Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/10339
|
2004. szeptember 29.
MÜLLER PÉTER: BOLDOGSÁG- részlet 2.
„Isten önmaga megújhodása céljából indította el a Teremtés folyamatát. A Teremtő teremtményei – elsősorban az ember – által váltódik meg az őskáosztól és sötétségtől. Mindnyájan „megváltói” vagyunk önmagunknak s annak az isteni eredetnek, ami bennünk az egyetlen, élő valóság. Az a „lehelet”, ami majd visszatér Hozzá, tisztább, éberebb és teljesebb, mint az, amellyel utunkra bocsátott bennünket.”
Mindannyian … csodálatos „víztisztítók” vagyunk.
És ezt a műveletet – bármilyen segítséget kapunk is hozzá – egyedül kell végrehajtanunk.
Helyettem senki sem élhet, föl nem ébredhet, harcomat meg nem harcolhatja. Tudásomat meg nem szerezheti, sebeimet át nem veheti, nem tapasztalhat, szenvedhet és örülhet helyettem. Káoszomat le nem győzheti senki, csakis én – mert ez a dolgom a világban.
A kabbala bölcsei – akik tudták azt, amit a gnózis – a küzdő és a győztes embereket úgy hívják: „Istensegítők”.
Ha valaki az Ember Ideájának beteljesülése felé akár egyetlen lépést is tesz: boldogabbá válik.
Minden önmagát megismerő és sorsát megcsinált léleknek ez a jutalma.
Ez még távol van a krisztusi boldogságtól – de ahhoz hasonló.
A mesterem úgy nevezi ezt a boldogságot, hogy „könnyek mögötti mosolygás”.
A felhők itt még nem oszlottak el teljesen, de a nap már átragyog rajtuk, s életének tájait földeríti.
Mit jelent az, hogy önmagunkat megismerni?
Ez a leglényegesebb kérdés, amit manapság keserű homály borít.
Azt hisszük, hogy ez olyasminek a fölismerése, hogy ilyen és ilyen ember vagyok, rossz szokásaim, szenvedélyem, természetem, indulataim, vágyaim, hangulataim vannak, olyan negatív „tulajdonságaim”, melyeken nem tudok változtatni, és sok gondot okoznak az életemben.
Fölismerjük, hogy érzéseinken nem tudunk „uralkodni”. Féltékenyek vagyunk, hiúk, nagyravágyók, önzők, érzékiek, „hülyék”, naivak, becsaphatók, lusták, tehetetlenek, gyávák, vakmerők, agresszívek, melankólikusok, deprimáltak, sóvárgók, képtelenek vagyunk szeretni másokat s gyakran magunkat is.
Ez még nem önmegismerés.
Az önmegismerés egyetlen mondat: halhatatlan, isteni szellemiség vagyok, fényes öntudat, aki mindezek fölött áll!
Ha erre rádöbben valaki, azonnal fölfedezi, hogy lelkében egyetlen statikus tulajdonság nincs! Minden állandó mozgásban van, s bármikor megváltoztatható! A múltat át lehet formálni, a jelent ki lehet cserélni, a jövőt meg lehet idézni!
Egy zen-mester barátom, aki egyébként a keleti harci művészetnek világhírű képviselője volt, azt mondta egyszer:
- „Azt csinálok magammal, amit akarok!”
Ez az önismeret.
Amíg ez nem születik meg, úgy működünk, mint a hibásan beprogramozott komputerek: azonos kihívásokra azonos válaszokat adunk.
És ez így működik mindaddig, míg a programot át nem írjuk.
Amíg az ember nem ébred önmagára, számtalanszor elismétli ugyanazt a hibás menetét, melyben mindig vesztes maradt. És bármennyire is szenved ettől, képtelen rajta változtatni, mert nem ő uralja a lelkét, hanem lelkének ismeretlen erői uralkodnak őrajta. Azt mondja: „Mit csináljak, ha egyszer ilyen vagyok?!” És olyan lesz, mint egy kapitány nélkül hánykolódó hajó: minden külső hullámzás is vihar játékszerévé válik. És nemcsak a mélyen beléje rögzült „nem szeretem” tulajdonságán nem tud változtatni, de még egy futó hangulat is oly mértékben elboríthatja, hogy az életkedvét is elveszíti.
Figyeld meg, hogyan működsz: valaki megbánt, rosszul szól hozzád, s órákon, heteken, hónapokon, éveken át hurcolod magaddal a sérülésedet.
Amíg az ember nem ismeri meg önmagát, teljes egészében a körülményei rabja.
Nincsen hatalma önmaga fölött, s képtelen lelkének erőit átminősíteni. Beletörődik abba, hogy ő ilyen, s erről az „ilyenségről” azt hiszi, hogy megváltoztathatatlan.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs sajátos természetünk. Minden embernek sajátos karaktere, jelleme, temperamentuma van.
Ezen nem lehet és nem is kell változtatni.
Az őz csak őzmódon, a tigris csak tigrismódon, és mindenki csakis a saját természete szerint lehet boldog.
De ilyen, hogy rossz természet – nem létezik!
Csak rosszá tett természet van!
És ezt jóvá tenni csakis úgy lehet, ha először is vállaljuk azt az igazságot, hogy valamikor – félmúltban, múltban vagy régmúltban – nem a külvilág, hanem mi magunk tettük ilyenné magunkat..."
Folyt. köv.
|
