Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/224603
|
2009-05-13
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését s csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd, ahogy nyújtja a két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már tűrtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Ő is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
Amikor már Önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis SZERETED!
Ágyad mellett pici manó,
szépséges álmot hozó.
Puszit ad helyettem,
kár, hogy nem vagy itt mellettem!
Füledbe rövid üzenetet ad át:
Aludj jól Drága SZERELMEM!
Retteg szívem, hogy elveszítem őt,
ki szebbé teszi számomra a jövőt!
Meddig tudom még elhalmozni a jóval?
Meddig tudom boldoggá tenni egy szóval?
Meddig lehet ő még mellettem?
Mennyi idő van még, hogy szeressem?
Úgy félek, hogy elveszítem!
Szívemet tépázom és feszítem.
Ő énem másik fele.
Övé lényem szeretete!
Kérem az időt, hogy ne rohanjon.
Kérem a sorsot, hogy velem maradhasson.
Amíg barátok vesznek körül,
SOHA nem vagy egyedül
Szomorúság, bú vagy bánat, a válladról lekerül
Segítenek cipelni a rád rakott terheket,
és bármit is hoz a sors, itt vannak már ők veled!
Az élet lehet kemény, nehéz, s nem látod a kiutat,
de a Barátság ezen is, mint szivárványhíd, túlmutat.
A barátok most már mindig itt maradnak Teveled
Szívük mélyén aranytollal van beírva a neved !
Én is ilyen barát vagyok, szívemben a szeretet és ezt,
mint drága kincset, ajándékozom Neked.......
"Élned kell, hogy tanulj a hibádból,
Megtudd ki támogat és ki vádol.
Hogy érezz a szíveddel gyűlölj, vagy szeress,
Hogy ellenséget láss, hogy szeretteket temess.
Az élet útja rögös, vigyázz ne tévedj el!
Ha százszor elbuksz is, élned kell!
Élned kell, hogy szenvedj, hogy hullasd könnyedet
Még csak nem is érted miért, hiába lapozol könyveket
El kell buknod, csak hogy újra felállj ismét
Hogy megmutasd, a meleg szív is mindent kivéd.
Jeges kéz markolja szíved, de ha nem is hiszed el,
Ki kell bírnod és élned kell!
Élned kell, hogy belecsókold másba életed,
Hogy megtaláld ki együtt örül és fél veled.
Ki kezébe fogja kezed és azt súgja szeretlek,
Ki minden bűnét elnézi két csillogó szemednek.
Légy aki vagy, ellenségeid papírként égnek el
Nem adhatod fel soha, élned kell!
Élned kell, hogy kiábrándulj az álmokból
Hogy valóságot szűrj le, sok tönkrement vágyadból.
Hiába zokogsz, kelsz fel álmatlanul ágyadból,
Romhalmaz lett kő és por fáradozva felépített váradból.
Ha össze is omlott egy álmod, helyette még egy kell!
Ha milliószor kezded is elölről, élned kell!
Élned kell, hogy kiálld minden mocskát e világnak
Akár gyűlölnek, vagy leginkább kívánnak.
Lesznek kik végig veled maradnak, lesznek kik kiszállnak
Lesznek kik majd ápolnak, lesznek kik kirágnak.
Lesz kinek csak szíved, de lesz kinek véred kell,
Értsd meg kérlek, egyszerűen élned kell!
Élned kell, hogy lásd igaz barátaid melletted,
Hogy emlékezz, mások hibáját miként feledted.
Megbocsátottál mindent, s bár nem leltél csodákat
Megtámadott sokszor, de mégis vesztett a bánat.
Most mégis, te vagy ki vígan énekel!
Míg sorsod be nem teljesül, élned kell!"
"Amikor felsírtál
Felsírtál, s könnycsepp hullt mennyből a földre,
a hónapok csendjét kis lényed megtörte.
Mamád, ki méhében néked otthont adott,
az élettől egy csodaszép kisleányt kapott.
Mint legdrágább kincsét, magához ölelt,
elfáradt, de ily szép terhet még nem viselt.
Testével érezte, ahogy kis szíved dobban,
s annyira szeretett, hogy nem lehet jobban.
Hálás tekintetét az égnek felemelte,
s legszebb gondolatit mind feléd terelte.
Arcod köré fonta két puha tenyerét,
s néked adta keble mindösszes kenyerét.
Sötét volt, csak a békés csend figyelt,
s léted minden kérdésre megfelelt.
Egyszerre lélegzett most anya és lánya,
s érezte, élte már nem volt hiába."
|
