Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
t ö r t é n e t e k . * - *
Címe még nincs -Befejezetlentörténet.
1. fejezet - Méltóság.
A meredek hegyoldalt néztem. Nem gondoltam volna ,hogy megint megkell tennem ezt az utat a nagy épület felé ami a hegy tetején van. Hideg szél fújt.. Persze budán kora reggel ez nem újdonság.Feljebb húztam a kabátom cipzárját.. és a nevelőanyám álltal megpakolt méretes bőröndel közelítettem meg a furcsa épületet.. ami nem volt más.. mint egy..(még leírni is nehéz..) egy.. pszichiátria. Félve és nem önszántambüól léptem be újra a kapun. De talán a gyomromban nagyobb görcs volt mint első alkalommal. Nem. Nem kaptam kényszer zubbonyt.. Pedig a bátyám szerint még jól is állna nekem egy ilyen.. Kár ,hogy nem gyártanak fekete lila, csillagos kényszerzubbonyokat is. Hazavinnék egy pár darabbal. Mire feleszméltem.. már újra az ismerős kanapén ültem.. Körbenéztem.. Majd a későbbiek során tüzetessebben is megvizsgállom azoknak a velem egy korúaknak a külsejét.. akiknek a következő egy hétben befogok számolni az életem részleteiről. Igen. Ők a csoporttársaim.. AKiknek még a nevét sem tudom.. de félóra múlva már titkom sem lehet előttük.
-Dohányzol? - hallottam egy hangot magam mellől.. egy hosszú fekete és lila melírcsíkokkal díszített hajú..kék szemű fiú állt előttem. egy doboz cigivel a kezében..
-I-igen. -nyögtem ki bizonytalan hangom. Nem abba voltam ilyen tétova ,hogy dohányzom-e. EZt az elmúlt időszakban már megfigyeltem magamnál. De teljessen belemerültem a kék szemeibe.
AZ udvaron voltunk.. AZ egész egy nagy lebetonoztt térvolt.. néhol padokkal..eldobott csikkekkel, és kopár fákkal. Sajnos a többiekek is velünk voltak.. Vagyis..nem sajnos.. Kell mégpár óra mire beszédesebb leszek. Olyan amiylen igazából vagyok. Önmagam. Bár ahhoz nem kellenek szavak ,hogy beráncigáljam a pszichiátria mögötti erdőbe és megerőszakoljam. Úristen.. Mikre enmtudok gondolni..Lehet..lehet ,hogy hagyná is magát..
Egy hosszú beszélgetés után az udvaron..amit az LSD-ről folytattunk és elszívtunk vagy négy-öt cigit bementünk az épületbe, a csoport késve érkező tagjai is megtalálták a helyüket a kanapékon. Újra a szokásos séma..a bemutatkozás... Mindneki csenbend várt.. Várt valakire.
-Azthiszem elkezdem én.. -megköszörültem a torkomat megtörve a csendet. - Viktor vagyok.. 15 éves.. és a stílusom miatt - tűrtem el feketére festett fufrumat a szemem elől - a stílusom miatt többször érnek komolyabb bántalmazások.
-Ez nem csoda.. -lenéző hangon szólt bele egy lány.. hosszú fekete ruhában volt.. arca hófehér.. Nem szeretem ha félbe szakítanak..de most túl gyenge voltam most ahhoz, hogy mondjak erre valamit.. Mármint csak lelkileg voltam gyenge.. Méf mindig. inkább folytattam.
-A hetekben a másságom miatt... korházba kerültem.
-AZt meg hogy csináltad? A buziságot betegségnek nyilvánították?- ezt a diszkós csávó nyögte be.. a velem szemben lévő kanapéról..
-Inkább te vagy betega rózsaszín csillámos pólóddal.- nyögtem be cinikussan.
