Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/78028
|
Angyal (1. rész)
Az éj átölel, hűvös csókkal illeti homlokom, ahogy a harmatos fűtől nehéz cipőmben a tóban fürösztött Hold képét lesem. A fák lombjának susogására a feltámadó szélben hajló nád felel. A víz tükrén csendes hullámok fodrozódnak, és mindkét gyermekem boldog mosollyal bújik hozzám. Leguggolok és hagyom, hogy átjárjon az öröm, a boldogság apró, forró szívdobbanásai, ahogy vékony gyermeki testük testemhez simul. Hajuk orromat csiklandozza, ahogy az illatos fürtökbe merítem arcomat. Ők az én menedékem. Önmagamból, önmagamnak; testemből, testemnek. Csak nézzük a tavat, a holdfénytől ezüst bimbókban szunnyadó virágtengert, a szentjánosbogarak táncát, a fűszálakon rezgő harmatcsepp gyémántokat. Beszélgetünk, helyesebben beszélnek. Csacsognak, választ sem várva kérdeznek, a Holdról, a tóról, az erdőről…
A tóra pillantok, és a szemközti parton egy alak sétál ki az erdőből. Testét rongyok fedik, arcát kámzsa takarja. Szótlanul áll hosszú percekig, majd kimért léptekkel elindul felénk. A vízen jár, léptei után jégkristályok lebegnek a felszínen, a széltől félrebillentett kámzsa alatti arcán üdvözült, őrült vigyor. A két gyermek elé állok, de a jelenés játszi könnyedséggel lök félre úgy, hogy testem elemelkedik a talajtól, hogy egy nádtorzsán találkozzunk megint. A tópart sarából artikulálatlan üvöltéssel ugrok rá, de csak a levegőt kaszálja kezem. Megbotlok, anyagtalan testén átesve ismét a tóparti sár ölel. A hátam sajog, a fejem kótyagos. Esetlenül próbálok magamhoz térni, és kezemmel reszketve kaparom a sarat, lábammal rúgom magam előre, hogy helyet nyerjek, hogy legalább felállhassak, fordulok, próbálok félrehengeredni, hogy felpattanjak vagy… Pillantásra sem méltat. Mindössze mélyen a hasamba tapos, majd egyik csontkezével lenyúl, és mellkasomon markolva pulóverem, messzire hajít. Testemet ívbe töri a kín, számban a vér meleg sója minden ízt kimos. Az eszméletvesztés határán egyensúlyozva emelkedem térdre. Fejem tehetetlen plusz súlyként, ólomtól tömve próbál leszakadni a testről, mely eddig hordozta. Erőlködve nézek rá, de már az is kínt okoz, hogy rajta tartsam a szemem. Látom, ahogy az alakot körüllengő rongyok tengere elnyeli őket. A gyermekeimet. Mindkettőt. Csak a fülemben dobogó vér zúgását hallom. Lélegzetvételem robaja akár a kovácsfújtató. Imbolyogva állok talpra.
A csuhás felém fordul. Élvezettel, lassan. Csontkezével vállára dobja a kámzsát; koponyájáról rothadó hús fityeg, szeme a kohók vörösével izzik. Fejét biccentve, arcán torz mosollyal suttogja:
- Eljövök a harmadikért is!
- Nem! - sikoltom kétségbeesetten.
Zihálva ébredek. Éjjeliszekrényemen a digitális óra vörös számlapja fél egyet mutat. A holdfény ezüst csíkokat hasít a hálószobába, a nyitott ablakon át beszűrődik a nádas neszezése. Reszkető kézzel túrok lucskos hajamba, lerúgom magamról az átizzadt paplant és a fürdőszobába indulok. Felkapcsolom a villanyt, és a karikás szemű nő arcába nézve, remegő kezekkel nyitom ki a csapot. Megmosom az arcom, lecsukott szemmel, a víz hűvöséből merítve erőt. Tarkómat megdörzsölve egyenesedek fel, tekintetem a kezemre téved. Körmeim alatt olajos, fekete mocsok. Akár az iszamlós sár, a házunk melletti tó partján. Kristóf lép mögém, álomtól gyűrött arcán féltő szeretet.
- Megint rosszat álmodtál? - kérdi, és átkarol.
- Mindig ugyanaz… - sírom el magam, és kibújok férjem öleléséből. Hangom elcsuklik, testem remegni kezd. A körömkefe után nyúlok, beszappanozom. Hisztérikus akarattal szipogva, könnyeimet kézfejemmel törölve, néha az arcomat kenve össze a szappanhabbal, mosom ki körmeim alól a sár feketéjét. A sűrű, darabos örvényléstől szédülni kezdek, mindkét kezemmel a kagyló sarkába kapaszkodom. A mocskos víz szeméből a csuhás arca vigyorog vissza rám. Szájából dögkutak bűze árad. Fejét félrebillentve, arcán torz mosollyal suttogja:
- Eljövök a harmadikért is!
* * *
folyt. köv. :)
|
