Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/97103
|
Andrej
Egy héttel késõbb Alexur és egy Karin nevû kapuõr nõ társaságában már nagyon várta, hogy a kalandorok elhozzák az összegyûjtött alapanyagot, melyre a térkapunyitáshoz szükség volt, de sajnos a harcosoknak nem sikerült a kellõ mennyiséget megszerezni a varázslatos porból. Két lehetõség maradt. Vagy tovább várakozni, hogy a megfelelõ mennyiség összegyûljön, vagy a királyi kincstár tartalékaihoz nyúlni, hogy Gotfried küldetése folytatódhasson.
A kalandozók megkérték Alexurt, hogy vegye elõ a királyi kincstár tartalékait, hogy Andrej keresésére indulhassanak. Alexur megszerezte a szükséges maradék mennyiséget, ám a kalandorok késõbbi jutalmazása, valamint a királyi kincstár ismételt felhasználásának lehetõsége egy idõre lecsökkent, illetve megszûnt. Karin a teleportok ismerõje megidézett egy kaput a vidámság szigetére, ahol is a kalandorok elindultak Walterut keresésére. A legvidámabb hely, legszomorúbb pontján, egy sírkertben találtak rá. Gotfried rövid szóváltásba elegyedett vele, ahol is megtudta, hogy bátyjáról, Andrejrõl egy a Démonúr szolgálatában álló kiképzõ csapatvezértõl biztosan megtudhat pontosabb információkat. Walterut egy térképet adott Gotfriednek, amelyen be volt jelölve a pont, ahol a csapat állomásozott. Gotfried megtudta azt is, hogy amíg a csapat összes tagját le nem gyõzik, a csapat vezetõje nem fog elõjönni, tehát nagy csatára kellett készülnie a kalandozókkal együtt. Adentõl nem túl távoli helyre, az Õsi Csatamezõ egy szegletére mutatott a térképjelölés. A kalandorok elindultak felkutatni a csapatot, és kis idõ múltán meg is találták a táborhelyet.
Nagyon nagy létszámú ellenséges csoporttal találta magát szembe a Gotfried által vezetett csapat. Elõször mindenféle taktika nélkül rohantak az ellenség kezei közé a bátor, ámde meggondolatlan hõsök, de rövid idõn belül be kellett látniuk, hogy megfelelõ csapatmunka nélkül esélytelenek a gyõzelemre. Taktikai visszavonulás és megbeszélés után lassan, de biztosan sikerült az ellenséges erõket csökkenteni, majd teljesen kiírtani. Gotfried a parancsnoki sátor elé állt, és már elõre erõsítette lelkét egy újabb démonnal való beszélgetésre, amikor a sátorlapok közül kilépett a démoncsapat vezetõje: Andrej!
Gotfried nem hitt a szemének:
- Hát…hát…hát ez lehetetlen!
Andrej mosolya minden vidámságot nélkülözött. Mellkasán a nekromanták jelvénye, szemeiben sötét izzás:
- Mi az, ami lehetetlen öcsém?
- Nem lehetsz te ennek a seregnek a parancsnoka!
A nekromanta széttárta karjait.
- Már miért ne lehetnék? Az én seregem, én vagyok a vezérük... noha ezekkel már nem sokra megyek.
Gotfried próbálta magát összeszedni, elvégre a beszélgetésnek az egész Új Adeni Hadsereg a tanúja volt.
- Nem állhattál a gonosz szolgálatába! Ezt nem hiszem el!
- A gonosz? Hogy mered így nevezni a Nagyurat? Mit tudsz te a gonoszságról, és önzésrõl? Te a semmirekellõ, akitõl életemben egyszer kértem segítséget, és akkor sem segítettél!
- De hát a királyt szolgálom! Te is õt szolgáltad!
Andrej legyintett.
- A király gyenge, és jelentéktelen. Mindig is az volt. És azért a piperkõcért cserbenhagytál engem, a testvéredet! És te mondod, hogy a Nagyúr a gonosz?... Küzdöttünk Gotfried. Azt hittem, tudom, hogy az eszme amit szolgálok, az nemes. De csak elhitettük magunkkal mindannyian. Senki nem hátrált, noha veszteségeink nagyok voltak; a csapatom végül az én vezetésemmel szépen belesétált a Nagyúr csapdájába Crudelis rejtekhelyén. Mind egy szálig meghaltak, mert te nem jöttél! Engem életben hagytak, hogy szolgálhassak. Két évig kellett szolgálnom Crudelist, az érzéketlen démonszolgát miattad! De az idõ az igazi úr Gotfried. Idõ közben láttam és tapasztaltam a Nagyúr erejének nagyságát. Elhatároztam, nekem is kell ez! Hogy ez milyen célokat szolgál?... Ugyan. Nézz csak körül, hol tart a világ? Nekem szerencsém volt, mert a Nagyúr szolgája épp arra járt, és a szolgálati idõ leteltével megkértem, hogy vigyen magával. Crudelis nem mondhatott neki nemet, mikor Walterut közölte, magával visz. A Nagyúr kegyeibe fogadott és az erejének titkát elárulta nekem is. Most én vagyok a Nagyúr elsõ számú hadvezére, és seregem erõsebb, mint amilyen az Adeni hadsereg valaha is volt. Öcsém, te egy kis gyenge senki vagy, egy talpnyaló, egy megtévesztett, eltévelyedett ember az egész csapatoddal együtt!
Gotfried nem szokott hozzá az érzelmek kavalkádjához, ami most lelkében dúlt.
- A csapatom erõs, én is az vagyok! Edzettebb lettem és tapasztaltabb, mint voltam!
Andrej lenézõen intett.
- Egy csettintésemmel megölhetnélek, de nem teszem. Mondjuk... A régi szép idõk kedvért!
- De bátyám, én…
- Neked én már nem vagyok a bátyád, és te nem vagy az öcsém! Csendben legyél, mert meggondolom magam! Többet ne kerülj a szemem elé, mert nem leszek oly' elnézõ, mint most! Jobban teszed, ha visszamenekülsz oda, ahol eddig rejtõztél!
A nekromanta két karját a levegõbe dobva kiáltott fel:
- A Nagyúr hamarosan ismét elindul meghódítani a kontinenst! Aki nem hódol be, meghal! Aki nem szolgál, elpusztul! Aki nem élteti, eltûnik örökre! Hódolj be, amíg nem késõ!
- Andrej! Ne tedd ezt bátyám!
De a sötét mágus egy villanással köddé vált addigra. Gotfried egy percig csak állt némán, szíve nehéz volt. Csak a hozzá legközelebb állók hallhatták, amint halkan suttogja maga elé:
- Késõ már...
Gotfried csapata a lelombozó beszélgetés után visszatért Giranba Alexurhoz, ahol is Gotfried beszámolót tartott. Megkérte a harcosokat, hogy edzenek tovább, míg õ elmegy egy hosszú útra, hogy felkészülhessen a gonosz ismételt inváziójára, és megfelelõ tervvel állhasson elõ a védekezéshez, illetve a támadáshoz.
|
