Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/50483
|
A TIHANYI VISSZHANG
Tihany egyik legismertebb jelensége a visszhang volt. Valójában a XVIII. század közepe óta létezik, azaz a jelenlegi apátság felépítése óta. Ugyanis a Visszhang-dombról elkiáltott szavak a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról verődnek vissza, 2 másodperc alatt téve meg az oda-vissza közel 700 méteres távot. Ezalatt gyors tempóban elmondható egy hexameter, amely csendes időben jól hallhatóan visszaverődik. Közismert visszhangpróbáló szövegnek számított Kisfaludy Károly „Mohács” című verséből az alábbi idézet:
„Hős vértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntelek.”
A domboldalra állítottak egy kis oszlopot, melyet echókőnek neveztek; innen kellett a templom felé kiáltani. Echónak a helyiek nevezték a visszhangot. Ezt a kifejezést használta Csokonai Vitéz Mihály is „A Tihanyi echóhoz” című versében, amelyet a költő Balatonfüreden írt 1798-ban. Vörösmarty Mihály is írt róla verset, de legismertebb mind között Garay János visszhangról írt regéje, amelyet a kcskekörömárusok kívülről fújtak.
Már a század elején észrevették, hogy a visszhang ereje egyre csökkent. Többnyire az újonnan épült villákat hibáztatták. Különösen a Hevesi-nyaralót okolták, s nevezték el „visszhangrontó”-nak. Azóta bebizonyosodott, hogy inkább az időközben a domb és a templom közé ültetett fák megerdősödött lombja a „bűnös”, s legalább ennyire az utóbbi időben, különösen a nyári hónapokban megnövekedett, zajjal járó idegenforgalom. A visszhangnak, mint idegenforgalmi nevezetességnek, kirándulócsalogatónak a felhasználása már a múlt század végén többekben felmerült. A balatonfüredi Balaton-egylet például a Visszhang-domb közelében egy kunyhót építtetett, s megállapodott a telek gazdájával, hogy nála az alkalmi kirándulók mindig kaphassanak tejet, vajat, kenyeret, túrót, bort. Egyéb próbálkozások is történtek a domb felhasználására. A század végén Jalsovits Alfréd bencés szerzetes csillagvizsgálót kezdett építeni a Visszhang-dombon, de a munkálatok rövid idő múl abbamaradtak. Amikor 1925-ben Tihany vízvezetéket kapott, a víztárolót a Visszhang-dombra építették. Ma már nem víztartályként működik; tetején éttermet alakítottak ki.
A Tihanyi visszhang és a kecskekörmök regéje, Garay János mondája alapján
A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Aranyszőrű kecskéket
Őrzött Tihany fokán.
Sok kinccsel ért fel a nyáj
Mely a hegyen legel.
Még többel a leányka
Szépsége ékivel.
Szemének, éj-hajának,
Arcának párja nincs:
Csak rózsabimbó ajakán
Van néma bús bilincs.
„Adj szép leány nyájadból
Egy csésze friss tejet
Beteg fiam számára
S megoldom nyelvedet.”
Szólt Balaton tündére,
Az ősz hullámkirály,
Ajkáról térdig érvén
A hófehér szakáll.
Adott tejet fiának
A szép királyleány
S a szót a víz királya
Megoldotta ajakán.
S csengőbb lőn szép
(ezüstnél,
A méznél édesebb
A szép leány beszéde:
Meggyógyult a beteg.
De büszkeség kapá meg
A leánykát a vad negéd
Hallván, mi szép, mi
(bájos
Most ajakán a beszéd.
Mint pénzfukar
(kincsével
Bánt nyelve bájaival;
Nem zenge csak
(magának
E csattogányi dal
Isten dicsőségére
Meg nem nyitotta azt,
Szegénynek panaszára
Nem zenge lágy vigaszt
Testvérnek és barátnak
Irigyen zárta be,
Az esdö szerelemnek
Nem nyílt meg kőszíve
Amily hamar megnyerte
Sok ifjúnak szívét,
A rózsaláncot gőge
Oly rögtön tépte szét.
Csak egyet vitt sírjába
A mélyebb érezet;
Fiát a tókirálynak,
Ki érte elepedt.
Az aranyszőrű nyájnak
Tejéből itt szegény
Bűvös varázsszerelmet,
Mely méreg lett szívén.
A tónak ősz királya
Haragra gyúlt ezért
A bérctől a leányra
S a nyájra átkot kért.
A bérc tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt;
Három nap három éj,
(mint
Itélet napja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn
(veszett-
A tó máig is kihányja
A kecskekörmöket.
A lányt pedig örökre
Bűbáj kötötte meg,
Foglyául tartá máig
Ki tudja, mely üreg?
Szemmel nem látja senki,
Kézzel nem fogható-
De bárki megszólítja
Visszhangja hallható.
Mert büntetésül mondta
A tündér átka ki:
Hogy nyelvével lakoljon.
Mellyel vétett neki.
S ki csengő szép szavával,
Kevélyen visszaélt,
Istennel és emberrel
Negédből nem beszélt.
Most- bárki szóljon hozzá
Bár gazdag és szegény:
Felelni köteles rá
E bércek tetején.
A TIHANYI KECSKEKÖRÖM
Tihany másik nevezetessége a „tihanyi kecskeköröm”. Valójában ez egy Pannon-tengerben élt kagyló - a Congeria ungula caprae - maradványa. A kagyló jóval nagyobb volt, de mára csak a kemény háromszög alakú sarka maradt meg. Más kagylók és csigák is megmaradtak a pannóniai rétegekben, de ismeretségében messze elmaradtak a kecskeköröm mögött. Pedig a két háború között a Cardium apertum nevű kagylót „úri főkötő”, vagy „menyasszonyfőkötő” néven árulták a tihanyi gyerekek. Lelőhelye a Fehérpartokon volt, de ép alig volt közöttük, mert a törékeny héja ásás közben könnyen összetört.
A kecskeköröm híressé válásában nagy szerepe lehetett Garay János regéjének, amelyben leírta a tihanyi visszhang és kecskeköröm keletkezésének meseszerű történetét. A kikötőbe érkező kirándulókat a helyi gyermekek azonnal körülvették, és igen rámenősen kínálták pár fillérért marokszámra a kecskekörmöket.
Kedves színfoltja volt a gyereksereg a kikötőnek, több visszaemlékezésben, útikönyvben olvashattunk róla. A kagylómaradványok nagy számban kerültek elő a Gödrösben és a Fehérparton, néhány méterrel a mai Balaton vízszintje fölött. Főleg a gödrösi „kecskekörömbányák” voltak gazdagok. Itt egymást érték a tihanyi gyerekek által vájt gödrök; innen származik a mai Gödrös elnevezés is.
|
