Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/222064
|
2026-05-26
A tevék nem állatok. A tevék sértések, amelyeket az univerzum személyesen küldött az emberiségnek. Valamikor az özönvíz után, amikor Noé részegen próbálta újra katalogizálni a teremtést, biztos volt egy pillanat, amikor azt mondta: „Jó, ez legyen hátas.” És Isten nem javította ki. Csak hagyta megtörténni. Azóta fizetünk érte.
Az emberek azt hiszik, a tevék lusták. Nem lusták. Passzív-agresszívek. Egy teve képes nyolc órán keresztül mozdulatlanul állni a sivatag közepén úgy, hogy közben végig ítélkezik feletted. Nézz egy teve szemébe elég sokáig, és rájössz, hogy ő már látta, ahogy meghalsz. Kétszer. Az egyik alkalommal valószínűleg valami megalázó módon, például egy benzinkúti mosdóban.
Van egy régi sztori valahonnan Marokkó és a kollektív alkoholmérgezés közül, hogy minden teve legalább egy emberi lelket hordoz a púpjában. Ezért köpnek. Nem nyál az. Spirituális reflux. A sivatagban élők állítólag meg tudják mondani, milyen ember lelke rekedt benne a köpés ízéből. Könyvelő. Katona. Szerencsejátékos. MLM-ügynök. Az utóbbi állítólag savasabb.
Egyszer egy amerikai turista megkérdezte egy beduintól, hogy miért olyan rosszindulatúak a tevék. Az öreg azt mondta:
– Mert emlékeznek.
A turista nevetett, mert azt hitte, ez valami költői dolog. Aztán aznap este a teve kirúgta a térdét oldalról. Olyan pontosan, mint egy hivatásos pénzbehajtó. Az öreg csak bólintott:
– Látod? Emlékezett rád délelőttről.
A tevéknek van egy különös szaga. Nem pusztán büdösek. Inkább olyan szaguk van, mint egy válópernek. Meleg por, rothadó szalma és az a fémes izzadságszag, amit az ember akkor érez, amikor rájön, hogy rossz országba szállt át Isztambulban. Egy tevekaraván szaga kilométerekről felismerhető. Régen azt mondták, a démonok ezért kerülik őket. Ez persze hülyeség. A démonok imádják a tevéket. Van köztük egy egész kisebb pokoli bürokrácia, amely kizárólag teveügyekkel foglalkozik.
A legrosszabb, amit tevéről hallottam, egy türkmenisztáni sztori volt. Volt ott egy fickó, Karim, aki állítólag megtanulta „olvasni” a tevéket. Nem beszélni velük. Az túl hollywoodi lenne. Csak nézni őket. A fülek állását. Az orr remegését. A púp dőlését. Azt mondta, a tevék mindig tudják, ki fog meghalni a következő három napban.
Senki nem hitte el neki, mert Karim egyébként vodkát ivott antibiotikumra és egyszer megpróbált megkéselni egy rádiót, mert „hazudott neki”. Szóval nem ő volt a helyi racionalitás nagykövete.
Aztán egyszer egy teve ránézett egy kisfiúra a piacon, és letérdelt előtte.
Karim azonnal sírni kezdett.
A gyerek másnap beleesett egy kútba.
A teve ugyanaznap megharapta a helyi rendőrt is, de ettől még működött a dolog.
Van egy másik legenda is, amit kamionosok mesélnek Észak-Afrikában. Ha éjszaka egy magányos tevét látsz az országút mellett, amelyik nem mozdul, ne állj meg. Főleg ha nyereg van rajta, de nincs gazdája. Azt mondják, az ilyen teve mindig vár valakire. És ha megsajnálod, mire odaérsz, már nem tevét látsz, hanem valakit, akit ismersz. Anyádat. Volt feleségedet. A régi katonatársadat. Bárkit, akit nem tudtál rendesen eltemetni magadban.
Aztán amikor beszállna melléd az autóba, meglátod a fogait.
A tevék fogai nem normális fogak. Úgy néznek ki, mint amiket egy börtönverekedés után ragasztottak vissza sötétben. Egy teve mosolya olyan, mintha egy rothadó diplomatabőrönd próbálna szexuális ragadozó lenni.
És mégis, emberek ezrei bíznak bennük minden nap.
Mert a teve kibírja.
A teve túlél.
A teve átvisz a poklon is.
Csak közben végig úgy néz rád, mint aki pontosan tudja: te nem fogod.
|
