Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2008-10-25
Nézem sötét van rég, és alszik a város,
zuhog az eső, s minden csupa sáros.
Mindenki alszik rég, csak én vagyok ébren,
nagyot kacsint a hold a felhős égen.
Csak megyek, és áztat az éjszaka könnye,
Nincs senki ma, senki, ki végre szembe jönne.
nincs senki ma, senki, aki megfogná a kezem,
Most már tényleg nem tudom, hogy hol van a helyem.
Agyamban a gondolatok épp harcot vívnak,
nem tudom nevessek e, vagy éppen sírjak,
örülnöm kéne a napnak, a holdnak, a fénynek,
örülnöm kéne, örülnöm kéne, hogy élek.
Nem vagy velem, de mégis itt vagy most is,
bárcsak szólnál hozzám, kérdezném azt is,
hogy miért szürke minden ha nem vagy itt,
és miért érzem úgy, hogy még egy kicsit,
csak kicsit kérek belőled, de a sok is kevés,
mintha éhes lennél nagyon, de fárasztana az evés.
Mintha mérget kortyolnál, s tudnád hogy vége,
de úgy érzed nem baj, az érzésért megérte.
Én gyűlölnélek, de szeretni sokkal könnyebb,
ismerlek jól, mégis szemembe csalod a könnyet.
Te vagy az ami megvan, de mégis hiányzik,
mint a gyermeknek a játék, mire annyira vágyik.
Lépés után lépés, lassan elfogy az út,
Minden ajtót kitártam, s támad a múlt,
Fáj bőrömön a csókod szinte éget,
letagadom, pedig tudod nem is kéne kérned,
nem kéne kérned, hogy hozzád bújjak,
feledjek mindent, s ugyanúgy bízzak,
nem kéne kérned, magam szó nélkül adnám,
s te átvágnál újra, s én ugyanúgy hagynám.
De helyetted csak a szél simítja az arcom,
ma éjjelre végre véget ért a harcom.
Hazaértem, de tudom, itt nem vagyok itthon,
hideg az ágyam nélküled, és nem jön az álom.
Becsukom a szemem, s hallgatom az esőt,
próbálok megnyugodni, s gyűjtöm az erőt,
de hiába minden, mert annyira várlak,
nem tudom a szívemet adni senki másnak.
Aztán az ablakhoz lépek, és halkan lebben a függöny,
a hideg eső borzongva mossa a bőröm...
|