-Csoportunk alapja a TOLERANCIA. Ez nem az ovoda.- nyögte be a csoport vezető. A zsivaly.. elhalkult. És újra csak az én hangomat lehetett hallani.
-Miután kiengedtek.. a korházból.. a nevelési tanácsadó engem küldetett ide.. Nem pedig azokat akik tették.
-Még jó is.. megvernének engem is. - hallottam a szép szemű fiú hangját.. onnantól kezdve az ő bemutatkozása következett. Megtudtam ,hogy 14 éves.. és Kolosnak hívják.. öngyilkossági kísérlet miatt került ide. és NINCS barátja.. Akkor öröm táncot tudtam volna járni. De aztán eszembe jutott ,hogy nekem - vele ellentében - van.. De távolról sincs olyan jó haja mint Kolosnak. A csoportban a többiek is bemutatkoztakk.de nem igazán figyeltem.. hallottam a hangokat..de az elmémig nem jutottak el.. Csak őt bámultam mereven.. és nem csak a tekintetem volt merev... Néztem az órát.. Márcsak két perc.. 120..119..118...117.. Lassan mozdultak a mutatók.. Az idő vánszorgott.
-Érzem a nikotin éhséget rajtatok..- szólt a csoport vezető aki egy öregedő csigatestű szakállas férfi volt. - Cigiszünet.. - Olyan boldognak éreztem magam mikor ezt kimondta..
Ismételten az udvaron..a Jó friss budai levegőn leültem egy padra és újra rágyújtottam.. ez volt a mai hatodik cigarettám.Kolos mellém kuporodott.
-Olyan jó..amikor.. valaki megszívja a cigit.. és a füstöt a szádba fujja- szólalt meg hirtelen.. Ez most ugye..nem tévedek.. egy célzás volt nekem? SZívtam egyeta piros Marlborómból..letüdőztem, odahajoltam és elkezdtem fújni a szájába füstöt..és szívta befelé..majd ajkait az ajkaimra tapasztotta..
-Bocsi..Még nem akartam belemenni egy smárolásba.. - szégyenlőssen préselte ki ezeket a szavakat a fogai közül.
-Miért nem?
Ekkor megint közelebb hajolt. Majd röviden a szemébe pillantottam és szónélkül megcsókolltam…először csak 1 gyengéd puszit adva ajkára.2-3mp-ig. Utána jobban ajkaimközé véve a felső ajkad gyengén szívni kezdem,időnként váltom a felső és az alsó ajkát,néha nagyobbra nyitva számat nyelvem kidugva meg-meg érintem vele az ajka szélét vagy átdugom az ajkai közt és a nyelve hegyét érintem,táncolom körbe vele.
Elmerültem benne.. Szemem végig csukva volt.. A csók végére ,felpillantottam.. Megdöbben tpillantások.. Kézbőlkiesett cigaretták.. És meghökkent csoport tagokat láttam magam körül. De nem érdekelt.. Tovább folytattam.. Ilyen gyorsan.. röpke két óra alatt alkoholos befolyáltság nélkül még sosem találtam magam egy másik ember szájában..
A terembe felmenvén is folytattuk. A többiek kuncogtak és még videóztak is. A csoport vezető is mászkált.. de nem szólt semmit. Úgy éreztem nyert ügyem van.. Csak attól tartottam ,hogy felkerülök youtube-ra...megint. Épp apró puszikat leheltem Kolos nyakának fehér bőrére..majd erőssen szívni kezdtem a nyakát.. amikor a csoport vezető belekezdett..
-Viktor.. az isten szerelmére.. mármegint ezt csinálod csoporton? Mi az ami ennyire megfogott ebben a fiúban.. két óra elteltével?
-Oylan szép szája van- mondtam majd nevetést hallottam..
-És..a többiek szerinted miért nem művelik ugyanezt egymással? Azért mert bennük van méltóság..de beléd egy fikarcnyi sem szorult..
