Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/126565
|
2005-12-08
John Lennon
1940. október 9 – 1980. december 8.
Milyen borzasztó, hogy második dátum is áll a neved mellett. 25 éve gyászol téged a világ, John. 25 éve, hogy ezen a napon meggyújtok egy gyertyát az emlékedre.
Ki is voltál te? Gombafejű beatle, vagy hosszú hajú hippy? Békeharcos, vagy aki verte a feleségét, Cynthiát? Aki dalt írt All we need is love címmel, vagy aki elhagyta fiát, Juliant? Hey, Juls! – vígasztalta a fiút McCartney, amiből aztán megszületett a nagy sláger, a Hey, Jude. Egy rafinált japán bestia által behálózott, esendő ember voltál, erényekkel és hibákkal, miközben bálvány voltál, a szó legnemesebb értelmében.
„Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus.” „Az olcsó helyeken ülők tapsoljanak, a többiek csörögjenek az ékszereikkel!” „Szeretkezz, ne háborúzz!” Ki ne ismerné ezeket a szállóigéket, a Te mondataidat. Legenda voltál életedben, és utána is. Az a barom nem tudott elpusztítani, csak élő legendából halhatatlant csinált belőled.
Hittél valamiben, és belehaltál. Egy fehér Martin Luther King vagy. Érte is égjen az a gyertya!
Legyek banális, és mondjam azt, kiváló muzsikus voltál? Mintha Mozartról mondanám, hogy tűrhető komponista volt. Te is klasszikus vagy, John. Azok közé a zenészek közé tartozol, akik zenéjükben élni fognak, míg hanghordozó és hangszer létezik, de csonka maradt az életművetek. Hogy ne menjünk messzire, Máté Péter, Ihász Gábor, Szécsi Pál. Mi minden maradt még bennetek? Dalok, amiket sohasem fogunk meghallgatni, mert nem születhettek meg.
Miért kellett ennek így lenni?
Tenyerembe hajtom arcomat… Jó így elernyedni…
Álmot látok…
Valahol fent, a felhők fölött, egy fehér zongora mellett ülsz, John, fehér ruhában, hosszú hajjal, szakállal, és a jól ismert kerek szemüvegeddel. De nem Yoko nyitogatja az ablakokat körülötted. Szentek, zenészek szellemei vesznek körül, és nekik énekled: Képzeld el, nincs mennyország… Akkor hol vagy most, John?
Ülsz egy felhőn, öledben gitár, és lógatod a lábad. A Nirvana felől egy elmosódott alak érkezik feléd, nyakában gitár, és fütyörészik: Always look on the bright side of life… Igen, ő az, Nelson Wilbury, a producer. Te, John, mosolyogsz, és te is idézel a dalból: Life's a piece of shit… Mosolyogva helyet mutatsz magad mellett. Ülj csak le, George, pengessetek, énekeljetek valamit! My sweet lord… hmm, my lord…
„I really want to see you!” Jó ég, mi volt ez a sztentori hang? Egy felhőn lépked felénk, sötét szemüvegben, gitározva… Lefty Wilbury, személyesen! Hát ti szépen összejöttetek. My sweet lord… hmm, my lord… Az összesimuló beatle hangok Roy jellegzetes tenorjával… Órákig hallgatnám… De ki hallelujázik közben? Egy légies alak az oszló ködben… Karen? Az nem lehet! Pedig ő az, Karen Carpenter, mosolyog rám: Miért siratsz? Dalaimban mindig veled vagyok. Close to you.
Kinyújtom felé a kezem, koppan a homlokom. Az álom szertefoszlott…
Beteszek egy lemezt. Kiválasztok négy dalt: Lennon: Jealous Guy, Harrison: Something, Roy Orbison: You got it, Carpenters: There's a kind of hush. Így emlékezem rátok.
Este pedig gyertyát gyújtok.
|
