Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/64063
|
2008-02-23
Egy kis stratégia - Civilization III.
A fordulónkénti stratégiai játékok királya a Civilization sorozat. Több mint 10 éve vehettük kezünkbe az első részt, és azóta számtalan variációja és utánzata is megjelent. Néhány ezek közül nagyon sikeresé vált, például a Civilization II vagy az Alpha Centauri, mások kevésbé sikeresen vették az akadályt, így pl. a Call to Power I és II. Ennek ellenére az utóbbi kettő grafika és módosíthatóság tekintetében is magasra helyezte a lécet.
Elég hosszú hányódás után, kiadó váltást és fejlesztők kiválását követően ez év novemberében végre a kezünkbe vehettük a harmadik részt, amely egy-két kisebb problémától eltekintve végül is beváltotta az előzetesen hozzá fűzött reményeket.
A klasszikus felállást követve egy telepessel indul a játékunk. Ettől a szerény kezdettől kell eljuttatnunk országunkat a legfejlettebbek közé. Az eddig szokásos kutatás, felderítés, katonai hódítás, építés, diplomácia mellé felsorakozott a kultúra is, mint fontos összetevő. A kultúra hatása a játék minden részében megmutatkozik, sőt egy új győzelmi lehetőségként a kulturális győzelem is bekerült a játékba. A városok, országok menedzselése az előző játékokhoz képest nem lett igazán egyszerűbb, sőt az Alpha Centaurihoz, vagy a Call to Power II-höz képest inkább visszalépés. Sajnos a klasszikus "néhány muskétás legyőzi a tankot" hiba is benne maradt a játékban. Erre mondták egyes rajongók élcelődve, hogy a muskétások bizonyára Molotov koktéllal is felszerelkeztek a csata előtt.
Ezektől a kisebb, de azért bosszantó hiányosságoktól eltekintve a játékmenet szokás szerint kiváló, és már a kezdő szinteken meg kell izzadni a győzelemért. A fejlesztők egy területen mindenestre kiváló munkát végeztek. Megszüntették az ún. "végtelenül szaporodó falvacskák" stratégia egyedül üdvözítő voltát. (Ilyenkor a játékos 40-50 vagy több pici városkával rendelkezik, amelyek ontják magukból a harci egységeket.) Ezt a stratégiát megnehezítették egy pár belső szabály megváltoztatásával, így az szerencsére elveszítette a vonzerejét, mint a legegyszerűbb és legbiztosabb út a győzelem felé.
A "Csak még egy forduló, és befejezem!" ebben a játékban is ugyan olyan erősen jelentkezik, mint az elődeiben. Szinte fizikai erőfeszítés kell ahhoz, hogy az ember felálljon a gép mellől, és bármilyen más tevékenységbe kezdjen. (Mondjuk játékértékelés készítésbe. :-) A mesterséges intelligencia - gondolom a PC technológiának is köszönhetően (több idő marad a programnak lépések kidolgozására) - sokkal komolyabb ellenfél, mint az előző, hasonló jellegű játékokban. Ez talán az egyetlen mentség arra, hogy a játék nem rendelkezik semmiféle többjátékos üzemmóddal. A fejlesztő cég ígéretet tett arra, hogy hamarosan ezt a hiányosságot pótolják, de addig is az MI eléggé megizzasztja még a CIVII-ben megőszült veteránokat is. Remélhetőleg mire a játékosok krémje már unja az MI-t, meg fog jelenni a multiplayer lehetőség is.
