Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/10339
|
2004. szeptember 28.
MÜLLER PÉTER: BOLDOGSÁG - részlet 1.
„ Ekkor fedeztem föl azt, amit a híg szentimentális vallásosságomban el sem mertem gondolni, hogy az ember egyedül van! Van egy pont, egy legbensőbb pont, ahová már senki sem jöhet velünk. Ahogy a fogunk csakis nekünk fáj, ahogy lelki szenvedéseinket senki sem tudja átvenni, s ahogy a halál kapuján – bármiféle enyhítő segítséget kapunk innen is, onnan is, végső soron egyedül kell átlépnünk, úgy a legerősebb érzelmi forgószélben csakis önmagunkba tudunk megkapaszkodni!… Ha egyáltalán van már bennünk Valaki… egy biztos pont… egy szilárd tengely… Az igazi Önmagunk, aki a bajban nem roskad össze, s szeme akkor is éber és nyitott, ha énünk a legnyomasztóbb álmok és a legsúlyosabb csalódások örvényében jár.
A másokon való függés, a másoknak való kiszolgáltatottság, vagy éppenséggel a „helyettesítő megváltás” gondolata szánalmas botorság.
Krisztus senki helyett nem viszi a keresztjét, senki helyett nem hal meg, senki helyett nem szül fájdalommal, nem fekszik műtőasztalra, nem ébred föl, nem él át bűntudatot, nem tér meg.
Ránk van bízva minden.
Ha valaki megmutatja az Utat, nem azt jelenti, hogy meg is járja helyettünk.
Ilyet csak az állíthat, aki – visszaélve a gyengeséggel - a lelket rabságban akarja tartani.
„Sem a legmagasabb Lényben való hit, sem annak tagadása, hanem csak az igazi életre való törekvésünk és a magunk által kivívott szellemi fejlődés vezethet a megszabaduláshoz.”
Ez a gyémántkemény igazság kristályosodott ki akkoriban bennem – anélkül, hogy ismertem volna Buddha tanításait.
Rájöttem arra, hogy senki engem sem boldoggá, sem boldogtalanná nem tehet!
Ez máris boldogtalanságot jelent, még a legoptimálisabb esetben is, mert a függés és kiszolgáltatottság állandó bizonytalanságban tart.
Az én lelkiállapotom nem függhet attól, hogy mit szólnak hozzám, szeretnek vagy nem szeretnek, elfogadnak vagy nem fogadnak el. Szívem belülről ver, lelkem belülről vezérel, s ha éppenséggel megszólal: Isten is csak belülről szólíthat meg engem.
„Ha előhozzátok magatokból azt, ami bennetek fejlik; meg fog menteni titeket. De ha nem hozzátok elő azt, amit nem hoztatok elő, meg fog ölni benneteket.”
Nem hoztuk elő.
Olyan civilizáció gyermekei vagyunk, melynek az önismeretről halvány fogalma sincs. Olyannyira, hogy amikor leírom ezt a mondatot, érzem, hogy másokat vádolok emiatt! Nem ismerik magukat, ezért tönkreteszik az én jó szándékú, tiszta és értelmes életemet. Mint mindannyian, én is állandóan belezuhanok abba a tragikomikus helyzetbe, hogy az önismeretet másokon kérem számon.
Gnózis azt jelenti: Tudás.
Megismerni azt, hogy az én lelkem hogyan működik, rálátni saját érzelmeim, gondolataim, cselekedeteim valódi motívumaira, és fölfedezni végül azt, hogy lelkem legmélyén Isten halhatatlan szelleme él. Ez a gnózis.
A sötétség bennem van, mint nem-tudás, álmosság, „részegség” – és a fény a tudás fénye, mely mindezt átvilágítja s felébreszti.
Hiába fedezem föl a természet, az evilág, vagy a „túlvilág” bármiféle titkait – ha önmagamat nem ismerem meg, nem tudok semmit."
|
