Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/64063
|
2008-07-30
Talán benned is él egy ilyen Gyermek.
És lehullanak rólad a gondok, megszűnnek aggodalmaid, s fölbukkan egy eltemetett érzés: a lelked ősállapota. Lehet, hogy erről nincs is mit beszélni? Lehet, hogy a boldogságot nem fölfedezni és megtalálni kell, hanem egyszerűen csak emlékezni rá, mert elfelejtettük?
Ha így van, akkor nagyon elfelejtettük...
Olyannyira, hogy nem is tudjuk már, mi az - csak a hiányát érezzük. Ha most torkon ragadna egy angyal, s azt kiáltaná: - „Nincs időd töprengésre! Ez az utolsó pár szó, amit még életedben leírhatsz. Mondd ki, mi az a Boldogság?!” - gondolkodás nélkül ezt válaszolnám: - „BOLDOGSÁG AZ, AMI HIÁNYZIK!... MINDEN PERCEMBŐL, MINDEN ÉLMÉNYEMBŐL! VALAMI VAN HELYETTE... DE NEM AZ IGAZI!” Lehet, hogy elvesztettem?
Ha így van, vissza kell mennem érte..
/Müller Péter/
Először a madarakat hallottam meg.
Városi ember számára, aki nem a földön, hanem aszfalton él, betonházak között, pléhautó-ban, műanyag ülésen, elektromos műfények, műképek és műhangok között, ez az első, ami meglepő: a valódi lét hangjai.
Szólók, duettek és kórusok vibráltak körülöttem, szorgalmas kopogások, szerelmes füttyjelek és vidám, önfeledt áriák. Minden hangban egy sajátos jellem nyilvánítja ki magát. A mi cirkuszporondunkon csak kétféle bohóc van: aki adja, s aki kapja a pofonokat - a hatalmas és a kiszolgáltatott -, de ebben az isteni cirkuszban rengeteg lény játszik: panaszkodó és cserfes, lelkes és egy-ügyű, büszke és butácska, kéjsóvár lány és mutáló kamasz, károgó brácsás, békakórus és fakopács, aki néhány óvatos koppintás után olyan ütemeket ver ki a fa törzsén, hogy minden dobos megirigyelhetné.
És ebben az óriási zenekarban egyetlen zenész nem volt, aki ne lett volna vidám!
Szomorú madárfütty nem létezik!
Teli volt örömmel a bokor, a falomb, még a felhőtlen égbolt is - és én ezt idáig nem hallottam!
/szintén Müller Péter/
|