A CivIII két másik, a játék végeredményét döntően befolyásoló eleme lett a fejlett diplomácia és a különböző nyersanyagok fontos volta. A diplomácia keretében szinte mindennel üzletelhetünk, békét köthetünk, embargót hirdethetünk egy másik civilizáció ellen, sőt véd- és dacszövetséget is alakíthatunk a többi vezetővel. A partnerek nehezen adják be a derekukat. Szinte minden esetben nekünk kell többet felajánlanunk az egyezség megkötése érdekében. Másik fontos játékelemmé vált a nyersanyagok véletlenszerű elhelyezése a térképen. A nyersanyagok eddig is léteztek, ám nem volt komoly jelentőségük. Ebben a játékban ez is megváltozott. Ha már rendelkezünk pl. a vas megmunkálásához szükséges technikai fejlettséggel, akkor a térképen többé-kevésbé véletlenszerűen feltűnnek a vaslelőhelyek. Amikor szerencsések vagyunk, és ezeknek a lelőhelyeknek egy része a mi területünkön vagy a közelében helyezkedik el, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy ezt a nyersanyagot felhasználva olyan fejlettebb harci egységeket állítsunk elő, amelyek készítéséhez a vas elengedhetetlen. Amennyiben nincs vasunk, akkor három lehetőségünk marad. Kereskedelmi egyezségre törekedhetünk vasbánya tulajdonos civilizációkkal, ha ez nem megy akkor vagy megtámadhatjuk őket, hogy megszerezzük a lelőhelyeket, vagy beletörődhetünk a dologba és gyárthatjuk tovább a kevésbé hatékony egységeket. Ezeknek az alapanyagok sokfélesége (8 létezik belőlük) biztosítja, hogy ilyen döntési helyzetre minden játékunkban számítani lehet. (Hülyén hangzik, de a ló is alapanyag. A lovas katonák kiképzéséhez szükséges, és nem virsli gyártáshoz.)
A játékkal együtt kapunk egy szerkesztő programot is, aminek segítségével küldetéseket lehet összeállítani. A küldetésszerkesztő, bár könnyen kezelhető, sajnos komoly korlátokkal is rendelkezik. Ennek ellenére egyszerűbb küldetéseket könnyen össze lehet vele dobni, és mire valaki kinövi a korlátait, biztosan lesz majd néhány olyan MOD gyártó, aki komolyabb változtatásokra képes szerkesztőt készít.
Érdekes döntést követően, amelyben elővették egy németalföldi festő bibliai témájú festményét, és az ott található színeket alkalmazták a játékban, a játék színvilága kissé sárgás-kékessé és eléggé visszafogottá, majdhogynem fakóvá vált. Első pillantásra furcsa, de szerencsére azért hamar meg lehet szokni. Mindenesetre a Call to Power napfényes színeit jobban szerettem. Ha valaki már megszokta a színvilágot (legalábbis beletörődött), akkor a grafikai megjelenítés kiválónak mondható. Az egységek egymástól jól megkülönböztethetőek, az animációk is szórakoztatóak, bár időigényesek. Szerencsére ez utóbbiakat ki is lehet kapcsolni. Az egységeken elhelyezett színes sávok segítik eldönteni, hogy az egység kihez tartozik. A diplomáciai képernyőn a számítógépes vetélytársak animált mimikája is mutatja, mennyire barátságosak, vagy ellenségesek irányunkban.
Az interfész grafikája is visszafogott és talán épp ezért jól áttekinthető. Különösen tetszik, hogy a koroknak megfelelően változnak a grafikai megoldások, így például a munkások az ókorban még csak egyiptomi alsóneműben szaladgálnak, és mire a modern korban érünk, átöltöznek munkásruhába, kezükben ásó, és olyan élethűek, hogy még a zsebükből kilóg csavarkulcsot is odaképzeli az ember. Ugyanígy a diplomáciai képernyőn is változik a koroknak megfelelően a diplomáciai partnerek öltözéke, és egyes képeknél még finom humort is becsempésztek a grafikusok a játékba. Az egyik legviccesebb mégis a francia női vezető Jeanne D’Arc megjelenítése, aki a modern korban testhez simuló feliratos pólót hord.
Talán a grafika az, amely a legtöbbet fejlődött az eléggé fapados Civilization II, vagy a szerintem egy kicsit rosszul sikerült Alpha Centauri grafikához képest, és végre elérte azt a szintet, amelyet a vetélytárs Call to Power sorozat már elérhetővé tett a elmúlt években. A fejlett grafikának egyetlen hátulütője van: Az egyszerű állóképekkel történő grafikai módosítások kora lejárt. Ahhoz, hogy elfogadható szintű, a játék komoly grafikájához illeszkedő animált egységek kerüljenek a játékba, profi szintű grafikusokra van szükség.
A játék zenéje a korok váltakozásával változik. Kezdetben sípok-dobok zöreje, egyiptomi hangulat uralkodik, szinkronban a képernyőn láthatókkal, míg végül a modern korban eljutunk az olyan dzsesszes-rockos hangzású darabokig, amelyek más, főleg RTS, FPS játékoknál végig uralják a háttérzenét. A zenei aláfestés kellemes, és nem tolakodó. A zajok ugyan lehetnének egy kicsit változatosabbak, bár az egyértelmű megkülönböztetést ezek is jól szolgálják. A harci zajok nem túl eredetiek.
A játék a legelső lépésektől a végjátékig magával ragadja az embert. A játékos a feje búbjáig merül a cselszövések, katonai és diplomáciai lépések hálójába. Az interfész minden segítséget megad ahhoz, hogy mindenki a birodalma igazi vezetőjeként érezze magát. Folyamatosan ellenőrizheti, hogy a versenytársakhoz képest összességében, illetve egyes területekre bontva hogyan áll, és még az az elégedettségre okot adó látvány is megadatik az embernek, hogy hű alattvalói időről-időre giccsesebbnél-giccsesebb épületelemekkel bővítik a palotáját. Ha létezik valami, ami a Civilization játékok erőssége, akkor az a hangulat.
A hazai forgalmazó az igen terjedelmes kézikönyvet magyar változatban mellékeli a játékhoz. Ez pozitívum, de sajnos ugyanakkor negatívum is, ugyanis látszik, hogy kevés idejük volt a fordításra. Így aztán sok nyelvhelyességi és mondatszerkesztési problémával találkozhatunk, és a stílus is kissé száraz lett. Bár azért szórakoztató dolgok is akadnak a könyvben, ha összevetjük a CD-n lévő eredeti angol verzióval. Például a "We love the King Day" szöveget úgy fordították, hogy "Szeretjük a Király Napját", a korrekt "Szeretjük a Királyt! Nap" helyett. (Esetleg lehetett volna még: "Szeretjük a Napkirályt" is :-) Ennek ellenére azért biztos sokak segítségére lesz a magyar nyelvű kézikönyv a játék során.
Összefoglalva tehát: a CivIII játékmenete szórakoztató, és az előző verziókhoz képesti változások legtöbbször a játékmenet javára váltak, bár itt-ott azért lehetett volna még módosítani-javítani rajta. A grafika hangulatos és jól illeszkedik a játékmenethez. Az egységek könnyen megkülönböztethetőek. Az interfész, bár lehetne könnyebben kezelhető, szintén jól szolgálja a játékmenetet. Mindehhez kellemes háttérzene társul, és ezek így együttesen egy nagyszerű hangulatú stratégiai játékot adnak.
A fordulónként stratégiai játékok rajongói nincsenek elkényeztetve újabb és újabb játékok tömkelegével, bár az utóbbi években megfordult a trend, és ez a műfaj is (úgy tűnik) reneszánszát éli. A Civilization játéksorozat példányai pedig ennek a műfajnak legkelendőbb és legszórakoztatóbb darabjai. Minden fordulónként stratégia rajongónak kötelező, de még azoknak is melegen ajánlom, akik más stílust kedvelnek. Ez a játék kiváló lehetőség nyújt arra, hogy RTS-t, FPS-t vagy RPG-t kedvelő játékosok is megismerjék és megszeressék a fordulónkénti stratégiai játékokat.
|
