Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/169353
|
2008-05-30
Hello.
Hát igen, megint itt. Csak azért írok ide, mert tudom, hogy valamelyik osztálytársam elolvassa és továbbadja sok embernek, így sokan megtudják hogy mit érzek úgy, hogy nem is kellett beszélniük velem.
Tegnap kézi után elmentem a kedvenc helyemre és kisírtam magamra. Aki ismer, tudja, hogy hol voltam. Vagy talán mégsem? Azóta nem nagyon jártam ott Grétával amióta szakított Lalival, sőt előtte sem nagyon már, mert akkor inkább Lalival volt ott. Olyan az élet azon a helyen, hogy senki nem vesz észre téged, de te minden embert látsz aki elhalad melletted. Ezek után honnan tudná bárki is, hogy hova járok? Mostmár persze igen, mert leírtam... Azért sírtam, mert rossz, hogy elmúlt a régi barátság. Nem azok vagyunk már Grétával, akik voltunk. Nem vagyunk már olyanok, akik megbíznak egymásban, egymásnak mondják el elsőnek a titkaikat és egymás mellett vannak, ha valamelyikük rosszul van. Ez volt a múlt. Amiatt is kiborultam, hogy az egyetlen ember, aki mindig mellettem állt osztálykiránduláson van, és tudtam, hogy nem tudom vele megbeszélni a helyzetet akkor és ott. MSE mindig segít, mert ő egy igazi barát. Jelenleg senki másról nem tudom ezt elmondani. Nem tudom mikor kezdődtek a változások. Egyszer arra jöttem rá, hogy már nem vagyok olyan fontos Grétának: folymatosan Katával volt, úgy, mint előtte velem. Egyedül maadtam. Ezek után Gréta megharagudott, és összevesztünk. Petrával voltam, ő pedig Katával. Rosz érzés volt, aztán megbeszéltünk. Egy ideig rendben ment minden, aztán megint elkezdett "Katázni". Nem hibáztatom érte sem Grétát, sem Katát. Egy ideig szintén rendben ment minden. Egészen mostanáig. Alig szóltunk egymáshoz tegnap és tegnap előtt is. Tegnap elmentem az emlékmű mögé, és kisírtam magam kézi utá. Vagy nem tudta, hogy hova mentem vagy nem is akart tudni róla... De nagyon jól esett volna, ha utánam jön. Ma már beszéltünk egy kicsit. Megpróbáltuk megbeszélni, de a végén az jött ki, hogy tudta, hogy el fogom olvasni a naplóját, és ezért írt nekem oda. Nem mintha szokásom lenne olvasni, csak tudni akartam, hogy most mi van. Persze rólam csak annyit írt, hogy ne hívjam BestFriendemnek, mert zavarja. Arról egy szót se szólt, hogy kedden du. amikor nagyon szomorú volt, akkor én voltam vele.
Ma szintén odamentem a kedvenc helyemre. Az orra előtt mentem el, de eszébe nem jutott volna utánam jönni. Pedig szerintem látta rajam, hogy rossz kedvem van. Végülis nem nagyon tudtam már titkolni. Mert folyamaosan azt teszem. Megpróbálok beilleszkedni, de soha nem akar sikerülni. Az osztályban az egyetlen biztos pontom Gréta volt. Petra, Zsófi és Kiss Flóra is nagyon jó barátnőim. De ők elvannak magukban, nem kell nekik egy púp (azaz én) a hátukra. Nem szeretem azt az osztályt. Nem tudom, hogy elfogadnak-e olyannak, amilyen vagyok, de úgy tűnik nem. Ma már legalább 10x megfogadtam, hogy vagy a gimiből felvételizek egy másik osztályba (végül is, ha felvettek az N-esekhez 1.ként, akkor a többibe is van esélyem) vagy visszamegyek a gyakorlóba és onnan felvtelizek. Végülis az osztályomban csak tovább szenvednék, és az szar érzés. Visszatérva az "elvonulásomhoz"... Gréta, nagyon jól esett volna, ha legalább utánam jössz...az is, ha valaki megkérdete volna, hogy nincs-e kedvem nemek is menni pizzázni. De olyan vagyok, mint egy láthatatlan és idegesítő vmi. Nem tehetek ellene semmit, max. elhúzok egy másik osztályba. Az kéne még, hogy depis is legyek. És nem a hangulatról vagy az alkalmi depresszióról beszélek. Egyszer már tartottam ott. Éjszaka átmentem anyáékhoz aludni, pedig sulis korom óta nem audtam náluk.Másnap a suliban elkezdett fájni a hasam, és tuti, hogy nem betegség volt. Elment a kedvem mindentől, és nem akartam emberekkel találkozni. Ezek már az első jelek. Lehet, hogy el kellene mennem pszihológushoz, hogy fel tudjam dolgozni az egészet. Hogy ne sírjak folyamatosan, és el tudjak aludni. Hogy szívesen menjek emberek közé, de csak MSE jelenléte nyugtat meg. Most, hogy elment osztálykirándulásra teljesen összeomlottam. Nincs senki mellettem aki nyugalommal és egy kicsi boldogsággal tölt el. Most tudom, ha valaki elolvassa azt, amit írtam, egyből vagy sajnálni fog, vagy azt mondja, hogy milyen sajnáltatós kis ribanc vagyok. Pedig csak jól esik egyszer az életben azt mondani amit érzek, és erősnek lenni...közbe pedig azzal küzködök, hogy ne sírjak, mert itthon van tesóm, és az egyetlen ember akinek szivesen elmondom a gondjaimat az MSE.
Szóval legközelebb így nézzetek rám, ne úgy, hogy én csak egy senki vagyok.
Hello.
|
