Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/292343
|
2007-03-15
Egykor aludtam el, emiatt:
Szárnyakat kaptam
Szárnyakat kaptam, az élet ajándéka, mondták.
Őszinte szavak voltak – mért ne repültem volna hát?
S az élmény, mit Daidalosz óta más át nem élhetett
Most itt van, szépen letisztázva, előttetek.
Repülsz, szállsz messze fellegek felett,
Tágra nyílt szemmel éled, mit csak álmodni lehet.
Már nem is látod az emberhangyákat alant,
Szemléled a valóságot, csupán mint bizonytalant.
Aztán rájössz mégis: egy spirálfüzet felett repülsz,
Előbb kecses francia kockák, majd vonalas mezők
Köszöntenek rád szépen sorban,
S egy-két aljas négyzetgyök les rád minden bokorban.
Szorzás és Osztás itt már rég pertuban vannak,
Feltűnik Köb kisasszony – szép, ifjú és gazdag.
Elcsépeltté vált az öreg Lord Kivonás, köszvényes is talán,
Görnyedt háttal botorkál a vihogó tizedesvesszők során.
Fentről persze mindezen csak nevetni lehet.
Hiszen szállni oly könnyű! Tiszta élvezet.
S ami lent vár ránk: bürokratikus befogótételek –
Fentről – ugyan ki a fenének kellenek?
A táj Monopoliszba vált át hirtelen,
A nagymenő átmérő épp a rulette-asztalnál pihen.
A Thalész-tétel bénázik, egy körből kimaradt,
S Pitagorasz jókat röhög: ő persze maradhat.
A politikán csámcsog Átfogó, s ifjabb Közép, a Mértani,
Előbbi igyekszik roppantul átfogó képet nyújtani.
Végül e kérdésben egyezségre jutnak:
Mi a lényege szerény kapitalizmusuknak?
Spirálhonnak éppenséggel rosszul áll a szénája,
A ’capital’ már rég eltűnt, csak az ’-izmusoknak’ hazája.
Mi persze csak kacagunk fönt, a talaj túl messze van.
S a pénz, a márvány ég alatt, nem létezik, mint olyan.
A test felszáll, a föld lent marad,
S a lélek, ó, a lélek most lesz csak szabad.
Ily módon vált valóra két évezred álma,
S ára nincs a percig, míg nem vágysz biztonságra.
Ám ha unva röptödet a föld felé tekintgetsz,
Fel sem néznek rád, akár felettük kerenghetsz.
S ekkor ébredsz rá a csúfos valóságra:
Szárnyakat, azt kaptál, de nincs leszállópálya.
Ha megérte, ha nem, akkor is egykor aludtam el. Sőt, még délelőtt is „szárnyaltam”, úgyhogy délután volt már, mire elindultam – Komárnoba. Nagyon jó idő volt hozzá, de tényleg, a kocsi üvegablaka mögül a leginkább. Volt, amikor attól tartottam, hogy márciusban fogok napszúrást kapni. (Ami nagyon nem lenne szép dolog egy márciustól.) Sétálás, ebéd, helyes pincérsrác, valamint napfény, napfény és még több napfény Amíg haza nem értem… Ákos felvilágosított, hogy szombat óta nemigen éltünk nemi életet… ezek szerint neki pontosabb a kronológiája az enyémnél, mivel én már a vasárnapnál elvesztettem a fonalat, de ha ő mondja… otthon megpróbáltam ezen a szerencsétlen tényálláson változtatni, ami azonban egyik fél megelégedésére sem szolgált – azt hiszem, ezt az együttlétet könyvelhetem el szexuális mélypontomnak… s mivel én a látszattal megegyezően egy hatalmas gyerek vagyok, hát csak megcsillant a szemem alatt egy-két könnycsepp… ami persze egy kis beszélgetést eredményezett. S miután végre elnyertem a „Van ez így” kezdetű feloldozást, csupáncsak kétszer járt a dolgok végére – legalább neki jó volt. Én meg egy picit egyedül maradtam a gyerekes félelmeimmel, a kétségeimmel, és az átkaimmal – mert te is tudod, hogy nem jellemző rám az önmegtartóztatás. A te kezed van a dologban (meg másod is…) másra szerencsére nem tudok gondolni. De mondd, mi lesz, ha így maradok?... Egy ideig persze hogy érthető, ha nem kívánja ez ember (nálam mondjuk nem…), de mi lesz, ha így maradok? Sűrűn fog fájni a fejem, vagy mi?... És mi lesz, ha legközelebb veled leszek…?
- Jól vagy? – kérdezte, amint bebújt mellém a takaró alá.
- Persze – feleltem, bár a falhoz intéztem válaszom – Csak kapcsold ki azt az istenverte hőpárnát…
- Hogyan, amikor itt van a földön? – hallottam a nevetését. Rábámultam. A következő percben a kezébe nyomtam a hőmérőt. Szegény – számára sincs öröm egy csepp üröm nélkül.
|
