Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26206
|
Fennséges Mélység
"Sötét, kovásztalan éj. Gyermekkorod erdejéből kiszökdösnek táltos manócskák, és elindulsz egy tündérhang felé." (Ágai Ágnes - NEMzedék)
Volt még bennem annyi mersz, hogy megkérdezzem: akarnál? Vagy szeretnél? Tudnál szeretni? Szeretve lenni? És gombóc gyűlt a torkomba, és csak nyeltem a gombócot, és nem akart lemenni. Mi lesz, ha nem akar? Ha nem szeretne? Miért lenne ez most más, mint ami eddig volt? Talán egy hónappal korábban, amikor azt hittem boldogtalan vagyok ... vagy még korábban ... amikor meg azt hittem nincs nálam boldogabb. Valami megszakadt akkor. Jól tartja a mondás: ha már a padlón vagy, legalább szedjél fel onnan valamit. Mert padlón lenni is művészet. Megjártam már azt is. Csúsztam másztam, és azt hittem az a jó nekem, hogy világgá kürtölöm: Nézzétek, milyen szerencsétlen vagyok! Rám ne lépjetek! Sőt ... ha itt tartunk, akkor a pincét is megjártam, ahonnan már az üvöltésed sem hallatszik fel. Csodás volt ... mondhatom. Sőt ... a maga nemében fennséges. Ott lenni ... persze naná, hogy egyedül, hiszen senki sem szeret téged, és magadhoz ragadni azt az érzest, hogy te vagy a világ legyelhagyatottab, legszerencsétlenebb, es mindenben legebb és negatívabb teremtése. És fel sem tűnik, hogy ez paradoxon, hiszen ha valaki már ennyire világ legje, arra illene felnézni. Ott vagy, fekszel az ágyon, kezedben egy szál gitár, és dúdolod, énekled, üvöltöd a régit, amiről azt hitted szerelem, és amiről kiderült, hogy tényleg az ... csak egyoldalú ... mint a tüdőgyulladás ... csakhogy a szerelemből ez a veszélyesebb. És ott ülsz, és dúdolsz ... és időnként sürgősen változtatni akarsz az életeden, mert már az öngyilkosság gondolatával játszadozol, az pedig tabu az ennediken ... te magad tetted tabuvá egy szerencsés pillanatodban. És olyakor felpattansz, és rohansz három kört a szobában, vagy gyorsan elmosod a mosatlant, kimosod a koszos zoknikat ... aztán újra csak ülsz ... dúdolsz ... létezel. Aztán jön valami ... egy sör talán ... talán mégegy ... és azt veszed észre, hogy egy odvas fűzfa magasából bámulsz bele a világba, és minden olyan torz és visszás. Pedig hát itt vagy ... és itt van Ő is ... és beszéltetek ... kitárgyaltátok vagy három megye időjárását ... akár boldog is lehetnél. De hát nem vagy az, mert miért is lennél. A régi sebhely éppúgy lüktet ... mit lüktet? ... üvölt, éget, szakít ... mint mikor beléd szúrták, vagy átszúrták rajtad a tőrt. És bámulsz lefelé az odvas fűzfáról, és gondolkodol, hogy most lemásszál, vagy csak egyszerűen engedd el az ágat, és a többit bízd a gravitációra. Anyám ... mekkor zűr lenne belőle ... mentők meg minden. Lent az imént megnyert sörödet lengetik ... hiszen nyertél ... felmásztál erre a rohadt fára, amire állítólag nem lehet ... viheted ... ihatod a nyereményed ... hiszen te egy győztes vagy. De hát mit ér az egész, ha Ő nem látott belőle semmit? Azt a sört azért még akkor is megiszod. Aztán ráhajolsz a gitárra és dúdolod, énekled, üvöltöd a régit ... de hát ő persze ezt sem hallja ... miért is tenné. Aztán csak elnyúlsz a füvön, és megérted ... ennyti volt ... nincs többé. Érteni ugyan érted, csak akkor miért fáj ennyire? Egy kocsiban térsz magadhoz ... mostmár tényleg ennyi ... mondod, es zsebrevágod az ereklyédet. Tenni kéne már valamit ... duzzaszt a tenni vágyás, ergo mindenkivel összeveszel ... aztán csak ülsz egy tábortűz mellett, és dúdolnád, énekelnéd, üvöltenéd a régit, de nem megy. Egyrészt túl részeg vagy, másrészt nem jön, harmedrészt pedig nem hagyják. De azért szeretnek. Amíg téped a húrokat addig szerettnek. Hoppá ez nem igaz ... már nem téped és még mindig szeretnek. Ez összetéveszt téged valakivel. Mindegy ... egyszer csak kijózanodik ő is ... meg te is ... hoppá nézdcsak ... ilyen hamar? Miez? Akarod ... akarja ... akarjátok? Nofene. A pincéből még nem jöttél ki, de az első három lépcsőfokon már túl vagy. Aztán ott le is dekkolsz egy jó ideig, mert azt hiszed, hogy neked az jó. Mert hát miért is ne lenne? Mondjuk kerek negyvenöt centivel vagy magasabban, mint előtte voltál, de hát ez is valami. Nézz rám világ! Aztán jön a hoppácska. Egy kecses lábacska kerül a következő lépésed elé, amivel egyszerre három fokot szerettél volna venni. Puff. Vissza a mélybe ... sőt ... mivel most az eséssel még egy jókora löketet is adtál magadnak, hát áttöröd az ókori építmény plafonját, amire a pince épült, és három emeletnyit esel. Ez aztán a mélység, apám. Szerencsédre ... hehe ... seggreestél, így még van erőd röhögni magadon, hogy de nagy hülye vagy öregem, hogy azt hitted a pincénél mélyebben már nem is lehetnél. No de lássuk, miből élünk, vagy mitől döglünk. Hoppá ... ha nem egyéb most egészen nagy a sürgésforgás körülötted. Mindenki segíteni akar, az egyik felfele ráncigál, a másik majdnem agyonüt a létrával. Szembefordulsz magaddal, és igazi rendőrtiszt módjára számonkéred: mitől lettél ilyen menő?! Most megint boldog vagy ... ugyan felfele egy centit sem haladtál, de lagalább nagy a sürgésforgás körülötted. De hisz ... most látod ... itt nem te vagy az első ... itt rengetegen vannak ... hisz ehez képest a pince egy lakatlan torony. Közben újabb szerencsétlen érkezik ... pont rajtad landol ... és te megpróbálod kifogni. Sikerül ... elvagy magaddal, hogy megmentettél egy embert, aztán mikor elfordulsz az a szakadékba veti magát. Ja ... mondanád ... bocsánat ... nem tudtam, hogy nem csak eddig akart jönni ... de hát nincs kinek mondjad ... az a másik már nincs többé ... és nem is lesz. Morfondirozol a szakadék szélén, hogy akkor most gyúródjál egyet felfele valahogy, vagy nézd meg a havert lennt ... ja ... de hát a tabu az tabu. Irány fel. Reménysugár itt, reménysugárka ott ... búj búj zöld ág, zöld a levelecske ... hoppá ... ez holtvágány ... ezt már ismered ... ez pontosan a pince harmadik fogáig vezet, de tovább egy tapodtat sem. Vissza mindent. Elölről. Sugár itt, remény ott, itt egy kapaszkodó, ott egy kopasz fej, amin olyan jólesik egyet lépni. EZ MEG MI?! – kiáltod bele a sötétbe. Valaki felránt ... fel egészen a pincéig, majd azon is túl ... háromszor körbeforgat, majd szép komótosan visszarak ugyanoda, ahol az előbb voltál. Itt valami nincs rendjén! – mondod – ITT VALAMI KURVÁRA NINCS RENDJÉN!! Megállsz és végiggondolod az egész kálváriát ... honnan indultál, hova kerültél, hogyan, mikor, kivel, miért. És mi ez a második személy mi az hogy gondolod ... hiszen rólad van szó ... vagyishogy rólam ... igen ... rólam, és nem másról. Mit tegyek? Egy sugárka kopogtat a homlokomon. Bocsánat, dehogy kopogtat. Csak ragyog, és simogat ... és figyel. Hagyjál sugárka ... tudom hogy te reményből vagy de most súlyos gondolkodnivalóm van. Sugárka mosolyog és figyel. Mosolya furcsa. Mintha valamit tudna, amit én nem. Mintha önmaga is mosolyból lenne. Ne most sugárka – kérlelem – ne most. Hirtelen belémhasít a gondolat: hát ez az ... miért ne most? Jól van sugárka. Ám legyen. Nem is ... ez nem méltó hozzád ... nem csak hogy ám legyen, mert úgysincs mit veszteni, vagy mert úgyis mindegy. Nem ... azért legyen mert ... mert nem is tudom ... te nem olyan vagy mint a többi ... valahogy más ... nem tudom mitől. Már az sem érdekel, hogy idelent vagyok ... HOGY MICSODAA?! Méghogy idelennt? Hiszen idelent nincs napfény ... sem fák, sem padok, de még egy fia vizesés sem. Ezt te csináltad sugárka? Hát ... szóval hogy is mondjam ... szóval köszönöm. Nem is tudom van-e még merszem többet kérni. De ha már úgyis úgy kezdtem, hogy volt még merszem, hát akkor legyen: Mond csak te mosolyból levő sugárka ... van neked barátod?
|
