Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2024-01-06
Tél van. A fák magasba nyúlnak éles karmaikkal, sikít a rajtuk átsuhanó szél. Félig holt lélek kering a hó borította, fekete ágak között, amik most megcsonkítva várják, hogy a nap újra életet leheljen beléjük. Az áttetsző test olykor eltűnik a távolban, de újra és újra felbukkan, mintha keresne valamit. Gondolatai zavarosak, jönnek-mennek, majd belevesznek a végtelen ködtengerbe. Nem tudja már, honnan indult, s hova tart, csak egy megfoghatatlan, szorongató érzés emlékezteti őt, hogy valami teendője maradt. De minél jobban próbál megszabadulni az érzéstől, az annál erősebben fojtogatja.
Merre tovább? Körbetekint, de nincs kitaposott út, vagy lábnyomok, mindenhol ugyanolyan fáktól sűrű, homályos a látkép. Ekkor egy fénylő alak ragyogását véli felfedezni az égen, ami felé tart. Melegséget árasztó sugarai átölelik kihűlt testét. A lény hangtalan, arctalan, de mégis nyugalmat sugároz. Az elveszett lélek szíve hirtelen kitisztul, felrémlik benne a múltja, de a szeretet fényében most elfogadással tekint rá. Abban a pillanatban szertefoszlik a különös alakzat, és visszatér a rideg fagy. Azonban a köd szertefoszlik, az utak pedig láthatóvá válnak. Messze még a tavasz, s hosszú az út - de már van remény.
|
