Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/244780
|
2009-10-14
Dala Zsófia Veronika
A tengerész angyala
A tavaszi vásár idején a tengerésznek útra kellett indulnia. Gyermeke ekkor hat éves lett, aki legkedvesebb kincse volt a számára.
Látta, hogy már születése óta különleges, ezért nehezen tudott tőle elszakadni. Heteken át nem tudta, hogy mi tévő legyen. Felesége tanácsára rögvest felkeresték a város híres festőjét. A piktor, amikor meglátta a lányt, érezte, hogy ő nem amolyan egyszerű teremtés. Mosolya és bája egy természetfeletti lényéhez hasonlított.
A művész munkához látott. Műhelyében a festékek és kréták kis tálakban hevertek a terem sarkaiban. Az asztalok s az állványok már színesek voltak az évek óta rájuk folyó festékektől. A kislány képe órák múlva elkészült. A festményen arany fürtjei az ölében hevertek, és arcán a tiszta öröm látszott.
A szülők megérkeztek a műhelybe, s amint megpillantották a képet, az apa a festőhöz fordult. Mérgében elkiáltotta magát.
Az én lányomnak nincsenek szárnyai és nem aranyszínű a haja!
Miért egy angyalt ábrázolt a gyermek helyett?! Ez nem ő, ezért a képet nem fizetjük ki, és nem is visszük el – dühöngött az asszony!
A kislány fürkészve figyelte a felnőttek értetlenkedését. Ő tudta, hogy mi miért történt éppen így, de nem szólhatott. A festő válaszolt.
Én a lányt festettem le, aki ilyen, mint a képen. A gyermeknek angyali tulajdonságait látom, amit felfedeztem benne.
A lány látta, hogy szüleinek nem tetszik a kép, ezért kérlelni kezdte őket.
Drága szüleim, gyönyörű lett ez festmény. Apám vidd el magaddal a tengeri útra. Így mindig ott leszek, ahol te. Látni fogod, mi történik velem.
Az apa nem tudott nemet mondani lányának, ezért a portrét kifizette.
A napok sebesen futottak az indulásig. A lányka az utolsó percben egy keretbe téve a képet, apja bőröndjében helyezte el.
Az elbúcsúzás a kikötőben történt. Családok álltak ott, és sírva köszöntek el a férfiaktól.
A tengerész megcsókolta gyermekét.
Megígérem, hogy minden nap megnézem a képedet. Nagyon hiányozni fogsz, kedves lányom – s fellépett a hajóra, az anya pedig a gyermekkel hazaballagott.
***
A lány még nem járt iskolába, ezért órák hosszat töltött kedvenc ékszerdoboza mellett, melyet apjától kapott. Ebben az időben a hajón kemény munka folyt. Az apa, ha tehette rápillantott a képre, és meglepetésére az mindig változott.
A matrózok csodálták, hogy társuk, amikor teheti egy angyalképet szorongat, hitetlensége ellenére.
A fél év lassan telt a távollétben. Sokat gondolt egymásra az apa és lánya. Az idő elhomályosította a gyermek emlékezetében a tengerész arcát.
A teherszállító hajó június egyik forró délelőttjén érkezett a város kikötőjébe.
Az apa, mikor meglátta kislányát, észlelte, hogy az ugyanolyan, mint a festményen. Csodálta. Arca úgy változott a képen, ahogyan a valóságban is.
Otthon a gyermek magához vette a képét, és imádkozni kezdett hozzá.
A festménynek természetfeletti hatása lett: üzenetet tudott hordozni az apa számára a gyermektől.
A család néhány hétig együtt töltötte napjait.
A tengerész sokat beszélgetett a lányával, aki a templomról mesélt neki, s kérte, hogy ő is imádkozzon.
Az apának elérkezett az újabb hajóraszállás ideje. A kislány tudta hogy a képen keresztül tud majd üzenni. Így már nem fájt neki olyan élésen ez az elválás, mint azelőtt.
Hetek múlva az apa a gyermekről álmodott. Megijedt, hogy lánya lázas volt és ágyban feküdt. Nyaka vastag sállal volt bekötve. Az orvos is járt nála. A gyógyszerek és a teák a polcon sorakoztak, az anya a fekhely mellett sírt.
A tengerész rémületében kérlelte a kapitányt, hogy el akar búcsúzni a beteg gyermekétől. A legénység segített abban, hogy átszálljon egy másik hajóra, amely az ő otthonába tartott. Hazaérkezésekor valóban meglátta beteg gyermekét.
Apám, köszönöm, hogy eljöttél a hívásomra – mondta a lány. – Imádkozz értem!
A tengerész feleségéhez ment, aki az udvaron állatokat etette. Mesélni kezdte neki, mit mondott a gyermek.
Tedd amit kíván, és meglátjuk, mi történik – válaszolta az asszony.
Másnap reggel az apa elment a templomba.
Amikor hazaérkezett lányát jobb állapotban találta. A gyermek csak akkor érezte magát jobban, ha apja már járt a templomban. Így a tengerész két hónapon át reggelente a szent helyet látogatta. S a lánya felépült. Megköszönte gyermekének, hogy kapcsolatot adott neki Istennel.
Amikor a lány látta, hogy a tengerész Isten nélkül nem bír tovább élni, hozzá fordult:
Apám, ha már vallásos lettél, Istentiszteletekre jársz, elvégeztem életem feladatát. Ezért már nem kell tovább e földi helyen élnem, elbúcsúzom.
Szárnyakat eresztve felrepült az égbe angyaltársai közé. Olyan volt, mint a festő képén: hosszú aranyfürtökkel és ezüst szárnyakkal tovatűnt.
|
