Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/4381
|
2004. november 28.
A tegnapi nap
-------------
"Szevasztok-szevasztok, újra itt vagyok, kezdődhet a mese!" - mondta anno Süsü. "De ki az az Anno?" - kérdezné erre Joci, Ancsám öccse. Nos, én nem vagyok sem Anno, sem Süsü, sőt, még süsü sem vagyok, és ami következik az nem mese lesz, hanem maga a valóság. :) Kicsit konkrétabban: a tegnapi és a mai napom történései dióhéjban.
Szombat reggel hajnali negyed 8-kor keltem, a családban még mindenki aludt. Lusta népség! :) Egy frissítő hidegzuhany után gyorsban megreggeliztem, aztán indultam Ancsáékhoz.
10 perccel korábban értem a buszmegállóba, mint ahogy hivatalosan a busznak kellett volna jönnie. Természetesen nem ért időre, miért is ért volna?! Bezzeg múlt héten az orrom előtt ment el. Mondjuk nem is csodálom, hogy késett. A sofőr bő 1 percig szenvedett 1-1 jegy eladásával. Én speciel egy szép kis gyűrött nyugtát kaptam, mivel a gép meg akarta zabálni. Hát, ha nem adnak szegénynek enni... :) Az úton nem történt semmi érdekes.
Mivel hogy a busz késett, egy kicsit késve érkeztem. Sebaj, Ancsa tudta ezt, és nem fagyoskodott a buszmegállóban. Leszálltam a buszról elindultam Kiskígyócskámék felé, szembe is találkoztunk olyan 100 méter megtétele után. Aztán együtt elsétáltunk hozzájuk. Közben meglátogattuk a zöldségest (vettünk banánt, narancsot és uborkát), és beugrottunk szerelmem anyujának kolléganőjéhez pár könyvecskéért.
Hazaértünk, reggelire (én már ettem, úgyhogy nekem már csak tízórai volt:) ettünk pár virslit. Ja, igen. Találkoztam Ancsa nagymamájával. Mondanom sem kell, hogy szimpatikus néni. Főzött nekünk gyógyteát, merthogy mindketten betegesked(t)ünk.
Ezután amíg nagymamát és öcsköst elvitték a buszállomásra, ejtőztünk egy kicsit Ancsa szobájában. Sajnos ez nem mehetett így sokáig, hívott a kötelesség, menni kellett színespapírból állatkákat fabrikálni. Ha még nem mondtam volna, Kiskígyócskám anyuja óvónéni, és ők fognak az óvodában valamiféle karácsonyi vásárt csinálni, arra alkottunk vásárfiát: egy delfinpárt és egy elefánit :)
Alkotás után következett a jól megérdemelt ebéd. Azaz következett volna, pontosabban következett is, csak picikét csúszott. És hogy miért? Mert időközben megérkezett Ancsám egyik osztálytársa, aki jött bemásolni a lemaradását, merthogy kihagyott pár napot a betegsége miatt. Na, de ezután valóban bekanalaztuk a fincsi csigalevest, ettünk sok-sok pipihusit, majd következett a második is: sült csirkehús törtkrumplival és hozzá cékla. Hmmm... fincsi. :)
Bár ebéd előtt nem fejeztük be teljesen a vagdosást, utána már nem is volt hozzá kedvünk. Anyuci jóformán elzavart bennünket, hogy menjünk már fel egy kicsit. Nem mintha ellenünkre lett volna a dolog. ;) Jól elvoltunk úgy egy-másfél óráig, szundikáltunk egymás karjaiban. Remek érzés, azt hiszem nem szükséges ecsetelnem. :) Majd Ancsa elment fürcsikézni (ahogy Ő mondaná), pancsolni (ahogy én mondám). :)
Aztán mikor hazaért Joci öcsi a kézimeccsről (mer'hogy oda ment dél körül), szerelmem elkezdett öltözködni, csinosítani magát, mivel vendégségbe készültek. Én pedig jöttem volna haza. Igen ám, de kiderült, hogy a buszom csak később megy. Na, de akkor mi legyen? Végül Ancsával elmentünk a műv. központba és eltöltöttünk egy kis időt, sétálgattunk, és - bár ragadozók nem vagyunk - megsasoltuk a galambokat. :)
Már ekkor éreztem, hogy a mandulám be fog durranni. Úgy is lett. De erről majd pár sorral lejjebb. Szóval sétáltunk a buszállomás felé, és épp latolgattam az esélyeit, hogy milyen buli lenne lekésni a buszt. Persze Ancsa örült volna, ha még egy órát együtt lehettünk volna. Nem mintha én nem örültem volna, bár a torkom már eléggé fájt. Amint odaértünk a megállóhoz, láttam, hogy ott áll a busz. Gyorsan adtam szerelmemnek egy búcsúcsókot, és rohanásba kezdtem. Sikerült elérni a buszt. Ez a sofőr se volt semmi:
- A Böszörményi úti iskoláig kérek egy diák jegyet! - mondtam.
- Böszörményig? - válaszolta kissé meglepődött tekintettel.
Mer'hogy ugye Hajdúböszörményben ez tényleg elég fura szitu lenne. :) Na, de "hülye azért nem vagyok!" :)
Az út közepén kóborló kutyákon túl semmi érdekes nem történt az úton. Élvezték a szereplést, még a dudálás ellenére sem zavartatták magukat, jÓl elszambáztak az úttesten, Böszörmény egyik legforgalmasabb útján.
Hazaértem, ettem egy kevesett, bevettem 2 szem Kalmopyrint, bekötöttem a torkom, ittam jó meleg mézes, cukros, svédcseppes teát mer'hogy ugye fájt a torkom. Aztán mivel picit a fejem is vacakolt, megmértem a lázam. Hát, 37.8 volt. Utána megírtam a kis rövidke bejegyzésemet és beledőltem az ágyikóba.
Ennyivel tartoztam a tegnapi napról.
Ma vagy fél 11-ig aludtam, igaz közben egyszer felébredtem hajnalban, megint vettem be gyógyszert, mert fájt a torkom. Kelés után reggeli (tízórai), aztán egy kis netezgetés, hanganyagok rendezgetése a winyómon, és aztán az ebéd következett. Abból én nem is ettem második fogást, jut eszembe, mert hát előtte nem sokkal reggeliztem. Na, majd bepótolom.
Folyt. holnap :)
|
