Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/252868
|
Napkelte
- Ajánlom egy barátnak,akinek a lelke Hófehér. -
Mint már oly sokan előtte, könnyek közt, ordító fintorral az arcán jött a világra. Kinyitotta két szemét és csak sírt. Talán mert félt az ismeretlentől, vagy fájtak apró szemeinek az első fénysugarak. Ki tudja? De végtére is mindig így kezdődik. Majdnem mindig, pontosan így.
Mint oly sokaknak rajta kívül, nem volt könnyű gyerekkora.
Sokat sírt... Volt, amikor könnyek nélkül néma csendben, csak legbelül és volt, amikor üvöltve, szitkozódva zokogott.
Sokat félt... Volt, amikor éjjel a takaró alatt, mozdulatlanul fekve félt, s csak szíve zakatolt, mint a legsebesebb vonat. És volt, amikor a rémület elől futni kezdett, át a környező utcákon, addig, amíg teljesen ki nem fulladt.
Megélt olyan dolgokat, melyeket másoknak soha nem kívánna és melyek - úgy érezte - túlnőttek rajta. A fájdalmak, a félelmek, az átsírt éjszakák mégsem tudták soha legyőzni.
Az évek haladtával megismert egy új érzést, mely mindenütt jelen volt és átsegítette a nehéz perceken.
Mint oly sokaknak a világon, neki is rengeteg emberi kapcsolata volt.
Szerelmek, melyek az égbe emelték, szerelmek, melyek a földhöz csapták. Megélt és titkolt, lehetetlen és beteljesült szerelmek.
Családi kötődései. Egy távoli anya, egy testben közeli, de lélekben fényévekre élő apa, emlékekben mosolygó nagyszülők. Értetlen, érdektelen testvérek és még sok-sok rokon, akiket alig ismert és akiket nem is akart ismerni.
Haverok - ezt a szót mindig is utálta, semmitmondónak vélte - akikkel sok időt töltött, akikkel éjszakákat táncolt át, akik bevezették számára ismeretlen világokba, akik nyújtották felé az első pohár alkoholt, az első füves cigit, az első extasy tablettát.
Boldogan öntötte magába az alkoholt, szívta a füves cigit, majd görnyedt a WC felett és nevetett magán. Így élt mindent túl. Humorral. Tudott nevetni magán és ezt tartotta a legfontosabbnak. Ezek az emberek, akik a haver szót viselték, semmi igazán fontosat nem tudtak róla. Azt látták, amit mutatott. Hogy folyton nevet, a bulikban elsőként ugrik a táncparkettre és az utolsók közt távozik onnan. Hogy mindig vevő egy-két balhéra, az alkoholra és néha bizony a fűre is, amely órákra kikapcsolja az agyát, és felruházza a föld felett lebegés képességével. A tablettákhoz viszont sosem nyúlt. Van, aki azt gondolta gyáva hozzá, van, akit nem is érdekelt, hisz így legalább több jutott neki a "boldogságból". Ő tudta csak, hogy nem fél. Csak nincs rá szüksége. Tudta, hogy ez az az út, amire nem lép fel soha, mert talán nem találna vissza többé.
Mint sokan mások, ő is folyton figyelte a világot és tanult belőle. Az évek teltek, új embereket ismert meg és egyre többet tanult. Kevesebb időt töltött már bulizással, de annál többet olvasott, s a világban szerzett tapasztalatait, felmerülő gondolatait, feltörő érzelmeit, egyre gyakrabban papírra vetette.
Mint oly sokaknak, természetesen neki is voltak barátai. Ezt a szót szerette. Barátság. Fájdalmas évei alatt is jellemző örök mosolyával sok barátot szerzett. Ahogy telt az idő, sokszor átalakult benne a szó jelentése, de mindig biztos volt benne, hogy ez a legfontosabb, amit érezhet.
Barátságot, s ezzel együtt bizalmat, örömöt, feltétel nélküli szeretetet.
Egészen kicsi korában, amikor az oviban egy kislány megosztotta vele a babáit, tudta, hogy ő egy barát. Később a játszótéri gyerekeket nevezte így, akikkel képesek voltak reggeltől-estig bújócskázni, úgy, hogy minden egyes percét élvezték.
És volt idő, hogy a ma már tisztázott titulusú haverokat is barátnak hívta. Számuk végül is mindig attól függött, hogy mit jelentett számára abban az időszakban a "barátság" szó.
Ma már csak néhány van neki. De a jóból keveset adnak és ezt ő is tudja. Akárhányszor is tekint vissza, akárhonnan is nézi, a barátság tette azzá, aki.
A szerelmek, a család, és minden ismerős, az elfogadott alkohol, az elutasított extasy, mind alakítottak rajta, de a barátság volt az, ami életben tartotta.
Mára felnőtt. Gondolatait, érzéseit erősebben éli meg, mint sok-sok vele egykorú.
Tudja, mi a legfontosabb számára és félti. Hiszen ki ne féltené?
Mint már oly sokan előtte, ő is megpróbálta megfogalmazni, mit is jelent számára a barátság és próbál így gondolni rá, akkor is, ha néha nehéz;
Olyan ez... olyan, mint a Napkelte. Meglátod az első gyengéd sugarakat és rögtön beleszeretsz. Érzed a meleget, akkor is, ha elvakít a fény. Pár perc csak, míg megtörténik,de a Nap utána is süt rád.
Van, hogy eltakarja egy-egy felhő, de Te olyankor is tudod, hogy ott van, ha éppen nem is látod. Amikor a felhő eltűnik, újra megpillantod és mosolyogsz, mert tudtad, hogy így lesz. Esténként pedig, igen, minden este búcsúzik. Te pedig tudod, hogy mennie kell, hisz másnak is szüksége van rá. Máshol kel fel, mást melegít, mást nyugtatnak a sugarak. Nem lehet csak a tiéd. De nem is akarod. Előfordul, hogy éppen akkor lenne szükséged rá, amikor nem lehet veled. Ilyenkor várj, mert idővel újra jön majd. Visszatér hozzád. Mindig visszatér.
És így érted meg végül, hogy nem érhet semmi baj..
http://iroklub.napvilag.net/iras/26034
|
