Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/80634
|
2005. július 4.
IV. rész
-Nem megy! Nem igaz!- morogtam félhangosan, miközben felültem az ágyamban. –Már rég elmúlt éjjel fél 12 és én még ébren vagyok. Hihetetlen......... pedig holnap lesz a bál! Muszály pihennem.
Hiába próbáltam meg álomba szenderedni, csak forgolódás és hánykolódás lett belőle. Kínomban már az ablakot néztem. A függöny helytelenül volt behúzva, így a végénél kilehetett látni a szabadba. Láttam a szemben levő fa körvonalait, lombját, amint a szél játszadozik vele.
Hiába próbáltam meg másra gondolni, tétlenségem már a tetőfokára hágott. Így gondolatomnál fogva felvettem köntösömet, lábbelimet, és elindultam a konyhafelé. Nem akartam senkit sem felébreszteni, így lábujjhegyen osontam. A lépcsőnél sajnos nem szegődött mellém a szerencse, mivel haladásom alatt állandóan megreccsentek a fokok.
Az egyik félig nyitott ajtóban fény gyúlt, s egy álmos fej bukkant elő rajta.
-Kisasszony, miért nem tetszik aludni?- kérdezte a cseléd, majd ásított egyet.
-Csak egy kis vízért jöttem.....
-Ó, miért nem szólt, felvittem volna!
-Nekem is van lábam, meg tudom tenni ezt a kis távot. Menjen inkább vissza és feküdjön le. Holnap úgyis szükségem lesz magára.
Nem szólt semmit, csak meghajolt és már ment is vissza. Mozgása nehézkes volt, olyan, mint egy valóban fáradt emberé. Mit is vártam volna éjfélkor? A konyhába érve kerestem egy poharat, s megtöltöttem vízzel. Jóízűen megittam, majd újra megtöltve elindultam vissza a szobámba. Ám a hallba érve furcsa hang ütötte meg a fülem: mintha valaki kopogna. Egy pillanatra megálltam, hogy megtudhassam, honnan jön ez a zaj. Kicsit rémülten az ajtó felé tekintettem, de nem törődve vele elindultam a lépcső irányába. Tépelődtem magamban, hogy megnézzem-e ki lehet az.
-Ha ugyebár betolakodó lenne, akkor Jakon nem engedte volna be, különben is: itt van a segítség egy karnyújtásnyira......
Lassan, bizonytalan léptekkel elindultam a bejárat felé. Útközben letettem a poharat a hall közepén álló asztalra. Mikor odaértem neki támaszkodtam az ajtónak, s halkan elfordítottam az ajtóban a kulcsot. Nagy levegőt vettem, majd kitártam. Nem is tudom igazából, hogy mit vártam, meglehet még a legrosszabbra is felkészültem. Ehelyett nem volt ott semmi sem, csupán a hűvös levegő tódult be. Megkönnyebbülve kiléptem, hogy megbizonyosodjak igazamról, s ezután már csak a magyarázatot kerestem. Arra sem kellett sokat várni, mivel megfordulásom után már meg is pillantottam, a kopogtatót. Elmosolyodtam, és alig hallhatóan nevetni kezdtem saját félénkségemen. Csak a szél űzött velem egy bolondos tréfát. Visszazártam az ajtót, majd megindultam a szobám felé.
A visszafelé úton végig követtem az elvem, miszerint ne csapjak zajt. Érdekes módon most még a lépcsőfokok hangját sem hallottam.
A kis kaland során már el is sikerült álmosodnom, és alig vártam, hogy belebújhassak a pihe-puha ágyacskámba. Mikor beléptem, friss, hűsítő levegő fogadott. Rögtön megláttam, hogy az ablak tárva-nyitva áll, s a függöny lebeg.
-Biztosan csak rosszul van becsukva az ablak, vagy a cseléd feljött és kinyitotta.
Odamentem, hogy becsukjam de valamin megakadt a szemem. A terasz egyik pillérjén volt egy piros tárgy. Nem láttam pontosan, mi lehet az, ezért kiléptem a kövezetre. Kicsit fújt a szél, ezért összébb húztam magamon a köntösömet. Izgatottan mentem a pillérhez. Oda érve egy piros rózsát találtam. A szárán egy fekete selyem szalag volt gondosan átkötve. Lehunytam a szemem, s beszívtam a virág illatát, melyen érzett, hogy friss. Nem rég vágták le valahonnan. Szemem visszatévedt a pillérre. Volt ott még valami, méghozzá egy levél. Hófehér borítékba volt beletéve, s még a régi korok mintájára vörös viaszos pecsétet is nyomtak rá. Mindig is odavoltam ezekért a dolgokért, nem szívesen bár, de mégis feltörtem. Hihetetlenül kíváncsi voltam, vajon mit írhattak rá. Első pillantásra elég rövidnek tetszett, de nem a mennyiség a fontos, hanem a tartalom...... Mohón olvasni kezdtem a cikornyás betűket:
,,Remélem kegyed is eljön a bálra, így lehetőségünk nyílna hosszabb társalgásra is. Hódolattal: M. R.”
Mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Legszívesebben ugrándoztam volna örömömben.
-Holnap! Találkozok vele! Mennyire vártam már ezt a pillanatot!
Újra és újra elolvastam a tintával írott levelet. Nem tudtam szinte elhinni, hogy megtörtént ez. Mérhetetlen boldogság tört rám. Így állhattam ott vagy egy órán keresztül, mikor is magamhoz tértem eme révületemből. Visszasiettem a szobába kezemben az ,,értékekkel”, s még mielőtt becsuktam volna az ablakajtót, körbenéztem.
Minden nyugodt volt, és csendes. Semmi jelét nem láttam, hogy bárki is járhatott volna itt. Az ágyamba lefeküdve jól eső fáradság tört rám. Egyre nehezebben tudtam már pislogni, mígnem álomba szunnyadtam. Sokáig húztam az időt az elalvással, már szinte hajnalodott is.
A TÖBBI MEGINT NEM FÉRT KI :D
|
