Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/91245
|
TC élet 2.
Mindannyiótok nagy örömére, megajándékozlak titeket életművem második részével. Most jön a főcímdal (trallala, lálálá-lálálá, bumm burummbumm, duppááá, dupááá, trallala), majd az előző rész tartalmából:
Zsuzsi vagyok, 16 éves gimnazista. Sziasztok gyerekek. 3 éve nyomulok itt, a TC-n. És rájöttem, hogy ismerkedés szempontjából egy nagy szar az egész. Mert a pasik, akik itt játsszák a fasza csávót, az életben...
a; vagy rondák (20%)
b; vagy nyomik (25%)
c; vagy a kettő egyben (30%)
d; vagy... öhm... szexuálisan TÚL aktívak, netán jobban szeretik a kelleténél a kislányokat... (15%)
De van egy közös vonás szinte mindannyiójukban: elég jó színészek. Legalább is így betűben. Aztán mikor eljön az élő találka, a csajszi rájön, hogy mégsem a pasi tojta a spanyol viaszt. Ilyenkor 2 variáció van: jópofizol tovább a sráccal, vagy a képébe vágod a szomorú igazságot. Én az elsőt választottam... meg is bántam. Most ezt hagy ne részletezzem újra, plíz. Szerintem tök logikus keresztbe és kasul is.
De most nézzünk valami kissé szívderítőbbet is, mert bármennyien is szidják ezt a szerencsétlen életet, azért ha ügyike vagy, találsz benne elég sok jót is. A TC-n detto.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Talán feltűnt egyeseknek, hogy az előbbi adataim csak a TC-s pasik 90%-áról szóltak. Igen, add össze még1szer. Na látod hogy csak 90! Ugyanis van egy 10%, akik kilógnak a sorból. Ezekből 3% homokos. 2% 13 év alatti. A maradék 5% pedig minden szempontból normális. Igen, komolyan, NORMÁLIS. Tudom, tudom, hihetetlenül hangzik. Lélegezz mélyeket, nehogy elájulj itt nekem! Azt hiszem, én szerencsésnek mondhatom magamat, ugyanis volt alkalmam ebből a férfitípusból is megismerkedni pár emberkével. Pontosítok: 2 emberkével. És egyikőjük az egyik legjobb barom lett. Elnézést, kihagytam egy "át"-ot. Na akkor mégegyszer: az egyik legjobb barÁTom lett.
A sztori szokásosan kezdődött: adott egy srác, nevezzük JFP-nek (JóFej Pasi), aki 100-zal szavazott az adatlapomra. Megjegyzem csak úgy zárójelben, hogy ezzel jól el lehet indítani egy kapcsolatot, de amikor már csak fél éve szavazgatunk egymás AL-jára 100-akat és semmi levél, az kezd egy kicsit uncsi lenni... tudom, modern kor, modern nők, 21. század, de azért általában még elvárjuk, hogy a pasi nyisson felénk, ne nekünk kelljen már először lejáratni magunkat előtte, előbb ő csináljon magából komplett idiótát. Nekünk hamar megvoltak az első levelek, beszélgettünk minden féléről: suli, tanárok, időjárás, suli, hobbik, suli, tesók, suli, hogy milyen szar napunk volt ma, és hasonlóan izgis témákról. Ilyenkor van az, hogy az ember azt hiszi, ebből már nem lesz semmi. Megakadunk a távoli rokonok levelezési szintjén, semmi belső érzések, titkok, filozofálgatások az élet dolgairól, disznóviccek mesélése... sokan azt hiszik, ez már kapcsolat. Nem, ez NEM kapcsolat, csak valami kapcsolatszerűség. A kapcsolat akkor jön, amikor először igazán őszintén leírunk valamit a másiknak: egy gondolatot, egy érzést, egy véleményt, stb. Mi úgy másfél évig tengődtünk a kapcsolat határán; valami még hiányzott ahhoz, hogy átlépjük a határvonalat. És akkor egy nap itt volt, mint derült égből a szivárvány! Elpanaszolta nekem szerelmi bánatát. Kissé csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy nem engem szeret, pedig már egy kicsit úgy éreztem, hogy igen. De nem. Valahogy nem is bántam annyira: minek szeressen ő engem, ha én sem szeretem viszont? Nem szokásom csak úgy skalpokat gyűjtögetni. Bár már van itthon egy pár, de nem én tehetek róla, hogy engem mindenki imád, csodál, és meghalna értem még akkor is, ha tök fölösleges :) Na jó, vegyünk egy 360°-os fordulatot vissza a sztorihoz: segítettem neki, legalább is próbáltam, hátha rendbe tudja még hozni. Hát nem tudta. Szar ügy. Kicsit sajnáltam. Na jó, eléggé sajnáltam. Javasoltam, hogy találkozzunk. Nem is tudom, igazából miért. Miben reménykedtem? Barát akartam lenni, vagy több? Igazából ezt még akkor nem döntöttem el. Megvolt a találka, jaj de édes volt, jött a mozis randi, a "nagy ölelés", és itt mintha elvágták volna. Nincs csók... elváltunk puszival, és mire hazaértem, rájöttem: ez a srác nekem soha nem fog többet jelenteni egy jó barátnál. És ezt meg kellett neki mondanom. És rohadt szar érzés volt, mert tudtam, hogy neki több vagyok mint egy barát, sokkal több, mert én már többet jelentek neki, mint az a másik csaj. És JFP-t szerettem annyira, hogy ne kelljen előtte megjátszani magamat, benne bíztam, tudtam hogy nem fog haragudni, és TÉNYLEG lehetünk barátok, mert ő nem fog csak azért is többet akarni tőlem. És nem csalódtam. Itt a vége, fuss el véle :)
Oké, tudom hogy ez nem volt olyan izgi mint az előző sztorim, de hát ilyen is kell, hejj, néha én is lehetek aranyos és kedves és cuki, és ne higgyétek azt, hogy én nem tudok szeretni senkit sem, csak mert úgy döntöttem, hogy nem leszek mindenkivel rögtön puszipajtás, csak aki kiérdemelte. Komcsi :)
Hát, most megint komoly vágyat érzek az iránt, hogy ez után a csöpögés után valakit a földbe tiporjak, de éppen nincs senki kéznél, ártatlan embereket meg nem bántunk ugyebár.
~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~
Előző bejegyzésem óta elég sok rajongói és/vagy kérdést tartalmazó levelet kaptam (darabra mondjuk 6 számjegyben gondolkodjatok, az első számjegy 0, a többi csak egy kicsit kisebb vagy egyenlő), és úgy gondoltam, most itt egybe válaszolok mindre.
Oké, ez egy célzás volt arra, hogy írjatok már valamit, ti mit gondoltok, vagy mit nem gondoltok, vagy gondolkodtok-e egyáltalán, vagy az már kiment a divatból?
Oszt majd eccer gyártok egy 3. részt is, höhö ;) Csak egyelőre nincs miről...
|