A nevetésteljessen elhalkult.. Mindneki rám nézett..meredten..Majd Kolos átvánszorgott egy másik kanapéra. Nagyon jó.. mondhatom.. Majd a délután folyamán közölték veelm,hogy nemaludhatok az épületben.. majd szépen mindennaíp bejövök foglalkozásokra. Remek.. Ha nem hm nemű lennék.. lennék ezt biztos jobban tolerálnák.. Ezen gondolkozva baktatam le a hegyoldalról.
2. fejezet. - Remények.
Másnap félve mentem be. Eredetileg nem is akartam. Féltem a visszautasítástól..Féltem ,hogy megízlelhettem Kolos édes csókját.. és már sose érezhetem többet ajkai ízét.. és mindez hála.. annak ,hogy ott van a csoport vezető aki a toleranciáról papol..de ő egyáltalán nem toleráns és szerinte bennem semmi méltóság nincs. Még kora reggel volt.. Csak páran voltak a terembe.. Nem volt kedvem beszélgetni.Leültem az ablak elé..és bámultam kifelé. Unalom. Mélységessenn mély.. UNALOM. ELővettem egy biztosítőtűt és a párhete vágott hegeimbe szúrtam amiből sok volt a csuklómon az utóbbi időben.. Kicsordult a vérem.. Hagytam lecsorogni a kezemen.. Majd lenyaltam. Gyakran csináltam ezt.. ha unatkoztam.
-Szia. -Hallotam Kolos mély..és korához képest férfias hangját..
-Szia.. - szóltam csalódottan..arra számítva ,hogy most az következik ,hogy nem akar tőlem semmit.
-Bocs ,hogy tegnap elültem.. De úgy gondoltam jobb ha Zoltán.. - célzott itt a csoportvezetőre.- a lehető leghamarabb leszáll rólad.. De most úgy látom nincs itt...
Az ölembe ült..és kéjsóvár csókot váltottunk.. Úgy hiányzott ez az elmúlt fél napban. De ekkor beugrott egy emlékkép..az hogy a barátommal a folyóparton fekszünk..s a fejemet az ölébe hajtom..De itt van Kolos.. akivel ennek ellenére mégis csak lassanként komoly testikapcsolatba kerülök.. Most is.. Érzem..,hogy néha direkt megérinti férfiasságomat. A nap gyorsan eltelt.. sajnos külön kanapékon. Színleltünk..színleltünk Zoltán előtt.. Köztünk már nincs semmi. Mert az érzelmek iylen hamar elmúlnak.. Érzelmek? Inkább ebben.. az esteben.. csak..még vágyak. Rájöttem nem kell elnyomni vágyaimat.. csupán rejtegetni az ilyen emberek elöl. EZ is csak a színlelésen alapul...
Szünetben úgy döntöttük fel térképezzük.. a pszichiátria mellett álló elmegyógyintézet amit tíz évvel ezelőtt bezártak..és állítólag a betegek egy részét szabadon engedték..
-Miért kezdtünk el mi smárolni?- jött oda hozzám Kolos..amikor az erős szélben próbáltam -egyenlőre sikertelenül. - rágyújtani.
-Azért.amit már Zoltán is megmondott.. bennem..nincs méltóság.. -mormogtam.
-De..te akarsz valamit?
Jó volt a kérdés. Akarok valamit? Ott van a barátom aki féléve szeret. A legnagyobb szeretettel amit valaha is éreztem.. de itt van ő..a mindössze 14 évével..a mosolyával..a a szemeivel. És nekem nem számít ez a 6 hónap sem. Ő a szeretőm. De nem tudja ,hogy van másom is rajta kívül.. Új.. Idealizálom őt..ezért..mert szokatlan még.. az ő személye.. az ő teste és az ő érzései. Nekem ő kell. De vajon én kellek-e neki?
-Te akarsz valamit? -kérdeztem.. a lehető legsemlegesebb hangon. Nem akartam befolyásolni. Még ahangszínemmel sem.
