Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/229550
|
Kézfogás
Fogd a kezem és keresztülviszlek mindenen!
/boszka/
nem értettem eddig tisztán, mi az a KÉZ,
legtöbbször ezt használja mindenki,
de most a KÉZ új fogalmában is él,
csak nekem. Ne értse senki.
éreztem: milyen jó, ha fogják a kezemet,
de nem hittem, hogy ez mekkora összetartozást jelent
nem tudtam, hogy ilyet nekem is lehet,
hogy én is foghatom más kezét, nem csak más az enyémeket.
azóta vigyázok a kezemre,
vigyázok arra, aki a sajátját rám bízza
és már nem csak a tekintetekre,
a szavakra, az érzésekre révedezek vissza, de a kézfogásokra is.
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
|
