Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/206779
|
2005. szeptember 25.
szerelmi bánatomban írtam e néhány versecskét:
Álom volt talán...
"Vágyaim ha szárnyra kéltek, hittem még a tiszta őszinte érzelmekben,
A híres rózsaszín ködben: a szerelemben.
Egy napon megláttam Valakit, akit talán szerethetek,
Az első benyomás oly erős volt, hogy már írtam is neki levelet.
Csak hittem, csak reméltem, hogy jó lesz vele,
De a férfinek volt egy elrontott élete.
Félelem szorongatta a lelkem, hová tűnt a lábam alól a talaj?
Vonzott valami erős, szenvedélyes, valami megmagyarázhatatlan.
Tavasz volt, új levél hajtott a fákon, és a nyíló orgona,
Mely ha így eszembe jut, elkap a varázsa, az illata.
Emlékszem az útvonalra mely hozzá vitt,
S míg odaértem hány óra telt el addig.
Szeretlek, mert fény voltál az életemben.
Szeretlek, mert meggyógyítottad lelkem.
Szeretlek, mert összetörtél,
Szeretlek, mert tudom el nem feledtél.
Szeretlek, mert olyan képlékeny vagy,
Szeretlek, mert most azt sem tudom hol vagy.
Szeretlek, mert elveszíteni nem akarlak,
Szeretlek, mert hinni szeretnék a tél után a tavasznak.
Szeretlek, mert hideg vagy és forró költemény,
Szeretlek, mert vad vagy és néha kőkemény.
Szeretek benned mindent, úgy ahogy vagy,
Kellesz nekem, mint árnyéknak a fény,
Hogy formát öltsek, mint illanó tünemény.
Kellesz nekem, mint fagyban a hó,
Egy lágyan védő meleg takaró.
Kellesz nekem, mint hangnak a dallam,
Hogy szíved ritmusát szívemmel halljam.
Kellesz nekem, mint aszályban az eső,
A reményt varázsló éltető erő.
Kellesz nekem, mint vér a testnek,
Hogy alapja légy életemnek.
Kellesz nekem, mint gyermeknek a törődés,
Belőled számomra a minden is kevés.
Kellesz nekem, mint bibének a porzó,
Nélküled semmi vagyok, egy silány torzó.
Kellesz nekem, mint életnek a halál,
Hogy minden utam végén rám csakis Te várj.
Kellesz nekem, mint mondatnak a szó,
Mint beszédnek a mondanivaló.
Kellesz nekem, mint hamunak a föld,
Hisz' Benned megnyugszik szívem, az árva meggyötört.
Keserédes öröm nyomasztja a szívem,
Saját boldogságom kárhoztatva élem.
Nem szép dolog Téged elvenni mástól,
Egy gyönyörű család meghitt csodájától.
Túl szép a valóság álomszerű képe,
Fenyeget a gonosz ismeretlen réme.
Les a sötétből, ránk orvul támad,
Szétmarcangolja páratlan mágiánkat.
Mert tudd: bűbáj ez, varázslat,
Ami a létezésedből felém árad,
Mágusként tartod szívem szabad börtönben,
Menekülni nincs erőm, akaratom erőtlen.
Finom lelked minden apró titkolt vágya
Olthatatlan szomjan predesztinált tárgya.
Vak voltam eddig, de megtanultam látni,
Szemeidbe nézve a boldogságban szállni,
Felhők felett a nap fényében úszni,
Majd hirtelen alábukva az öledbe bújni.
Mert ha átölelsz, nem gyötör a bánat,
Erkölcstelen tettemre létezik bocsánat.
Kívül marad tőlünk minden fojtó gondolat,
És csak a fényes lánggal égő szerelem marad.
Csak ülök bárgyú tekintettel,
A nap nagy része lement,
Agyam zsongó méhkas,
Zsibbad már mindenem.
Várom a csodát,
Számolom az időt,
Várom érkezésed,
A boldoggá tevőt.
Fáradt lelkem ábrándozik,
Álmaim feltámadnak,
A kötöttségek börtönéből
Lopva ki-kisurrannak.
Az unott órák tengerében
Zöld sziget vagy Kedvesem,
Szívem vihar tépte kis ladikja
Kiköt Rajtad, s megpihen.
Andalító muzsikaszó
Lágyan ölel, elringat,
Mikor selymes hangod hallom,
S iszom becéző szavaidat.
Szelíd pillantással
Simogatod arcomat,
Jótevő mosolyoddal
Feledteted harcomat.
Érintésed puha bája
Nyugtatóként hat reám,
Mivé lennék Nélküled,
Ha nem lennél az én Csodám?
Hajótörött idegenként
Sodornának a habok,
Partra csak akkor vetnének,
Ha már oszló tetem vagyok.
De Te időben érkeztél,
Segítségemre küldött az ég,
Léted alapvető célja,
Hogy általam boldog légy.
És én ebben alázattal,
Forró szívvel szolgállak,
Örömöd az én örömöm,
Istenemként csodállak.
Én őszintén.
Te miképpen?
Halálosan.
Ugyanígy?
Én csak Érted.
Te kiért?
Remélhetek?
Elhiheted.
Én csak Neked.
Te kinek?
Szerelemmel.
Szívedből?
Én csak Veled.
Te kivel?
Kitöltöd.
Van helyem?
Én boldogan.
Te mered?
Mindent.
Mennyit?
Én bármeddig.
Te miképpen?
Örömmel.
Hogyan?
Én mindened.
Te mit?
Csak mert.
Miért?
Én őszintén.
Te is így?
Bízhatsz.
Elhihetem?
Megváltozott körülöttem minden
Már nem érzem ugyanazt mint régen.
Összezavarodtak bennem az érzések
De teltek a napok és az idő segített.
Már nem várom azt hogy hívj
És azt sem, hogy levelet írj.
Tudom neked ez nem sokat számít
De az emléked még mindig felvidít.
Nézem a rólunk készült fotót,
És mégis mintha nem mi lennénk ott.
Nem látszik milyen boldog voltam
Csak az emlékeim őrzik titokban.
Hiszek abban hogy még találkozhatunk
De azt nem tudom milyen sorsot kaptunk.
Van, aki mellett már jó ideje boldog vagyok,
És úgy érzem ez a szerelem, amire régóta vágyom.
FÉLEK, hiszen én már őrülten szeretlek Téged,
FÉLEK, de bármit képes vagyok megtenni érted.
FÉLTELEK, gyere közelebb, kérlek, s ölelj át,
FÉLEK, mert a zord nappal felváltja az éjszakát,
fáradtan fekszem, de FÉLEK lehunyni a szemem,
mert ha felkelek, FÉLEK, hogy nem leszel már velem!
|