-Igen..- szólt félőssen és elpirult... ekkor megölltem..láttam ,hogy fázik. Gyorsan elkértem az egyik gyerektől a kabátját majd rá adtam ,hogy ne dideregjen a hűűvö9s márciusi szélben.. ha már kijön sltálni egy zál pólóban... Olyan aranyos volt egy földig érő bőrkabátban. Akárcsak egy manó.. Egy arany s ksi elmegyógyintézeti manó.
Tovább sétáltunk a többiekkel cseverészve.. mi.. kéz a kézben. Boldogan. Egy nagy fekete kapuhoz értünk..ami a kopár földúttól igencsak rejtve volt..
-Az előző pszichiátria látogatásomon itt jót hancúroztam.. -nyögtem ki.. nem tudom miylen indítatásból. Talán csak hangossan gondolkoztam. Igen ez lesz az. Hangossan gondolkozás. Ez fog a sírba vinni.
-Méltóság..- suttogó hangot hallottam.
Méltóság.. A nap furcsán telt.. elkerültük egymást.. És amikor csókolni akartam forró ajkait..eltolt magától. Elekeseredetten léptem ki az ajtón. Lekuporodtam abejárat elé.. Most volt kedvem társulnia beszélgetők csoportjához.. Elmondtam nekikatörténteket..
Egy nálam idősebb hungarista.. aki épp nemzeti-rockot énekelt.. szólásra nyitotta a száját. Azt hittem.. most megkapom, hogy undorító vagyok.. De ehelyett ennyit mondott..
-Mindig van remény.
Morogtam egyet..
-Vagy.. ha eza tény nem elég.. feltalálhatom neked az időgépet is.
3. fejezet - Tornyaink.
Időgép. Nem rossz gondolat...
Remények. De attól ,hogy vannak, megmásíthatatlanul léteznek.. van oylan amikor felesleges remélni. Csak magukat álltatjuk. De lehet ,hogy ez az önálltatas visz minket előre? Nem érdekel. Bármennyire is vonzó.. bármennyire is szépek a szemei, bárhol is fogdosott azelőtt.. ez csak egy hét. Mire véget érne.. a felejtés homályába veszne az egész.Csak egy kaland.Olyan mint egy tábor.. csak mi pont ,hogy a pszichiátrián táborozunk. Lényegtelen. Nem figyelek rá én se és kész. Ha ő így.. akkor én is úgy.. (Méltóság. Ez lenne az?) EZt eldöntve bújtam ágyba, a mindenki által nagyon szexinak vélt, rózsaszín kis egeres pizsamámban.
Másnap tapasztaltam ,hogy a puszta elhatározás nem mindig elég. Csak színlelek. Színlelek amikor meglátva nem vetem rá magam.. amikor nem hámozom ki a ruháiból.. amit avlószínűleg anői ruhaboltban vásárolt magának.., amikor nem mutatomki ,hogy mennyire de mennyire szeretem őt.. A méltóságtelejes ember vajon mindig csak színlel?
Figyeltem. Egésznap figyeltem.. A hajam mögül.. észrevétlenül. Azona napon nem sokat dolgoztam a csoporton kiadott feladatokkal. De emlékezetből kíválóan letudtam volna rajzolni Kolost.Álmodoztam.. Álmodoztam ,hogy miylen jó lenne vele,éjszaka.. A természet lágyölén..ahol hallani lehet a pszihijátria felöl jövő begyógyszerezett gyerekek elkeseredett sikolyát...
Zoltán a csoport vezető egy egész láda fakockát szórt a földre. A leeső kockák zajai visszazökkentette a valóságba.
-A feladatotok az ,hogy ezekből a fakockákból tornyot építsetek. Akié a legamagasabb az nyer. És jutalomban részesül.. Pár szelet csoki formájában.
