Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/292343
|
2008-01-02
Bármilyen furcsa is, néha nehéz megkülönböztetni a valódi gondokat a mondvacsinált problémáktól. Ebben az évben igyekezni fogok, hogy jobban átgondoljam, mit várok el másoktól, és hogy jogosak-e az elvárásaim. Továbbra is hiszem, hogy nem vezet jóra, ha nem mondom ki, ami bánt, és akkor is rá foglak venni, hogy beszéljünk meg egy témát, ha húzódozol, mert félsz, hogy vita lesz belőle. Nem kell félni. Én már most megmondhatom neked előre, hogy egészen biztosan vita lesz belőle, nem is lehetne más :) Szeretlek - nem ugyanúgy, mint egy év négy hónappal ezelőtt, az igaz, de szeretlek; miért hisszük, hogy ez az érzés kisebb, vagy kevesebb, mint az, amiből kifejlődött? Igaz, rám jellemző inkább a kishitűség. Nem álmodok elég merészen, elég nagyokat... de csak azért nem teszem, mert azt remélem, ez az út vezet oda, hogy később megtehessem, talán szabadabban is, mint most tehetném. Mindkettőnknek jutott bőven a hibákból. De ha nem lennének hibáink, miből tudnánk, vajon emberek vagyunk-e? Ha nem lennének hibáink, elveszne a lehetőségünk arra, hogy jobbá váljunk. Hibáink és erényeink egyforma mértékben határozzák meg jellemünket - nem szabad csak az egyiket, vagy csak a másikat szemlélnük. Ne haragudj rám, amiért elvetettem a súlykot. Hiszen kézzel fogható cáfolata van mindannak, amit a fejedhez vágtam (és vágnék): történetesen minden vita és veszekedés ellenére EGYÜTT VAGYUNK. Miért? Mert bár néha csak a rosszat látjuk egymásban, és ahogy egymásra nézünk, úgy véljük, hogy nem is atomokból, hanem egyenesen molekuláris negatív tulajdonságok és vonások hadából raktak össze minket - mégis, mégis összetart minket valami. Egy titkos erő. Alig látjuk, alig érezzük - és ezért alig hisszük. De ott van. Ott van bennünk mindaz a jó, mindaz a szép, mindaz az erény, amiért szeretjük és tiszteljük egymást. Ami összetart minket. Ami erősebb az apró-cseprő negatívumoknál, s úgy viselkedik, mintha ő maga is tudná ezt. Neki nem szükséges, hogy mindennap beszéljünk róla, mint a gondokról a hangos vitatkozások alkalmával. Ő tudja, hogy szunnyadhat mélyen, csendesen - hiszen erősebb a felszínes gondolatoknál. Ő biztos helyre fészkelte be magát: a szívünk mélyére. Olyan mélyre, hogy szinte alig érezzük. De ott van. Tudom. Vigyáznunk kell rá, hogy ne sértsük meg, ne zavarjuk meg a nyugalmát. Ígérem, hogy nem fogok róla megfeledkezni. Ez az én újévi fogadalmam.
|
