|
Dalnoki Jenő naplója
Fischer Pali [13280 AL], gazdája Dalnoki Jenő
On Tour Sopron 2. rész
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/13280
|
On Tour Sopron 2. rész
Reggel kilenckor mindenki ébren volt, és ekkor megnézhettük hol is töltöttük az éjszakát. Fény derült a lépcső titkára is, mely az emeletre vezetett. Fokonként fél lépcső volt bal-jobb elrendezésben. Aki rossz oldalon kezdte meg a feljutást később már nem nagyon tudott javítani. Lehet, hogy mégsem volt sok az az elfogyasztott sör? Az erkélyről kitekintve szembesültünk, hogy táborhelyünkön mini tó is van. Viktor cimbi kerített is egy műanyag csónakot valami bokorból és elhatározta vízre száll. Ez nem ment neki egyszerűen, mert a csónak bokrosabb volt, mint az enesei helyi lakos biciklije. Rövid próbálkozás után felhagyott tervével. Tízre taxit rendeltünk. Kénytelenek voltunk kettőt, mert az esti tágas taxis ismerősünk vagy nem dolgozott, vagy amikor megtudta, hogy újra minket kellene fuvarozni azonnal felmondott. Mindegy, legalább kényelmesen utaztunk. A Sopronig tartó út így reggel sokkal hosszabbnak tűnt, mint az éjszaka. Azért csak megérkeztünk a pálya mellé.
A pálya melletti McDonaldsban mindenki bereggelizett. Beszereztük a meccsjegyeket és elkezdtünk beszállingózni a stadionba. Egész szép számban gyűltünk össze mi Fradisták. A vendégszektor csaknem megtelt. A meccs egyperces gyásszünettel kezdődött Simon Tibi emlékére. A soproniakkal közösen elénekeltük a „Lopott az ingem, lopott a cipellőm…” kezdetű dalt, majd kezdődött a meccs. Sok jót nem lehet írni róla. Unalmas, helyzetek nélküli játék zajlott a pályán mindkét csapat részéről. Aztán a félidő vége előtt a Sopron megszerezte a tavaszi Fradira jellemző védelmi hibából adódó, már-már szokásos gólt. A szünetben még bizakodtunk, hogy talán feltüzelik magukat a fiúk, meg odateszik magukat. Ezt egyedül Rósa tette meg, ő kűzdött egyedül. Helyzeteink nagy részét maguk a soproniak alakították ki, amikor önveszélyesen takarítgattak a hátvédek saját kapujuk előtt. Lőttek is egy önkapufát. Mi meg semmit. Aztán jött Lajos „bravúrja”. Ez azért már mindenkinek sok volt. A harmadik meg már senkit nem érdekelt. A végén a fiúk azért közel óvakodtak a táborhoz és próbáltak tapsolni, de „Hol a szívetek?” rigmus volt a válasz. Be is mentek gyorsan az öltözőbe.
Dühösen, és morcosan indultunk hazafelé. Aztán az úton többször beszéltünk a meccsről, és a továbbiakról, de nem sok reményt látott senki arra, hogy idén esetleg bajnokok lehetnénk. A hazafelé vezető úton csak kétszer álltunk meg, így viszonylag hamar újra a Déli pályaudvarnál találtuk magunkat. Itt elköszöntünk és ki-ki ment tovább haza.
Végülis a túra maga negyon remekre sikeredett, csak ne lett volna a meccs. Mindezek ellenére csakazértis hajrá FERENCVÁROS!!!
|
Problémás tartalom jelzése
|
