Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/80634
|
2005. július 5.
Pár óra múlva már a nap első sugarai megpróbáltak maguknak utat törni az égen, hogy fényt adjanak a világnak. Minden éledezni kezdett: a fák lombjai, a virágok, az állatok. A hajnali pára jelei még ott voltak a bokrok levelein, a fűn, mindenen. A reggel hangjába emberek vidám beszéde, madarak csicsergése keveredett.
A szobámban a komor sötétség kezdett oszlani, mindinkább világosság támadt. Beszűrődtek a szolgálók hangjai is, ugyanis a házban is elkezdődött az élet. A cselédség már régen talpon volt, hogy apám segítségére legyenek a csomagolásban. Csak úgy sürögtek-forogtak. Cipőkopogások zaja hallatszódott be, melyektől előbb-utóbb felébredtem. Jó kedvem volt, a tegnap este eseményei még élénken bennem éltek.
Felültem, majd kinyújtóztattam tagjaimat. A madárcsicsergéstől kedvet kaptam az ablaknyitáshoz. El is húztam a függönyt, majd kitártam. A szobát fényesség öntötte el, a hangok csak úgy törtek be. Elnéztem a távoli hegyeket, a parkban nyíló virágok kelyheit, az éppen akkor begördülő kocsi szépen lefestett külsejét. Jobban kihajoltam, hogy kinézhessek, mi is történik. Mindenki a pakolásban segédkezett. A komornyik pakolta fel a hintóra a csomagokat, furcsamód még apám is segédkezett. Soha nem láttam még ilyet tőle, mondhatni szokatlan volt. Egy finoman öltözött úriember.......segédkezik ilyenben........ Elmosolyodtam a látottakon. Mintha tapasztalt kocsi hajtóval állnánk szemben, úgy rögzítette a csomagokat. Lassacskán már minden felkerült a hintóra, csupán a helyreigazítást kellett még elvégezni.
A hintótól mindenki eltávolodott, s elégedetten törölgették homlokukat az emberek. Kicsit elkalandoztam a gondolataimmal, mikor is egy hang szólt hozzám:
-Jenitácska! Te már ébren vagy?
-Igen, nem tudtam igazából aludni tovább.
-Csak nem vagy izgatott a bál miatt?
-Én? Ugyan! Ez is olyan, mint a többi.- hazudtam szinte már hihetetlenül. Már ha csak abba belegondoltam, hogy ős is ott lesz..... hú.
-Ez nem jól áll itt!- mondta apa, s elkezdte cibálni az egyik rögzítő zsinórt.
Ez a mozdulata nekem túl mesterkélt volt, talán azért mert szerette volna megmutatni, hogy ő ilyenekre is képes.
-Ne! Az még nincs rögzítve!- kiabálták többen is, már rohanva a kocsihoz.
Késő volt. Az egyik hatalmas utazóládát lerántotta egyenesen magára, s ő eszméletét vesztve elterült a földön.
-Uramisten! Apa!- sikkantottam fel rémületemben, s már futottam is az ajtó felé.- Valaki, segítséget!
Mindenki, aki eddig a szobákban volt kijött, hogy mégis mi folyik itt. A lépcsőfokokat szinte már nem is léptem, hanem repültem őket. Odaérkezésemkor már felemelve hozták be a házba.
-Erre!- intettem nekik, s a szalonba vezettem őket.
A kanapéra fektették, s párnákat helyeztünk a fejéhez.
-Miss Egelloc! Kérem, hivassa ki az orvost, de tüstént!
-Igenis.- s elsietett a cseléd.
Közben előkerült a konyhából némi jég, amivel vissza tudtam szorítani a fején lévő púpot. Vizes borogatással mostam az arcát, mire éledezni kezdett. Először csak mimikája tanúskodott minderről, majd a szemét is kitudta nyitni. Szegényke, csak foltokat látott, majd látása egyre élesedett.
-Jenna.......
-Itt vagyok, nyugodj meg!
-Mi történt?
-Nagy ütés érte a fejed, s te elájultál.
-Ahajajj! De fáj a fejecském!- mosolyodott el.
-Nem is vagy te olyan rosszul!- pimaszkodtam vele.
Ekkor lépett be a doktor. Fekete ruhát viselt, s megszokott táskáját is magával hozta. Letette a kanapé mellett álló kicsike asztalra, majd hozzám lépett. Készségesen átadtam a helyemet, majd csendesen figyeltem őket.
-Mr. Castle! Mit hallok? Ön beteg?- próbált meg tréfálkodni.
-Miért, nem lehetek az? Különben is! Ez nem betegség Mr. Froin. Csupán egy szerencsétlen baleset áldozata lettem.
Gyanúsan nézett az orvos apámra, majd rám sandított, s a tekintetéből szinte olvasni tudtam: ugyan, pont ő, akit mindentől óvnak? Mosolyra húztam a számat, s bólintottam egyet. A továbbiakban végzett a doktor néhány vizsgálatot, majd pihenésre ítélve a beteget, a szobájába kísérték.
-Köszönöm, hogy ide fáradt.- kezdtem bele.
-Igazán nincs mit, ez a dolgom. Azonban kisasszony, tudnia kell valamit: a ma esti bankettról lemondhatnak. Legalábbis a Lord.
Tágra nyitott szemekkel néztem az őszülő emberkére.
-Nem igaz..........lesz még valami a mai napon?- gondoltam magamban.
-Tudom, hogy már jó előre elterveztek mindent, de most mégis muszály lesz mindent megváltoztatni.
-Természetesen megértem, és készséges vagyok mindent elkövetni ez érdekében.
Mivel elbeszélgettük az időt, már indulásra volt kényszerítve a doktor úr. Felvette a kabátját, majd elindultunk az ajtó fele.
-Ám még mielőtt elfelejteném: meg ne forduljon a fejében, hogy nem megy el!
Most minek kellett mondania...........már éppen ezen gondolkodtam. Hiába, a doktorok úgy látszik, még a fejbe is belátnak.
-Természetesen elmegyek, döntésem változatlan. Tudja egy ígéretem fűz......
-Tudod, tudom. Hallottam. Higgye el nekem, nem fogja megbánni.
MÉG MINDIG NEM FÉR KI A TELJES RÉSZ :D
|
