Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
a nem őszinte ember

Vannak emberek, akik nem őszinték.
Igaz, nem is mondanak nem valós dolgot, csak a saját szájízük szerint adják elő a mondandójukat úgy forgatva a szavakat, hogy aki ismeri a hátteret, csupán annyit mondhat: "ez nem teljesen így van!"
Ezek az emberek silány életüket próbálják így kendőzni.
Kicsinyesek és nagyotmondóak. Nem, ez így ebben a formában nem igaz... nem nagyotmondóak, hanem nagyobbatmondóak.
Ráadásul a rájuk bízott titkokat is publikussá teszik.
Elég nehéz rájuk ismerni. Jó érzékük van válságban lévő lelkeket összezavarni, és kihasználni. Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan ők szeretnék, akkor sértődöttségükben össze-vissza csacsognak.
Megfigyelhető, hogy nem következetesek, ebből adódóan további nemigazmondásra kényszerülnek.
Előző partnereikről is olyasmiket mondanak, ami egyáltalán nem igaz. Én például nem mondok rossz dolgokat az ismerőseimről, mert akinek beszélek róluk, az lehet, hogy teljesen másként ismeri majd meg őket, akkor pedig én nem fogok hiteles fényben feltűnni.
És magamról sem beszélek sokat, mert lehet, hogy nem olyannak ismernek meg, amilyennek én ismerem magam, nem fényezem magam, mert egyrészről: az öndicséret mindig büdös, másrészről: majd megismerik az igazi énemet.

Egy mondással zárom fenti soraimat:
Akinek nem inge, ne vegye magára!







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat