Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/13280
|
Hajrá László Csaba!!!
Szabad-e sírni?
László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője csapata szombati meccse után leguggolt a pálya közepén és sírni kezdett. Eddig nem írtunk erről, hisz azt gondoltuk, az érzelemnyilvánítás eme formája (is) magánügy.
Csakhogy az ősszel eredményes gárdát építő (idehaza nem volt jobb a Ferencvárosnál), most viszont a Fradi széthullását végignézni kénytelen szakember ellen valóságos hadjárat indult a hazai sajtóban. Interjúk, publicisztikák foglalkoznak vele, és egy-két kivételtől eltekintve mindenki oda lyukad ki, hogy László ezt nem tehette volna meg.
Egyesek szerint a tréner összeomlott, és eme „kitörése” után alkalmatlan arra, hogy futballistáiban tartsa a lelket. Mások egyenesen az edző férfiasságát kérdőjelezik meg Katona József Bánk bán című művét felemlegetve, amely szerint „aki itt letérdel, az imádkozik, vagy ámít”. És különben is – teszik hozzá – egy igazi férfi nem sír. Arról a verzióról, hogy ez csak színjáték volt, már ne is beszéljünk… Egy rutinos magyar edző sietett megjegyezni azt is: ebből is látszik, László Csaba tapasztalatlan szakember, aki túl hamar kapott nagy feladatot.
A székelyudvarhelyi születésű Fradi-edző közel 20 esztendőn át élt és dolgozott Németországban, többek között a Borussia Mönchengladbach utánpótlásánál, illetve felnőtt csapata mellett tevékenykedett. Ám ha elfogadjuk a magyar edző véleményét, mindez nem ér semmit.
Nos lehet, hogy tényleg nem. A német profizmusban ugyanis nem tanulhatott arról, hogyan készítsen fel egy csapatot, amelynek játékosai a foci helyett elmaradt jövedelmükkel foglalkoznak. És minden bizonnyal arról sem volt szó, hogyan lehet egy futballcsapatot összerakni a téli szünetben – taktikát megtanítani, összjátékot gyakoroltatni –, ha heteken át nincs lehetőség használható futballpályán edzeni. Gyanítjuk, azt sem mondta el kint neki senki, hogyan lehet megtanítani felnőtt futballistáknak a labdarúgás alapjait, ha már egyszer gyermekkorukban nem foglalkoztak velük megfelelően. Sőt, talán azt sem tudhatta eddig, hogyan kell elviselni, hogy hiába dolgozik jól, mindenki – ide értve elsősorban a féltékeny „edzőkollégákat” – azt várja, mikor rúghat bele.
László Csaba tehát ne szóljon egy szót se, ő nem tud semmit. De akkor a magyar szakemberek pedig soha többé ne ejtsék ki azt a szót a szájukon, hogy profizmus – mert arról meg nekik nem lehet fogalmuk. Attól, hogy olvastak róla, még nem tudhatják, mi az.
Hajrá, László Csaba!
|
