menni. Egyik csaj mondta, hogy ne fényképezzük, mert van pasija... xDD
Aztán csapat versenyek voltak. 4 fiúnak le kellett vetkőznie annyira, hogy nem baj, ha piás lesz. Egyik én voltam és Betti öntötte a számba a piát, már ami oda ment.
A következőbe fel kellett menni a padra, erre is jelentkeztem. Mellém egy lány, majd egy fiú beállított minket egy szex pozícióba, utána meg a lánnyal cserélt helyet.
Utána pia ivás volt, méghozzá úgy, hogy előtte 10 kört kell megtenni. Amint végeztem majdnem eldőltem, miközben inni próbáltam. Következőnél Krisz és Betti beállt a lepedő mögé és ruhát kellett cserélniük.
Ismét lepedő akrobatika volt, fel kellett a csajnak izgatni a srácot, de semmi extra nem volt.
Végül a pucér maraton, amire Domó úgy áhított. Nálunk az összes fiú pucérra vetkőzött, és a legtöbb lány félmeztelenre. Azért ezt letagadnám...xD

Szerda

Éjfél után táncoltam és egy csomó szervezővel ittam. Táncoltam jó pár csajjal, de Fanni maradt meg. Színpadon rengeteget táncoltam. Hajnali 5ig tartott, és nagyon forgott velem a világ és sípolt a fülem. A Macsatu legendával ütöttem el az időmet, aki szétvágta a karját, és 7 éves kapcsolata ment tönkre. A táborban nem lehetett őt józanul látni. Végül 6 körül haza sétáltam és lefeküdtem. Többször fürödtem, hogy józanítsam magam. Pirkadatkor aludtam el.

9kor keltem fel, rögtön menni kellett a táborhelyre. Kimentünk a Tata belvárosába. Mindenki köszöntött engem, szóval valamit biztos csináltam még az este. Hiányoltak a reggeliről, amire én fejbe vertem magam, hogy nem ettem. Többiek röhögtek. Nem vittem magammal semmit, szóval venni se tudtam. 21 feldatunk volt. Feladat csinálás közben ránk hívták a rendőrséget. Az ki jött, és kérdésekkel bombáztuk, hogy mi hol található. Végül 4 feladatot nem sikerült elvégezni. Visszatérve egyre rosszabbul voltam, de ebéd után jobban lettem. Kicsit lefeküdtem, de elmentem a Dakota találkozóra.
Ott egy Ódát kellett csinálni és egy színdarabot. Nagy nehezen megcsináltuk mind kettőt. Óda nem lett jól előadva, de a színdarab egyik legjobb volt, aminek az alap koncepcióját én adtam.
Eredmény hírdetés:
Leghangosabbak: Apacsok
Legbeválalósabb: Dakota
Legsportosabb: Busmanok
Legrészegebbek: Maszájok
Legkreatívabbak: Vacsatik
Legösszetartóbb: Vacsatuk
Utána kezdődött a tánc, ismét uraltam a színpadot Krisszel és 2-3 lánnyal.

Csütörtök

Szobatársaim kelettek fel ismét 3-4 óra között. Végül 7kor volt az ébresztő, most sikerült felébredni. Csak 1 gondolat bánt engemet. Tartom tovább magam a tervhez, ha boldog, úgy is elfelejt engem és én se szenvedek, a célom, hogy boldog legyen pedig sikerül.
Útban a vonathoz jobban összehaverkodtam Krisszel, akiről kiderült, hogy Szolnoki, szóval vele tartottam. Szakács Balázzsal is sikerült, aki pedig rekis lett.
Láttuk Sophiát Krisszel a metrón meg pár szervezőt, köztük Zsombort. Majd elválltak útjaink és a vasútra értünk. Ott Bettiék csapatával találkoztunk. Másfél órás út és beszélgetés után leszálltunk, a vonaton ülő csajjal beszéltem pár percet, miután leszálltunk, majd mentünk haza.
Wanda rávett a hasizom edzésre.

Péntek

Reggel beszélgettem Wandával, és rám írt Vivi, hogy tényleg kurva jó a GT és most már érti, amit mondtam neki első nap.
Elmentem futni, majd az Indexhez, ahol megkaptam az oktatómat. Jövőhét pénteken kezdünk elvileg, de 12 órat adott meg, és kiderült, hogy én 3ig minimum Pesten leszek.
Elkezdtem olvasni a Kardok Viharát és 100 oldalt sikerült elolvasnom.

Szombat

200ik oldalt is elértem a könyvből. Délelőtt kettlebelleztem, de este már nem. Most esett le, hogy nekem vége a nyárnak...
Wandával beszélgettem és húgomnak fogadtam.

Vasárnap

250ik oldalt elhagytam a könyvből. Arya saját lovász mestere fogta el. Vivi ismét írt, hajnali 5kor. Mellette Wandával trécseltem.
Mamához mentem ebédelni. Atneztem Davidhoz, mamának kölcsön adtam a Tronok Harcát.
Elmentem Rigohoz, majd kocsival elvitt hozzám és Heroes 3tunk EU térképen. Megindult a rohamunk, amikor hátba támadtak, így csusztatnunk kellett 1 hónapot. Ezúttal egy közepes sereget hátra hagytunk védeni, ami hétről hétre növekedett. Este 10 után elment Rigo, én meg Elkezdtem készülni az 5 napos túrára.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat