Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2008-11-13
Nyíllal fúrtad át szívem, meggyógyítani mégsem akarod.
Szenvedéseimre füleid süketek, szemeid vakok.
Az egyik percben tekinteted leigázott rabja vagyok,
Egy másikban csak nevetsz azon, hogy kínok közt sorvadozok.
Elébb a szerelem, most a szégyen pirongatja arcomat.
Kitártam neked a lelkem, de te rám csaptad a kapukat.
Tiszta érzésekért csak kételyt adtál, de abból oly sokat,
Hogy nem tudom képes leszek e valaha tudni biztosat.
Nem hibáztatlak. Ha belül kicsit mégis dühös vagyok,
Én magam vagyok az egyetlen, kit igazán okolhatok.
Pontosan tudtam, hogy egy vallomással mindent elronthatok,
De vállaltam. Nem tudtam, hogy reményeim viszonzatlanok.
Rászedtek a tükrök s a barátok, mikor hagyták azt hinnem,
Hogy nőként érhetek neked annyit, hogy megszöktessél innen;
Becsaptak a jelek, megérzések... s most szertefoszlott minden,
Csak a szégyen tartja még egyben darabokra hullott szívem.
Hol volt, hol nem volt... volt egyszer rég egy mesékbe illő álom.
Te adtad. Te vetted el. Ketten maradtunk drága magányom.
|
