Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/169353
|
jacob
*Aggódóan pásztáztam Nola arcát amikor egy kis lépést tett hátrafelé, de egyből megnyugodtam, amikor újra normális távolság volt köztünk. Gondolkodott egy kicsit, majd a mellkasomra hajtotta a fejét, nekem pedig megszűnt az idő. Maximum egy percig lehettünk így, néma csöndben, ki-ki elfoglalva a saját gondolataival, mégis óráknak tűnt. Ebben a kis időben nem a vérfarkas dolgon gondolkodtam, hanem kettőnkön. Hogy mennyire nagy öröm volt számomra bevallani az érzelmeimet, és ez az öröm milyen hamar elmúlt, mikor Nola a meleg bőrömről kérdezett.
A lány nemsokára megtörte a csendet, és újból a vérfarkassá válásom került szóba. Nola elég tudatlan volt ezen a téren, de én szívesen válaszolgattam a kérdéseire. Akármilyen furcsa kérdést tett föl, kivétel nélkül az összes dolgot elmagyaráztam.*
- Igen. A legelső alkalmakkor még nem nagyon tudjuk kontrollálni magunkat, ezért legalább 2 hétig egyedül kell maradnunk, hogy senkiben ne tegyünk kárt.
*Ennél a mondatnál egy gyors pillantást vetettem Nolára, mert féltem, hogy megijed. A félelmem nem volt alaptalan, ugyanis az arcán a rémület halvány jeleit láttam, ezért gyorsan elkezdtem nyugtatni.*
- Persze utána már egész könnyen megy. Én például még soha nem vesztettem el az önuralmam az első átváltozásom után.
*Látszólag ez megnyugtatta a lányt, én pedig tovább folytattam az előző kérdésére adott válaszomat. Annyi minden volt amit el akartam mondani neki, de úgy éreztem, nem kéne mindent egyszerre a nyakába zúdítani. Még egyszer átgondoltam, mit szeretnék elmondani, és igyekeztem a lehető legegyszerűbb, legmegnyugtatóbb módon válaszolni. *
- Ez persze mindenkinél változó, hogy mennyire tud uralkodni az indulatain, de a többségnek sikerül uralkodnia magán. Ha pedig mégis elveszi önuralmát, a többiek elég gyorsan ott teremnek mellette, és leállítják az illetőt. Elég hasznos ilyenkor, hogy farkas alakban halljuk egymás gondolatait.
*Nola megdöbbenten bámult rám, én pedig észbe kaptam, hogy ő nem tudott erről a dologról. Valószínűleg attól ijedt meg, hogy azt hitte, a mostani beszélgetésünkről fognak tárgyalni a többiek, amint farkas alakot öltök. Igyekeztem újra megnyugtatni azzal, hogy igyekszünk mások magánéletét tiszteletben tartani, de úgy láttam, nem volt teljesen elégedett a válaszommal.
Ekkor inkább úgy döntöttem, hogy a témát másfelé terelem. Nolán látszott, hogy a másik kérdésére is nagyon választ akart kapni. Belekezdtem a magyarázatba, hogy miért nem tudnak olyan sokan a létezésünkről.*
- A legtöbb ember azt hiszi, hogy ezeknek a legendáknak semmi valóságalapjuk nincsen, és én is egy voltam közülük, amíg meg nem történt az első átváltozásom. Ahhoz, hogy megértsd a lényeget, el kell magyaráznom az egész történetet. Az öregek már akkor is tudták az igazat, hiszen az ő apáik is vérfarkasok voltak. Az a gén, amely az átváltozásunkért felelős, apáról fiúra öröklődik. De valakiben hiába van meg ez a gén, nem biztos, hogy farkassá válik.
*Erre a mondatomra Nola felkapta a fejét és érdeklődőn nézett rám, én pedig folytattam a magyarázatot.*
- Csak akkor változunk át, ha vámpírok vannak a közelben. Ők ugyanis az egyetlen ellenségeink. A mi feladatunk megvédeni tőlük az embereket. A mi falkánknak már szinte hihetetlenül nagy a létszáma, ami azzal magyarázható, hogy rengeteg vámpír fordul meg Forksban.
*Ekkor tértem vissza az eredeti kérdésre, hiszen eddig csak a tényeket mondtam el, amelyeknek tudása ahhoz szükséges, hogy a lány megértse a mostani mondandómat.*
- Képzeld el mi történne, ha minden ember, aki már hallotta a legendánkat, tudna a vérfarkasokról és a vámpírokról. Kitörne a káosz... Ez az oka annak, hogy titkolnunk kell az emberek előtt, mik vagyunk. Emlékezhetsz arra az esetre is, amikor az erdőben hatalmas nagy medvéket láttak Az emberek bepánikoltak. Nem hiszem, hogy örülnének, ha megtudnák, hogy 10-nél több is van belőlünk.
*Éreztem hogy Nola még szorosabban bújik hozzám, én pedig magamhoz öleltem. Nem akartam elveszíteni semmi miatt. Akkor sem, ha ezzel mindent el kell mesélnem neki a fajtámról.*
|
