Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/9910
|
2008-10-30
Próbált ő menni, hogyne próbált volna. Menni? Szárnyalni. Úgy, hogy senki és semmi ne érje utol. Nyughatatlannak, dacosnak és vadnak született. De azon a vízen nem sikerült átkelnie. Nem tudta, nem látta, hogy mi, de egyszercsak lerántotta valami. Hiába versengett egymással a test és a lélek. Hiába duzzadt mindkettő a szabadság nyújtotta féktelen energiától, és hitte magáról, hogy legyőzhetetlen. Ezzel nem bírt. Nem tudta melyik fájdalom a gyötrőbb. A fizikai, mely egy pillanat alatt az egész testét elviselhetetlen kínok közé taszította, vagy a lelki, mert azt hitte olyan, hogy tehetetlenség nem is létezik. És egyszercsak ott találta magát, abban a semmilyen és mindenféle színű, csápoktól hemzsegő masszában. Az utolsó levegővételnél még látta, ahogy a Nap, a túlpart és a felhők gúnyos mosollyal néztek rá. No lám, és még azt képzelte sikerül. Nem is érdemel mást. Fulladjon csak meg, tudatlanul, hisztérikus értetlenségek közepette, aztán majd az esküdtszék eldönti kap-e újabb esélyt. Fiatal volt és erős, a gúnyos tekintetek pedig megsokszorozták erejét, de hiába. Az ismeretlen, dermesztően hideg anyag végül kioltotta a tüzet. Próbálkozásai egyre reménytelenebbek voltak. Testénél talán csak a lelke tört meg jobban. Levegője is fogytán volt, és bár keze sokadszor is ökölbe szorult, miközben vicsorogva ismételgette magában: "miért?", már nem volt esélye. Ő is tudta ezt. Szép lassan minden remény elhagyta. Rettegett, és ez a rettegés megbénította, csontjáig hatolt, ám mielőtt végleg becsukta volna szemeit, hogy felkészülhessen az ismeretlennel való találkozásra megpillantott valamit. A sűrűn kavargó anyagfolyamon keresztül is tisztán látta, hogy a felhők már nem mosolyognak. A Nap vörösen izzó képéről is eltűnt a pimasz vigyor. Valamit néztek. Egy vakító fénysugár tört át a felhőkön, ami még a Napnál is ezerszer fényesebb volt. Értetlenségük félelemmel vegyes tiszteletté változott. Ő is látta a fényt, de mellette egy hang is megszólalt a fülében. "Gyere!" Megdöbbentette a hatalmas energia, ami korábban benne is megvolt, de elfelejtette milyen. Szemei már teljesen nyitva voltak, érezte, ahogy sejtjeibe visszatér az élet, ahogy lüktetni kezd ereiben a vér. Felmérte helyzetét. Tudta, hogy, ha most sem sikerül, akkor soha. És sikerült! Pillanatok alatt kijutott. Attól kezdve nem is nézett vissza, már csak a furcsa fénysugárra tudott koncentrálni. Megértette, hogy nem volt véletlen, ami történt. Lelke csak így szárnyalhat, és gondolkodás nélkül megindult az ismeretlen megmentője felé. Aki egy dolgot tekintve már nem volt ismeretlen. Ez a dolog az első pillanatban tudatosult benne: Miatta indult útnak.
|
