Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/286849
|
2008-04-05
Tlenek múlnak a napok, hetek, hónapok, és még mindig élek (sajnos). Amióta nem írtam, beilleszkedtem egy szuper brnacsba, az iskola legkeményebb bandájába, akik mellesleg az osztályomba járnak.
A bukást még mindig nem sikerült feldolgozni. Nagyon nagyon fáj! Szóval, ha a kedves olvasó neagyisten gyérül állna valamilyen tantárgyból, hát húzzon bele, mert ezt egyszerűen nem lehet elviselni!
Lassan egy éve mindennap látni őket együtt, bemenni a terembe... és te ott maradsz kint, mint egy csokorból kiesett hervadt rózsaszál, és tudod, milyen jó is volt velk régen. Valamikor nagyon régen, amikor még minden rendben volt. Szeretetben, önzetlen segítő kezek között, barátok és ármár családtagok között. És elmennek. Nem most, de egyrecsak közeledik a nap.
Április 30.án ballagás. Aztán érettségi- elmennek, vége,, nincs tovább. Ű arad a helyükön, szívettépő fájdalom, és néma sikoly az égiek felé: Miért?
De végre van valami, ami segít egy nagyon nagyon kicsit, hogy ne ugorjak ki az első kamion elé a ballagáskor.
A testvérem ballagása is akkor lesz, szóval legálisan maradhatok távul az én sulimtól.
De akkoris... Énis ott állhatnék köztük, csokrokkal, és boldogan, hogy mindjárt vége... de nem.
Nem vagyok otthon. Koliban vagyok már két hete. zis nehéz, de túlélem. Legaláb nem nézem minden reggel az üres buszmegállót, ahol a barátaimmal annyit szórakoztunk.
Szal nehéz. Csak egy dolog segítene rajtam. Egy hírtelen, néma, szenvedélyes csók a haláltól.
Márcsak ennyit kérek az élettől, hogy küdje maga helyett a megváltó édes szabadítót, az örök sötétséget!
|
