Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2007-02-24

Minden bennünk születő képzet meg akar valósulni. Ám csak akkor tud megvalósulni, ha nem születik meg bennünk a vele ellentétes képzet is, mert akkor ez a két elképzelés "képtelenné teszi", vagyis kioltja egymást. Ha azonban gondolatainkat fegyelmezetten csak egyetlen irányba tereljük, akkor ezek a gondolatok meg is fognak valósulni. Természetesen ehhez is szükséges a kételkedés megszüntetése. Biztosan kell hinnünk az elképzelt dolgok megvalósulásában. Ezután felismerhetünk egy másik fontos tényt is:
A hit és az akarat összeütközéséből kivétel nélkül mindig az akarat kerül ki vesztesen.

Életünkre is érvényes ez. Életünket nem az akaratunk irányítja, hanem képzeleteink, képben megfogalmazott elképzeléseink, amelyeket tetszés szerint alkothatunk fantáziánk segítségével. Ez azt bizonyítja, hogy életünket teljes egészében tetszésünk szerint irányíthatjuk, ha intenzíven elképzeljük vágyainkat, és egészen betöltenek bennünket ezek az elképzelések.

Ha ezt felismertük és elfogadtuk, többé nem rabszolgái, hanem urai leszünk a sorsunknak.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat