Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Krisztián naplója


Szőr Krisz [8641 AL], gazdája Krisztián
Még egy kis Bulgakov

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/8641
Még egy kis Bulgakov

Korovjov megállt a rácsos kerítésnél, és megszólalt:
- Nini, hiszen ez az írók háza! Tudod, Behemót, nagyon sok szépet, jót hallottam erről a házról. Nézd meg jól, drága barátom! Jóleső gondolat, hogy e födél alatt garmadával tenyészik a tehetség.
- Mint az ananász a melegházban! - jegyezte meg Behemót, és hogy jobban elgyönyörködhessen az oszlopos, krémszínű palotában, felmászott a kovácsoltvas kerítés betonalapzatára.
Korovjov rábólintott elválaszthatatlan útitársa e megjegyzésére:
- Szóról szóra úgy! Édes borzongás fogja el lelkem, ha arra gondolok, hogy ebben a házban most talán éppen egy eljövendő Don Quijote, Faust vagy, az ördög akárhová tegye, éppen Holt lelkek szerzője érlelődik. Mit szólsz hozzá?
- Még rágondolni is szörnyű! - bólintott a Behemót.
Bizony - elmélkedett tovább Korovjov -, csodálatos dolgok várhatók ezekből a melegágyakból. Hiszen e szent födél alatt néhány száz remete lakik, akik eltökélték, hogy életüket
Melpomené, Polühümnia, Thalia szolgálatának áldozzák. Képzeld csak el, mekkora port ver majd fel, ha közülük valaki A revizor-t viszi az olvasóközönség elé, vagy legrosszabb esetben Jevgenyij Anyegin-t!
- Nagyon is elképzelhető - bólintott ismét a Behemót.
- Hát igen - folytatta Korovjov, miközben gondterhelten felemelte az ujját -, azonban... Nem győzöm ezt hangsúlyozni... csak abban az esetben képzelhető ez el, ha ezeket az érzékeny melegházi növényeket nem támadja meg valamiféle mikroorganizmus, mert az a gyökeréigelrohaszthatja.
Az ananásznál ez bizony könnyen előfordul.
- De még mennyire!
A Behemót bedugta kerek fejét a rácson, és megtudakolta:
- Mit csinálnak azok ott a verandán?
- Ebédelnek - felelte Korovjov. - És ehhez hozzátehetem, édes barátom, hogy ez igen jó, és nem is drága étterem. Jómagam pedig, mint minden turista, a továbbutazás előtt szívesen harapnék valamit, s meginnék hozzá egy korsó jégbe hűtött sört.
- Én is - bólintott rá a Behemót, és a két mákvirág az aszfaltozott hársfasoron megindult befelé, a mit sem sejtő Gribojedov étterem kerthelyisége felé.
A terasz bejáratánál, a sarokban, ott, ahol nyílást hagytak a rácsra felfuttatott zöld sövényben, fehér zoknis, fehér fityulás, sápadt és unatkozó ábrázatú nőszemély üldögélt közönséges hajlított széken; előtte egyszerű konyhaasztalon vastag üzleti könyv feküdt, amelybe a nő - miért, miért sem - beírt mindenkit, aki az étterembe jött.
Korovjovot és a Behemótot is megállította.
- Kérem az igazolványokat! - szólt rájuk, és megdöbbenten meredt Korovjov cvikkerére, a Behemót benzinfőzőjére és rongyos könyökére.
- Ezer bocsánat, kisasszonykám, miféle igazolványt? - álmélkodott Korovjov.
- Maguk írók? - kérdezte a nő.
- Föltétlenül - válaszolta Korovjov önérzetesen.
- És hol az igazolványuk? - makacskodott a nő.
- Elragadóan bájos hölgyem... - kezdte Korovjov behízelgően.
- Nem vagyok elragadóan bájos - vágott szavába a nő.
- Ó, de kár! - mondta Korovjov csalódottan, és így folytatta:
- Nos, ha nem óhajt elragadóan bájos lenni, akkor ne legyen az, ámbátor igazán nagyon kellemes volna.
Tehát, ha meg akarunk győződni arról, hogy Dosztojevszkij író, vajon az igazolványát kell-e kérnünk? Nem,vegyük elő bármelyik regényének bármelyik lapját, és igazolvány nélkül is azonnal meglátjuk,
hogy íróval van dolgunk. Egyébként, azt hiszem, nem is volt semmiféle igazolványa... mit gondolsz? - fordult a Behemóthoz.
- Akármibe fogadok, hogy nem volt - erősítette meg a kandúr; benzinfőzőjét az asztalra állította a főkönyv mellé, és mancsával törölgette a verítéket kormos homlokáról.
- De ön nem Dosztojevszkij - mondta a nő, aki valósággal elszédült Korovjov szóáradatától.
- Ki tudja, ki tudja! - válaszolt Korovjov.
- Dosztojevszkij meghalt - mondta rá a nő, de eléggé bizonytalanul.
- Tiltakozom! - kiáltott fel szenvedélyesen a Behemót. - Dosztojevszkij halhatatlan!
- Az igazolványokat kérem, polgártársak! - szajkózta a nő.
Korovjov azonban nem adta meg magát.
- Már engedje meg, de ez igazán nevetséges! - méltatlankodott. - Elvégre nem az igazolvány teszi az írót, hanem az, amit ír. Honnét tudhatja kegyed, milyen gondolatok rajzanak az én fejemben? Vagy ebben a kobakban itt, ni! - És a Behemót fejére mutatott, s a kandúr abban a minutában lekapta sapkáját, talán azért, hogy a nő jobban szemügyre vehesse a szóban forgó kobakot.
- Engedjék át a vendégeket, polgártársak! - szólt rájuk a nő most már idegesen.
Korovjov és a Behemót félreálltak, és beengedtek egy írót; fehér nyári ingének kihajtott
gallérja szélesen feküdt rá szürke zakója nyakára, hóna alatt újság fehérlett. Barátságosan odabiccentett az ellenőrző polgártársnőnek, futtában valami kriksz-krakszot firkantott az elébe tartott főkönyvbe, aztán bement a teraszra.
- Hajjaj! - sóhajtott fel Korovjov. - Nem nekünk, hanem ennek a szerencsés flótásnak jut az a korsó jégbe hűtött sör, amelyről mi, szegény vándorok, ábrándoztunk.
Helyzetünk siralmas, szinte reménytelen, nem is tudom, mihez fogjunk.
A Behemót tanácstalanul széttárta mancsát, és sapkáját föltette gömbölyű koponyájára. Fejét sűrű sörte nőtte be, amely feltűnően hasonlított a macska szőrzetéhez.
És ebben a pillanatban halk, de erélyes parancsoló hang szólalt meg a nő feje fölött:
- Eressze be a polgártársakat, Szofja Pavlovna!



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat