Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2006-08-01

ÁGHEGY
Skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam

Vers és foci
Publik Antal szíves szolgálata

A címből két külön világra gondolhatunk, olyan távoli társításra, amelyet az irodalom eszköztárából vett meghatározásokkal magyarázhatunk. Publik Antal esetében, a megközelítés mikéntjétől függően olykor megfordíthatjuk a sorrendet, de egész életpályáját tekintve a játék, legyen az a labdarugó pályán vagy színpadon, olyan nehezen szétválaszthatóan keveredik, mint idős ember hajában az ősz szálak vagy a levegő összetevői.
Apja műszerészként a marosvásárhelyiek szolgálatában varrógépet, mérleget, motorokat, kerékpárokat javított, fiát is erre szánta, de Anti már tíz esztendős korában nagy kedvet érzett a sportolásra és ügyesen mozgott az iskolai gyermekszínjátszók között, főszerepet is kapott. A hétosztályos iskola elvégzése után sportiskolát választotta volna, de a szigorú apa "komolyabb" pályára irányította, fémipari iskolába került.
Valami nagy, erős akarat munkálkodott benne, amely nem engedte meg, hogy elfecsérelje kétféle tehetségét. Tizenöt éves korában a marosvásárhelyi jégkorongozók B divíziós csapatában játszik, labdarugóként a Lokomotív csapatában mutatta magát, 17-18 évesen már országos válogatott. Később a fővárosi nagy csapatok minden tehetséget megkaparintó igyekezetének megfelelően Bukarestbe kerül, aztán a labdarúgás központi irányításának megfelelően csapatostul helyezték hol Kolozsvárra, hol meg Bákóba. Az országos válogatott tagjaként a fővárosba látták volna a legszívesebben, de ekkor már megelégelte, hogy mások irányítsák életét. Bákóban lemondott a fociról, mert az egyik nagyhatalmú edzője, választás elé állított: foci vagy egyetem? Folytatta a testnevelő főiskolán tanulmányait, és mint addig is műkedvelő színészként is sikerrel szerepelt, Bákóban is főszerepeket kapott a helyi Művelődési Ház román nyelvű színjátszó együttesében.

Amikor Marosvásárhelyen megalakult az ASA első osztályú futballegyesület, visszatérhetett szülővárosába a futballpályára és a maga alakította szakszervezeti színjátszó csoportba, ahol többek között Tamási Áron és Méhes György darabban játszott főszerepet.
1988 júniusában követhette feleségét Svédországba. Hivatalos papírokkal érkezett, családegyesítés címén. Távozása Marosvásárhelyről kisebb botrányt okozott, mert éppen azelőtt jelent meg róla az a kettős életpályáját méltató riport, amelyet Oltyán László írt a helyi lapba. "Egy olyan régi futballista- hírességről írtam, aki a szakszervezetek művelődési házában létrehozta a magyar színjátszó csoportot." - írta később Erdélyi elmebaj című posztumusz dokumentum regényében Olytán László: "Érdemei voltak, nem kellett sminkelnem a szöveget. Nem sokkal a riport megjelenése után rémülten mondta nekem a főnöknőm: - Baj van a riportjáért Laci! Nagy baj! Holnap ne menjen el sehova a szerkesztőségből. - Hogy aztán a kö-vetkező napon, úgy tíz óra tájt, hívasson a főnöknő.... Egy fiatal jólöltözött férfi ült az irodájában. Az arcára volt írva, hogy már vár. Főnököm bemutatott neki. Mint megtudtam szekus..."
Publik Antal itt Svédországban, mint bárki más előbb nyelvet tanult. De nagy segítségére volt, ahogyan mondja "a foci nemzetközi nyelve". elismerték a testne-velő tanári diplomáját. Előbb betegápolóként dolgozott. Gyúrói képesítést is szerzett annak idején, így hát ezt a tudását is kamatoztatta. 1998-tól helyettesítő tanárként kezdte, aztán a sportjátékok szakembereként tanított és edzősködött.
Nemrég H?kan Janssonnal Teknik för hög spelhastighet i footbol (A labdarugás játéktechnikájának magasiskolája) címmel nagysikerű könyvet írt, amelynek hasznát a svéd labdarugó szövetség és a labdarugó edzők egyesülete is elismert a könyvhez írt előszavakban.
Túl a hatvanon, művelt nyelvei közül a legfontosabbat, az anyanyelvét is példamutatóan - a svédországi magyarok szolgálatába állítva tehetségét és tudását -ápolja Publik Anti. Számos alkalommal fellépett már a svédországi magyarok különféle rendezvényein, ünnepi alkalmakkor, de a maga összeállításaival is sikeres és kedvelt előadó, hiszen nemcsak a magyar költészetnek, de a világirodalom legszebb verseinek tolmácsolásával, egész estét betöltő műsoraival szolgálja lelkes közönségét. Legutóbb az Ághegy stockholmi, sok szempontból sikeres, másfél órás bemutatkozásán vállalt jelentős szerepet, néhány nap elteltével pedig az Idős Magyarok Klubjának közönsége előtt jelentkezett új műsorával, amelynek össze-kötőszövegét is maga írta.
Publik Antal megnyerő jelenség, céltudatos ember.
Olyan alkotó, aki évtized alatt előkelő helyet vívott ki magának a svédországi magyarok, napjainkban fellendülést mutató közművelődési életében.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat