Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/80634
|
2005. június 29.
III.rész
-Jenna, édesapád hívat téged!- nyitott be az ajtón a cseléd.
Az útonállóval folytatott incidens óta 1 hónap telt el. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna arra a titokzatos férfire. Mégis honnan jöhetett? Ki lehet az?- tanakodtam magamban.
-Köszönöm, hogy szóltál.- így én. Felkeltem a fésülködő asztalomtól, ahol éppen barna fürtjeimet próbáltam meg egy kalap alá betuszkolni. Sétához készülődtem, minden elő volt készítve már, csupán indulnom kellett.
Lassan lépkedtem le a lépcsőn, a kifogástalan megjelenés érdekében még kesztyűmet is felhúztam. Mielőtt beléptem volna a könyvtárszobába, a falon lévő hatalmas tükörben még vetettem egy utolsó pillantást a ruhámra, aztán benyitottam.
Az ablaknál állt kedvenc fekete ruhájában, miközben zsebóráját próbálta meg működésre kényszeríteni.
-Lányom, gyere beljebb!- mondta széttárt karokkal.
Becsuktam az ajtót, majd odaléptem hozzá, s egy puszit leheltem arcára.
-Hallom hívattál engem.- kezdtem bele leplezett kíváncsisággal, miközben huncut mosollyal figyeltem vívódását.
-Igen. Van valami, amiről feltétlenül tudnod kell.
-Kíváncsian várom.
-Csak akkor kell vállalnod, ha te is szeretnéd!
-Jó-jó, csak mondd már! Megöl a kíváncsiság!
-A minap értesítettek a postáról, hogy küldeményem érkezett. Azért kellene elmenni.
-Ennyi?
-Ennyi.
Nem akartam kifakadni, de ezért kár volt idehívni engem, nemde? Na, mindegy. Ha már városról volt szó, akkor mehettünk. El kellett intéznem úgyis pár dolgot. Már éppen elindultam az ajtó felé, amikor is megütötte a fülemet még egy kijelentés: egy bálra vagyunk hivatalosak.
-Egy bálra… -ismételtem meg közömbös hanglejtéssel.- Egy bálra?!? Mégis miért nem mondtad előbb?- fordultam vissza.- Hova, és.......és egyáltalán kinél lesz,........ ki tartja meg?- csattantam fel. Nem mondhatnám, hogy kedveltem akkoriban a bálokat, ámbár ez a nézetem az évszázadok folyamán megváltozott.
-Lord Foundenberg.
-Foundenberg?
-Igen. Nem igazán hallhattál róla, hiszen csak nem rég költözött a jó öreg Frankhonba.
Pár pillanatig néma csend lepte el a szobát. A gondolkodás, elmélkedés csendje volt ez.
-Erre mondtad, hogy nem kényszerítesz?- törtem meg kérdésemmel.
-Nézd, jól tudom, hogy te sem szereted ezeket a bálokat, fogadásokat. Tiszteletben is tartom. De ez az úriember fontos ügyfeleim közé tartozik. Jó benyomást tenne, ha megjelennél te is.
A választ már a szavak kimondása közben is tudtam: el kell, hogy menjek. Hogyan is lehet egy apai kérésnek nemet mondani? Hogy merném ezt egyáltalán?
Szemem sarkából láttam, hogy engem fürkész válaszra várva. Mély elmélkedésemből visszatértem a jelenbe, s egy hang nélkül bólintottam.
-Rendben. A bál 3 nap múlva lesz. Pontosnak kell lenünk, 7 órára várják a vendégeket.
Egyetlen hang sem akart kijönni a torkomból, csak bólintani tudtam.
-Nekem most el kell mennem. Ha akarsz nyugodtan menj sétálni, mert látom oda készültél.- nézett a kalapomra.
-De akkor mi lesz a csomaggal? Ki fogja elhozni?
-Ne aggódj, gondoskodok róla.- ezekkel a szavakkal kilépett az ajtón.
Sokáig ültem még ott, mivel a nyitott ablakon keresztül még azt is hallottam, ahogy lovas kocsival elmegy. Mikor meguntam az egyedül létet követve a példáját elindultam.
Szép idő volt, ám már érezhető volt az est közeledte. Csodálattal néztem a lemenő napot, mely sugaraival bíborszínbe borította a tájat. Amerre csak mentem az út mindkét oldaláról rózsabokrok és más virágok hajladoztak ki. Illatuk egyetlen dolgot hirdetett: megjött a tavasz. Már a madarak többsége is visszatért költözéséből, s most az itt élőket ajándékozták meg fenséges énekükkel.
Nemsokára a Hold váltotta fel a Nap helyét az égbolton, s a város fényei is felgyulladtak, szépen sorban. Idejének láttam hazamenni, de nem siettem, minek is tettem volna. Nem mentem messzire a háztól, már csak az incidens emléke miatt sem. Nem tudtam elfeledni azt az estét, főképpen a megmentőm. Az a tekintet, a hősiesség.......
A házhoz érve kinyitották előttem a kaput, s az ajtónálló elindult körbenézni a ház területét, nem-e háborgatták-e. A kikövezett úton haladtam a bejárat felé, mikor is ismerős érzés fogott el. Először nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, ám mikor elért a felismerés meglepettségemben felsikkantottam, s a kapu felé fordultam.
Ő volt az. Ott állt. Fekete körvonala kirajzolódott a sötétben. Némán néztük egymást, mi fog következni. Észrevettem, hogy lassan elfordul, majd elindul. Futni kezdtem, ami később már rohanássá fokozódott.
-Legalább egyetlen szóra megállhatna!
De nem! Csak ment tovább. Ha akarta volna, észlelte volna, hogy valaki nagyon siet utána.
-Uram! Kérem, ne menjen el! Legalább egy szóra álljon meg!- mondtam, mikor a kapuhoz értem.
Lomha párafelhő ereszkedett alá, s ettől nem igazán láttam, hol lehet, mit csinálhat. Félhangosan megismételtem újra ezt, de semmi választ nem kaptam. Csupán a fák suhogását lehetett hallani. A TÖBBI NEM FÉR KI :)
|