Csoki. Olyan rég nem ettem már.De nem szabad. Engem a belülről kínzó éhség éltet. A testem szenved amikor nem ehetek.De ha eszek akkor lelkem okoz fájdalmat. Meg olyan jó lenne kiéhezve.. haldokolni egy korháziágyon ami velem együtt alig negyven kiló. Betegss gondolatok. Részben ezért is vagyok itt...
-De csak az egyik hüvelykujjatokat használhatjátok.
Az egész terem elhalkul. Senki sem érti.. Ezt meg hogyan gondolták?
-Kettes csapatokban kell dolgoznotok.. Magam osztom be, hogy ki-kivel lesz.
Meglepődtem amikor Zoltán pont VELE osztott egy csapatban. Miért? Eddig nem azt mondta szüntelen ,hogy ez itt egy csoport és nincs helye az ilyennek. Bár,.. már nincs semmi. Egy egyszerű kijelentéssle ellehet szúrni mindent. Zoltán.. Zoltán vajon ezt érzi? Vagy lehet ,hogy azthiszi csak színlelünk?
Amikor építettük a várat.. hüvelykujjainkal épp csak érintve a kockát..egyszer csak rámpillantott.. gyermeteg pír jelent meg az arcán.. AZtán elfordította tekintetét.. Ő se közönbös talán felém? A várépítés roppantul nehéz feladat volt.. Legalábbis nekünk. Megkellett volna beszélnünk minden lépését, hogy hogyan rakjuk a kockáinkat, hogy nyerjükmeg a csoki szeleteket..De kommunikáció hiányában a vár mindig ledőlt. A harmadik ledőlésnél már egy szál cigiért könyörögtem Zoltánnak, de nem akart semmi áron kiengedni, se engem, se mást. Zoltán gonosz. Igen ez egyértelmű..
-Adjuk fel-súgtam oda Kolosnak - Nem is vágyom arra a csokira..
-Nem adhatjuk fel.
-Neked talán kell a csoki?
-Nem.
-Miért nem hagyjuk itt a fenébe ezt az egésszet? Nézd a többiek tornya már milyen magas.. - és körbe néztem. Zita a goth lány nagybüszkén üldögélt az időgépes hungaristával a legalább harrminc centi magas építmény mellett.
-Mindig adóthatnak nehézségek. A dolog elején.. De ettől még nem kell feladni.
-EHhez képest tegnap feladtad..
Erre nem válaszolt.. Némán építettük tovább a tornyot.. Vagyis én néha megkérdeztem ,hogy hogy csináljuk..és elmondtam neki az ötleteimet. Ő együtt működött. A végére.. ottált egy magas valami amit mi építettünk. Noha nem a legmagsabb.. sé néha csálé.. a szőyneg hibája miatt ferde (mint a hajlamaink.) de jelképezett valamit. Jelképezte a kapcsolatunkat ami elég hamar eldőlt ugyan de már újra építettük. Most tapasztaltuk meg ,hogy miylen könynű feldöntenia tornyainkat. Rombolni mindig könnyebb.
Amikor Zoltán egy cigi szünettel megkegyelmezett nekünk a feladat megbeszélése előtt.. csak úgy rohantunk az udvarra..és újra egymás karjaiban találtuk magunkat.. Pontosabban egymás szájában.
-Az élet tornyai néha ledölnek. De ha tovább kűzdünk.. és felépítjük és kaphatunk pár kockát Zoltán B kategóriás csokijaiból.. - mondtam neki.
-Te vagy az én B kategóriás csokim. -és újra megcsókolt
Zoltán elmagyarázta ,hogy ez afeladat valóban a céljaink eléréséről si a sikerélményről szólt. Meg erről ,hogy a feladatainkat egyedül enm tudjuk véghez vinni.. Kell valaki aki segít..
Nekem most már egy célom van. Összeragasztania várunk kockáit..És boldogan élni vele.. az én Kolossommal.
|
